Skip to main content

07 magazin

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Nem mintha a dolog üzleti oldala nem lenne az. Ha a Dániel úti nyomdászüdülő hasznosításából akarnánk levonni következtetéseinket, azt kellene gondolni, az üzlet nálunk főképpen abból áll, hogy ki kit ver át. Van itt minden a már leírt erőszak alkalmazásán kívül is: bérletnek álcázott tulajdonátjátszás a törvényi tiltás ellenében, különmegállapodás és tárgyalás a társ háta mögött, jogi képviselő átállása az egyik fél oldaláról a másik fél oldalára, szemérmetlen hazudozás a nyilvánosság előtt szóban és írásban; csak pénz nincs nagyon. Azt helyettesítik a trükkök. De erről majd máskor, most maradjunk a rendőrségnél.

Talán még emlékszik a tisztelt olvasó: ama március 10-én, amikor a tulajdonos Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezetének nevében annak jogi képviselőjével, Fehér Jenő ügyvéddel, valamint a Táskarádió riporterével együtt megjelentek a Dániel úti üdülő kapujánál a Tasnádi–Lápossy-féle Comel Trade őrző-védő kft. legényei, hogy kifüstöljék a tulajdonos felmondásának jogszerűségét vitató bérlőt, az EPE Kft.-t, az EPE egy szem őre telefonált a XII. kerületi rendőrségnek.

Két járőrkocsi szinte azonnal ott termett. A rendőrök megnézték a zárt kapu előtt sorakozó kis magánhadsereget, konstatálták, hogy semmi erőszakos cselekmény nem esett – elvégre álldogálni igazán lehet – intették a szemben álló feleket (az EPE vezetői nem voltak még ott), hogy vitájukat a bíróságon folytassák, majd távoztak. Az ügyvéd és Tasnádiék ezután átsétáltak a kerítésen, majd vésni kezdték az épület bezárt ajtaját. Akkor már ott voltak az EPE ügyvezetői, s egyikük elrohant újra telefonálni a rendőröknek. Immár javában zajlik az erőszak! A rendőrök azonban nem jöttek még egyszer. Tasnádiék elfoglalták az épületet.

Levelét ki-ki megírta…

Nos, ezek után mind az EPE Kft., mind a Beszélő különféle rendőri szervekhez fordult. Az EPE szabályosan panaszt tett, a Beszélő pedig kérdezősködött, és a rendőri vezetők állásfoglalását kérte. Mindenki választ kapott annak rendje és módja szerint. Először a Beszélő, telefonon a XII. kerületi kapitánytól: közegei mindent megtettek, amire a törvény kötelezi őket. Hogy nem akadályozták meg az erőszakot? Hogyan? Hiszen második telefonhívás arról, hogy törik az ajtót, nem volt.

Pintér Sándor országos rendőr-főkapitány, akinek elküldtük cikkünket, levélben válaszolt március 28-i dátummal: „Megállapítható, hogy az e napi eseményekkel kapcsolatban sem a Budapesti XII. kerületi Rendőrkapitányságra, sem a Budapesti Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére további bejelentés nem érkezett… összességében megállapítható, hogy a rendőrség a hozzá beérkezett bejelentésre az elvárható intézkedéseket… jogszerűen végrehajtotta, mulasztást nem követett el. (…) A cikkben olvasható következtetések megítélésünk szerint minden alapot nélkülöznek.”

Válaszolt dr. Nyiri Sándor, a BM rendészeti helyettes államtitkára is, április 12-én: A Beszélőben megjelent „cikkben Ön által hangsúlyozott véleménnyel egyetértek. Ezért az ORFK vezetőjét felkértem, hogy szíveskedjen gondoskodni a jogszabályoknak megfelelő egységes rendőri intézkedési (eljárási) gyakorlat kialakítására”.

