Kis János

Nyomtatóbarát változat

Politikai gondjaink azzal függnek össze, hogy a helyzet nem felel meg egy normális demokrácia normális állapotainak, háromnegyed évvel a parlamenti választások után. Egyfelől ma a választópolgárok növekvő része azt kívánja, hogy ez a kormány menjen. Azt várja tőlünk, hogy érjük el a kormány távozását. Másfelől adva van egy parlament, amelyben az Antall-kormány még mindig szinte érintetlen többséggel rendelkezik, és ennek következtében nem világos, hogy egyik napról a másikra hogyan tudnánk távozásra bírni. Ezért aztán elégedetlenek velünk a választóink, a támogatóink, és elégedetlenek vagyunk mi is önmagunkkal. Ebből a helyzetből vitathatatlanul kiutat kell keresnünk. Azért is meg kell keresnünk a kiutat, mert a rendelkezésünkre álló idő nem korlátlan.

Mitől bukik a kormány?

Tulajdonképpen két választási lehetőség van. Az egyik esetben a kormány a parlamenten belül kisebbségbe szorul, és megindul egy-átrendeződési folyamat. A másik esetben ez nem történik meg, és akkor nagyon rossz dolgok következhetnek be. Csak az egyik nagyon rossz dolog, hogy valamilyen országos tiltakozó mozgalom elsöpri a kormányt. Ennek nagyon nagy esélyt nem adok, bár számolnunk kell vele, mert a kevésbé esélyes dolgok is bekövetkezhetnek, és hogyha ezeket nagyon veszélyesnek tartjuk, akkor mégiscsak készülnünk kell rájuk. Márpedig nem helyezkedhetünk arra az álláspontra, hogy jó dolog, ha a kormányt az utcáról döntik meg. Mert azután nem lehetne a belátható jövőben olyan kormányt létrehozni, amelyik az atomjaira esett országot össze tudja rakni működőképes, jövőképpel rendelkező és a jövőjét megvalósítani tudó országgá. De fönnáll egy másik veszély is, amit legalább ennyire súlyosnak kell tartanunk. A kormányt ugyan nem döntik meg, de mégis állandóan növekszik a rá nehezedő nyomás, ezzel a nyomással szemben gyengének bizonyul, anélkül hogy igazán teljesíteni tudná azt, amit az emberek várnak tőle, és ez a gyengeség az országot gazdasági katasztrófába sodorja. Nem egyszerűen a tendenciának a folytatódására gondolok – az árak emelkedésére, a munkanélküliség növekedésére –, hanem hirtelen, fordulatszerű összeomlásra, ahogy a mi térségünk több országában bekövetkezett már, például Lengyelországban a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején. Tudjuk, hogy milyen hosszú ideig tart ebből az állapotból kilábalni. Ezt tehát el kell kerülni.

De hogyan lehet elérni azt, hogy a kormány parlamentáris körülmények között szoruljon kisebbségbe? Ez nyilvánvalóan összefügg azzal a kérdéssel, hogy számíthatunk-e a jelenlegi kormánykoalíció leolvadására, vagy pedig abból kell kiindulnunk, hogy ez a kormánykoalíció sziklaszilárd. Véleményem szerint nem indokolt feltételezni, hogy a kormánykoalíció sziklaszilárd. Nem indokolt feltételezni, hogy ez a koalíció csupa olyan emberből áll, akik úgy érzik, hogy a legjobb nem törődni a közvélemény alakulásával. Ez a koalíció ki van téve a közvélemény nyomásának – mi magunk is érezzük ezt a nyomást, pedig mi ellenzékben vagyunk –, a koalíció pártjaira nehezedő nyomás még sokkal nagyobb, mint ami ránk nehezedik. Az a kérdés, hogyan lehet segíteni olyan csatornákba terelődni ezt a nyomást, hogy a kormánykoalíció előbb-utóbb valóban felbomoljon a belső ellentmondásain. Nyíltan ki kell mondani, hogy ez a célunk, bár rövid távon ennek csak egy következménye lehet, az, hogy a kormánykoalíció egységesebben fog föllépni, mint valaha. De itt most nem arról van szó, hogy holnap mi történik, hanem arról, hogy mi fog történni holnapután meg azután. Ha a közvélemény érzékeli, hogy mi levontuk azt a tanulságot az elmúlt hónapok történetéből, hogy ezt a kormányt nem érdemes segíteni hivatalban maradni, és komolyan készülünk arra a helyzetre, amikor ez a kormány már nem képes hivatalban maradni, akkor a koalícióra nehezedő nyomás nem elvont és általános politikaellenességben fog megnyilvánulni, hanem politikai tartalma lesz. És lesznek majd képviselők a koalícióban, akik felismerik, hogy ha nem következik be sürgős fordulat, akkor a kormány esetleges bukása a mögötte álló pártokat is magával fogja sodorni. Érdemes azon tűnődni, hogy az MDF-en belül vagy a kisgazdapárton belül, vagy a kisgazdapárt és az MDF között, vagy a Kereszténydemokrata Néppárt és az MDF között fog-e végül is a folyamat dűlőre jutni. De ne döntsük el, hogy az egyik vagy a másik fog-e történni. Úgy hiszem, azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy ez a kormány a következő időszakban is botrányról botrányra, válságról válságra fog bukdácsolni, és nem tudhatjuk, hogy melyik pillanatban és kik között fog ez a folyamat szakadást eredményezni.

Program és türelem

Nagyon nagy jelentősége van annak, hogy el tudjuk-e készíteni a programunkat, és meg tudjuk-e győzni a közvéleményt arról, hogy valóban van programunk, nem állunk készületlenül. Azonban nagy hibát követnénk el, ha úgy éreznénk, hogy most azonnal, egyik napról a másikra elő kell állítanunk egy szöveget, amire rámutathatunk, hogy ez a mi programunk. Mivel nálunk jó tollú emberek vannak, könnyen tudunk egy kék könyv vastagságú szöveget előállítani a jövő hétre, és a dolog el volna intézve. Ez nagyon nagy hiba volna. A közvéleményt is és önmagunkat is csak akkor tudjuk meggyőzni arról, hogy kormányzóképes párt vagyunk, ha komoly programot tudunk elkészíteni, amelyet végig tudunk önmagunkkal vitatni, és nemcsak önmagunkkal, hanem azzal a szélesebb szakértői és értelmiségi közvéleménnyel is, amelyikkel azután majd együtt kell dolgoznunk, ha abba a helyzetbe kerülünk, hogy kormányozni kell.

A Magyar Demokrata Fórum talán a legnagyobb csapdát azzal állította magának, hogy olyan, retorikailag nagyon sikeres választási programmal állott elő, amely nagyon sokat ígért az embereknek, de nem volt megvalósítható, és eleve eltávolította a Fórumtól a komolyan vehető közgazdász szakértőket. Kupa Mihály csak akkor kerülhetett be a kormányba, amikor a kormány már szembekerült a saját pártjaival. Nekünk nem szabad ebbe a helyzetbe kerülnünk; széles konszenzusra van szükségünk, politikai és szakértői konszenzusra, és ezt csak építkezve lehet megteremteni.

Nem szabad türelmetlennek lennünk más tekintetben sem. Nem szabad azt képzelnünk, hogy olyan helyzetet kell előállítani netán olyan helyzetben vagyunk, mint a népszavazás idején. A helyzet nem olyan. Akkor egy egyszeri nagy rohammal, négy kérdés feltevésével, négy szócska megüzenésével az ország közvéleményének kritikus részét magunk mellé tudtuk állítani, és győzni tudtunk. Most viszont lassúbb folyamatban veszünk részt, és ehhez türelemre van szükség.

Amiről nem mondhatunk le

Közben azonban el kell gondolkodnunk a saját arculatunkon is. Azon is, hogy mit jelent liberális pártnak lenni, és azon is, hogy mit takar a párt szociális elkötelezettsége. Bárhogyan határozzuk meg identitásunkat az alapszabályban, az SZDSZ szociális elkötelezettségéről nem mondhatunk le.

Szövetségünkben nagy arányban van képviselve az ipari munkásság. Ez a munkásság a jelen pillanatban ki van szolgáltatva, és ha mi lemondanánk róla, ez erkölcsileg és politikailag is öngyilkosság volna. Nekünk, véleményem szerint, ki kell tartanunk amellett, hogy a szakszervezeti kérdésben a mi aktív jelenlétünk hihetetlenül fontos az ország jövője szempontjából is, és az SZDSZ jövője szempontjából is. Aktívnak kell lennünk ebben a kérdésben, mind az országos pártnak, mind a helyi szervezeteknek. Elő kell mozdítanunk egy tárgyalóképes, erős szakszervezeti struktúra kialakulását, és védenünk kell azokat, akik helyben független szakszervezeteket akarnak alapítani.

Ugyanakkor azon is van mit tűnődnünk, hogy mit jelent liberális pártnak lenni: mi az, amit – ha komolyan gondoljuk, hogy liberális párt vagyunk – nem tehetünk meg. Biztosan nem tehetjük meg, hogy az áremelkedések ellen tüntetéseket próbálunk szervezni vagy tüntetéseket támogatunk. Olyan gazdaságot akarunk, amelyben az árak a piacon alakulnak, és nem adminisztratív kormánydöntések révén, és tisztában vagyunk vele, hogy ha kikényszerítünk adminisztratív kormánydöntéseket, akkor ennek csak egyetlen következménye lehet, hogy ha sikerül az áremelkedést megfékezni, akkor az áru tűnik el a boltokból, hiánygazdaság lesz, és a hiánygazdaság következményeit nem kell ecsetelni. Olyan keretet kell teremteni, amelyben az árak és a bérek kérdése az erős szakszervezetek és a kormány, illetve a vállalatvezetők között dőlnek el, és nem kell belemenni abba, hogy ezek a kérdések az utcán dőljenek el.

Ugyanígy sok tűnődnivalónk van az önkormányzatokon is. Sok szó esik az önkormányzatok bajairól, de ezek általában azzal kapcsolatosak, hogy mennyire összetartó egy-egy szabad demokrata frakció, vagy hogy együtt tudunk-e működni a Fidesszel, vagy ha nem, ki a hibás. Ezek fontos kérdések, de legalább ennyira fontos, sőt, azt hiszem, hosszabb távon sokkal fontosabb az, hogy a szabad demokrata vezetésű önkormányzatok liberális önkormányzatok legyenek, és nem mondhatjuk azt, hogy megnyugtatóan végigvitattuk egymás között, hogy ez mit jelent. Csak példaképpen említem: liberális szellemű önkormányzat biztosan nem engedheti meg magának, hogy télvíz idején, mínusz 15 fokban kilakoltasson önkényes lakásfoglalókat, még akkor sem, ha tisztában vagyunk vele, hogy az önkényes lakásfoglalás elharapózása rendkívül súlyos problémát teremt, összeomolhat a lakásgazdálkodás, ha nem tudnak kezdeni vele valamit.

Befejezésül egy szót a vitáinkról. Voltak, vannak és lesznek közöttünk mindenfajta taktikai viták. A fontos az, hogy megértsük egymás érveit, és megértsük azt a történetet, amelyben az SZDSZ olyan helyzetbe kerül, hogy taktikai viták osztják meg. Fontos az is, hogy aki elégedetlen valamivel, az tisztában legyen vele, hogy neki magának van-e megoldása a bajra. Nem vagyok benne biztos, hogy okvetlenül kell legyen megoldása, de ha nincs, azt tudnia kell. Ha ez a két feltétel teljesül, akkor tárgyszerű viták fognak közöttünk zajlani, és nem alakul ki olyan helyzet, hogy némelyek úgy érzik, hogy ha netán az SZDSZ pillanatnyi cselekvési lehetőségeivel kapcsolatos aggályaikat kifejezik, akkor sarokba szorulnak, és megszégyenítő címkék kerülnek rájuk, elterjed, hogy holmi apályelméletet képviselnek, és így tovább.

Ha ezen nem tudunk felülemelkedni, akkor el fogjuk veszíteni azt a képességünket, ami a legerősebb tulajdonsága az SZDSZ-nek, nevezetesen, hogy ebben a pártban lehet kételkedni. Egy olyan párt pedig, amelyikben nem lehet kételkedni, nem juthat más sorsra, mint Antall József pártja, hogy már nem képes kontaktust tartani a közvéleménnyel, és a bukás felé sodorja magát meg az országot is. Nekünk nem szabad idejutnunk.

És még valamit. Mi itt nem azt mondtuk ki, hogy a szabad demokraták meg akarják buktatni a kormányt, tisztában kell lenni azzal, hogy ha a szabad demokraták kormánybuktatás céljával lépnek fel, akkor azt a népszerűséget, amit a határozott ellenzékiséggel megszereztek, hamar eltékozolják. A kormány bukására meg kell érjenek a feltételek, és nekünk ezeknek a feltételeknek a megérését kell segítenünk.

Személy szerint úgy gondolom, hogy a jelenlegi parlamentben ennek a kormánynak a távozása után csak átmeneti megoldások lesznek lehetségesek. Nem hiszem, hogy a választások előrehozatala elkerülhető volna. Mégis azt hiszem, le kell szögezni, hogy a szabad demokratáknak nem célja a választások előrehozatala; a választások előrehozatala majd akkor lesz politikai cél, amikor ezt a közvélemény követeli, és nekünk azért kell mindent megtennünk a parlamentben és a parlamenten kívül, hogy ez bekövetkezzék.

• Beszélő