Kis János

Kis János: Tulajdon és igazságosság

2016. március 15.

Havas Gábornak, akivel együtt csináltuk a Beszélőt, amikor még mindaz előttünk volt, ami azóta mögénk került.

A 19. század első felének liberálisai egyetértettek abban, hogy a szabad és egyenlő emberek alkotta társadalom ideáljának az „éjjeliőrállam” és a gazdasági laissez-faire párosa felel meg. Abban is egyetértettek, hogy ideális esetben az állam minden ember alapvető jogait tiszteletben tartja és tiszteletben tartatja, s hogy ahol ez a feltétel teljesül, ott nincsenek további, disztributív követelmények. Bármely elosztás igazságos, ha igazságos eljárásban hozták létre, mindenkinek joga van mindenhez, amit igazságos eljárásban – mások jogait nem sértve – szerzett meg; ezért aztán az erőforrások állami kényszerrel való újraelosztása részint indokolatlan, részint egyenesen jogsértő. A disztributív elvek létének tagadása és az „éjjeliőrállam” helyeslése szorosan összefüggött, ugyanannak az éremnek a két oldala volt. Írásom ezt a kettős tézist veszi szemügyre.

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

Havas Gábornak, akivel együtt csináltuk a Beszélőt, amikor még mindaz előttünk volt, ami azóta mögénk került.

Kis János: Liberalizmus a harmadik köztársaságban

2014. október 1.

1 hozzászólás


A Beszélő és a Szuverén szerkesztőinek

Az alábbi esszét két olyan közösségnek ajánlottam, melyeket különösen közel érzek magamhoz. Azt szerettem volna, ha megosztva jelenhetne meg a Beszélő és a Szuverén internetes felületén. Hálás vagyok a két lap szerkesztőinek, amiért ezt lehetővé tették. Az első négy szakasz a Szuverén, a további hét pedig a Beszélő honlapján olvasható.

Kis János: Hogyan lettünk liberálisok?

2014. február 12.

Kiről szól ez az írás? Kit fed a többes szám első személy? A demokratikus ellenzék mérvadó köreit? Az SZDSZ alapítóit? Azoknak az értelmiségieknek a sokaságát, akik ’89 után liberálisként határozták meg magukat? Ezt nem szeretném eldönteni. Egyetlen személy egyetlen szövegére szűkítem le a látószöget. Ottilia egy kevéssé ismert, 1989-es megnyilatkozásáról lesz szó, mely a Századvég című folyóirat körkérdésére válaszol.

Kis János: Az összetorlódott idő – Második nekirugaszkodás

2013. május 5.

3 hozzászólás

1. Bevezetés1

Az 1990. évi választások működésbe hozták a harmadik köztársaság alkotmányos gépezetét. A 2010. évi választások szabad kezet adtak a gépezet szétveréséhez.

Hogyan kerülhetett sor a köztársaság lerombolására húsz évvel a létrehozása után? Önként kínálkozik, s a baloldalon sokakat vonz egy egyszerű válasz. Ami 2010 májusa után történt, csupán betetőzte a jobboldal két évtizedes törekvéseit. Amikor kormányon volt, a jobboldal mindig az ellenzék marginalizálására, amikor ellenzékbe szorult, mindig a kormány megbénítására törekedett. Önmagát mindig is az ország természetes vezetőjének, a baloldalt mindig is hatalombitorlók gyülekezetének tekintette; az 1989-es alkotmánnyal soha nem azonosult.

Kis János: A féltett gyermek


Történetünk hősét a szülei Sacinak szólították. Édesanyja valószínűleg nem egy kis vasgyúróról álmodott. Inkább olyan gyereket kívánhatott magának, aki igényli a féltő gondoskodást.

Ez a fiú igényli is. Életének minden későbbi helyszínére magával viszi otthon kapott nevét, így adva a világ tudtára, mennyire jó volna, ha mint féltett gyermekkel bánna vele.

Érzelmi biztonságot az egyetem ritkán kínál. Sacinak olyan tanára se sok volt, akire legalább felnézhetett volna.




Kis János: Vannak-e emberi jogaink?

Előszó a harmadik kiadáshoz


Ez a könyv: morálfilozófiai tanulmány az emberi jogokról. Megközelítése nem a megfigyelőé, hanem a résztvevőé. Nem azt kérdezi: miért hiszik emberek, hogy pusztán azért, mert embernek születtek, jogok illetik meg őket. Kérdése ez: miképpen igazolható, hogy ez a hit igaz.

Mi sem egyszerűbb, gondolnánk. Munkám a nyolcvanas években íródott. Az emberi jogok híve a Magyar Népköztársaság belső törvényeire nem sok eséllyel hivatkozhatott, ez igaz. De csak föl kellett lapoznia az emberi jogokat kinyilvánító nemzetközi egyezményeket.


Kis János: A dramaturgia hiánya


Termékeny vitára akkor van lehetőség, ha a szembenálló felek hasonló módon írják le a kérdéseket és a versengő válaszokat. Ha a vita tárgya politikai, mindig komoly feladat eljutni idáig. Az akadályok néha leküzdhetetlennek tűnnek. A megosztottság túlságosan mély lehet, alapvető világnézeti meggyőződéseket mozgósíthat. Az egyik fél – esetleg mindkettő – előítéleteket táplálhat a másik iránt.

A státustörvény a nehezen vitatható ügyek közé tartozik.


Kis János: A kisebbségi kérdés az új világrendben


Bevezető[1]

A nyugati politikai elmélet és a kelet-európai etnikai viszonyok c. tanulmányában Will Kymlicka azt javasolja: fogadjuk el, hogy a nemzetépítő állam adottság, és korlátozzuk vizsgálódásainkat arra, hogy a különböző nemzetépítési stratégiák mit kezdenek az etnokulturális sokszínűség tényeivel.


Kis János: Státustörvény

Magyarország válaszúton


A státustörvény a Fidesz-kormány dédelgetett gyermeke. Ha van valami, amit Orbán és társai meggyőződésből csináltak, ez az. A sors iróniája, hogy kormányra kerülésük óta semmiért nem fizettek akkora árat, mint kedvenc teremtményükért. Ha a választásokon elbuknak, vereségük okai közt előkelő helyen lesz a nemzetközi zűrzavar, melybe a státustörvény Magyarországot sodorta.

Orbánék a jelek szerint abban bíztak, hogy a Nyugatot hidegen hagyja az ügy, a magukra maradt szomszédok zúgolódásával pedig nem kell törődni. Elszámították magukat.


Kis János: Húsz év múltán


Húsz év nagy idő egy ember életében. Hát még ha közben a világ is akkorát fordul, mint a Beszélő indulása óta. Ennek a húsz esztendőnek közel felét az illegális Beszélő szerkesztőivel töltöttem el. Közös vállalkozásunk ráadásul nem kenyérkereseti tevékenység volt, de még csak nem is hivatás, hanem életforma. Állandó készenlétet kívánt, nem ismerte a határt magánélet és köztevékenység között. Azok a napok mégis végtelenül távolinak tűnnek.