Kitérő

Újabb tapasztalatok szerint a rendőri intézkedési gyakorlat „megfelelően egységesedik”. Az épülő kőbányai bevásárlóközpont és a Zichy Galéria esetében minden szóról szóra ugyanúgy zajlott, mint a Dániel úton: vagyis a birtokon belül lévők által kihívott rendőrök hegyibeszédet intéztek a magánhadseregekkel érkező birtokkövetelőkhöz, miszerint forduljanak a bírósághoz, s eztán a magánhadseregek elfoglalták a megfelelő objektumokat. A Zichy Galériánál még a gondnokot is rabságba vetették. Az újabb példák fényében különös plaszticitással domborodik ki dr. Pintér Sándor fő-főkapitány igazsága: „Nem értem, mire alapozza, hogy »Budapesten Tasnádi meg az ügyfelei az urak«, hiszen jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban ellenük. Én azt hiszem, hogy Budapesten éppúgy, mint az ország egész területén a demokratikus és törvényes rend uralkodik.”

Panasza alaptalan!

Megkapta leveleit az EPE Kft. is. Egy BRFK osztályvezető alezredes értesítette őket március 28-án, hogy a rendőri intézkedés elmulasztására utaló panaszlevelüket illetékességből a XII. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének továbbította, az március 31-én határozatban állapította meg, hogy az EPE panasza alaptalan, ugyanis másodszori telefonbejelentés a rendőrségre nem érkezett; majd május 18-án dr. Bodrácska budapesti rendőr-főkapitány nevében egy olvashatatlan aláírás elutasította az EPE fellebbezését is. (Ehhez egyébként az EPE ügyvezetője mellékelte annak a rádióriportnak a magnófelvételét, amelyet a Tasnádiék által mozgósított Táskarádió készített március 10-én a helyszínen, és amely dokumentálja, hogy „epedve” várják a rendőröket, akik nem jönnek.) „A fellebbezés nem alapos. A telefonbeszélgetéseket rögzítő hangszalag visszahallgatása során egyértelműen megállapítható volt, hogy a jelzett eseményekkel kapcsolatban sem a Budapest XII. kerületi Rendőrkapitányságra, sem a Budapesti Rendőr-főkapitányság központi ügyeletére – a panaszos által hivatkozott rádióműsorokban állítólagosan (??? – a szerk.) elhangzottakkal ellentétben az elsőt követően további bejelentés nem érkezett” – írja az olvashatatlan aláíró.

Egy biztos kapcsolat

Csakhogy az a bizonyos második hívás, amelynek a telefonáló emlékezetén kívül a rádióriportból is jól követhetően délután hat óra tájt kellett történnie, a Pannon GSM mobiltelefonjáról érkezett a BRFK 07-es központi ügyeletén keresztül a XII. kerülethez (ezt a 07-es kanyart mind Pintér, mind Bodrácska főkapitány urakkal tudattuk), s a Pannon GSM az ügyfél kérésére dokumentálja az egyes állomásokról létrejött kapcsolatokat.

A 17 óra 42 perckor hívott 1 132-0598 és a 18 óra 7, illetve 8 perckor kétszer is kapcsolt 1 111-9471 a Magyar Televízió számai; ugyanis az EPE-sek, mint cikkünkben megírtuk, a Magyar Televíziót is megkísérelték riasztani – eredménytelenül. Ez ilyen érdekes kapcsolat. 2 perc 24 másodpercig tartott, s csak a teljesen érdektelen Pannon GSM számítógépe rögzítette, az érdekelt 07 és a XII. kerületi rendőrség magnója, csodák csodája, nem. Legalábbis ezt akarja beadni kapitány, főkapitány és fő-főkapitány.

Nem, a rendőrség nem mulaszt, nem téved, és alaposan vizsgálja ki saját tevékenységét. Akkor is, ha az elvetemült állampolgár azt állítja, hogy a rendőrség a füle botját sem mozgatja, és akkor is, ha azt, hogy a gumibotját, pisztolyát és gázspray-jét is túlméretezetten. Tisztelt kapitány, főkapitány és fő-főkapitány urak! Ez a kisstílű hazudozás egyéb alapos vizsgálataikat is minősíti.






























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon