révész

Vissza a főcikkhez →

Köztudott, hogy a Magyar Rádióban túl sokan dolgoznak főállásban, és logikus, ha a vezetők igyekeznek nyugdíjba küldeni a korhatárt elért munkatársakat. Nota bene: ezt már Gombár Csaba is szorgalmazta. A Magyar Rádióban azonban nincsenek normális viszonyok, és a nyugdíjazások egyrészt embertelen, „rapid” módszerekkel, másrészt tisztogatási akciók keretében folynak. Erkel Tibor zenei főosztályvezető, a Gombár-ellenes csapatok egyik stratégája (azóta már a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetője) már 1992-ben rajtaütésszerűen nyugdíjazni akarta a rádió legismertebb és legtapasztaltabb komolyzenei szerkesztőinek többségét Kroó Györgytől Kertész Ivánon és Meixner Mihályon keresztül Zsoldos Péterig. Gombár akkor leállította ezt az akciót.



Tavaly júniusban az alelnök által kinevezett zsűri a szakmai közvélemény fölháborodására a pártállami idők hírhedt dzsessz-komisszárját, Kiss Imrét találta alkalmasnak arra, hogy a rádió zenei főszerkesztőségét vezesse. A zsűriben ketten szavaztak Kiss Imre ellen, egyikük, Lázár Eszter tiltakozott a zsűri szakszerűtlen és szabálytalan működése ellen. Lázár Esztert Kiss Imre azonnal nyugdíjazta. Török Máriát Kiss Imre felkérte a könnyűzenei rovat vezetésére, majd egy héttel később – aznapi hatállyal – nyugdíjazta őt, néhány órával azután, hogy Török Mária a Petőfi adó főszerkesztőjével közölte, hogy nem vállalja a megbízatást, mert nem ért egyet a könnyűzenei szerkesztőség rovattá való lefokozásával.



Fehérvári Győző, az Irodalmi Főszerkesztőség jelenlegi vezetője, aki annak idején a szakszervezet képviseletében fölháborodottan – és teljesen jogosan – tiltakozott elődjénél, Varga Lajos Mártonnál amiatt, hogy az az utolsó pillanatban közölte Dorogi Zsigmonddal és Albert Zsuzsával nyugdíjazásuk tényét, augusztus 30-án tájékoztatja Gartner Évát arról, hogy szeptember 1-jétől nyugdíjasnak érezheti magát.



Komjáthy György december elején ünnepelte hatvanadik születésnapját, és január 6-án közölte vele Kiss Imre, hogy 15-étől készülhet a nyugdíjas éveire. Az alábbiakban a Vasárnapi Koktél és a Csak fiataloknak nevezetes szerkesztője meséli el nyugdíjazásának igen tanulságos előtörténetét.


– 1986-ban különvált a könnyűzenei szerkesztőség, amelyik elsősorban a műsorok szerkesztésével foglalkozott, és a szórakoztató zenei osztály, amely mindenekelőtt a könnyűzenei felvételek készítésével foglalkozott. Ezt vezette Kiss Imre, és ide kerültem én is, de természetesen úgy, hogy tovább szerkesztettem a műsoraimat. Kiss Imre egy idő után elkezdte támadni a Vasárnapi koktélomat, mondván, hogy abban nem külföldi anyagot kellene adni, hanem azokat a magyar felvételeket, amelyek a rádióban készülnek. Én erre nem voltam hajlandó, már csak azért sem, mert az élvonalbeli zenészek ma már a lemezkészítésre összpontosítanak, és – tisztelet a kivételnek – csak a másodosztály jön be a rádióba felvételeket készíteni. Ennek a másodosztálynak kellett volna feláldozni a Vasárnapi koktélt. Azután Gombár elnöksége idején beindult az új műsorstruktúra a Petőfin Vicsek Ferenc tervezete alapján, s velem közölték, hogy a Vasárnapi koktél és a Csak fiataloknak benne van az új struktúrában. Én nem is gondoltam rá, hogy ki is maradhatott volna, mert 13 százalékos hallgatottsággal miért maradt volna ki? Egyszer csak kivágódott a szobám ajtaja, de úgy, hogy azt hittem, kiesik a fal, és a Kiss Imre ott állt vörös fejjel, és azt mondta, hogy milyen alapon mertem én a Vicseknek eladni a műsoromat, és hogy mertem én vele tárgyalni. Mondtam, én senkivel nem tárgyaltam, miért kellett volna nekem tárgyalnom. A Vicsek persze nem volt vevő a középszerű felvételekre és a középszerű műsorokra, a Petőfin javarészt élő műsorok voltak, egy csomó korszerűtlen konzervműsor megszűnt, a Kiss Imrééknek alig maradt valami.

Szóval a Kiss Imre betört a szobámba, lemarházott, és közölte, hogy ezt nem fogom szárazon elvinni, és higgyem el, hogy a Gombárnak és a Vicseknek legfeljebb 5-6 hónapja van, és azután ők következnek, és akkor én repülök a rádióból. A Gallup pedig írhat, amit akar, nem fogja nyolcszázezer ember hallgatni a műsoraimat, ha ő nem ad rájuk pénzt.

És tényleg visszavette a pénzemet 50%-kal. Nem tudtam volna lemezeket átjátszani, nem tudtam volna a munkatársaimat fizetni. A Kiss Imre iszonyatos jeleneteket rendezett, nagyon kivoltam idegileg. Volt olyan, hogy sírógörcs jött rám. Át akartam menni a könnyűzenei szerkesztőségre, hogy békességben dolgozhassam, de az Erkel Tibor, a főosztályvezető ehhez nem akart hozzájárulni. Végül kénytelen voltam a zenei főszerkesztőség heti értekezletén a plénum előtt kipakolni, hogy itt arra megy ki a játék, hogy engem kikészítsenek, a Kiss Imre ott is ordítozott, hogy én hazudozok, és elment az eszem, majd kirohant az Erkelhez, és közölte, hogy hozzájárul a távozásomhoz.

Jött az újabb fordulat, jött az új műsorstruktúra, és most az én műsoraim maradtak ki. Kimaradt a kívánságműsorom, maradt a Vasárnapi koktél és ilyen melódia-félórák régi zenékből. Amikor augusztusban a Kiss Imre hatalomra került, mindenki biztos volt benne, hogy én repülni fogok, és az Imre mondta is, hogy nagyon lojális volt, mert megvárta, amíg nyugdíjazhat – gondoltam volna meg akkor, amikor őt otthagytam.

Én egyébként az utóbbi időben magamba zárkóztam teljesen. Semmiben nem vettem részt. Nem tudom, kinek milyen műsora maradt meg, ki mit csinál. Felajánlották, hogy nyugdíjasként megtarthatom a koktélt, ha nagyon akarom, de hát ezt kívülről bejárogatva nem lehet csinálni, mert nem lesz meg hozzá az anyagom, a pénzem. Nagyon sok anyagnak kell ahhoz befolynia hozzám, hogy én ezt a műsort úgy meg tudjam csinálni, ahogy csinálom.

• Belföld