Tardos Márton a múlt heti szokásos sajtótájékoztatón üdvözölte a pénzügyminiszter új négyéves programját, ami egy kicsit meghökkentő két héttel az után a küldöttgyűlés után, amelynek mondanivalója szerint a szabad demokraták kormányellenzékből kormányellenféllé léptek elő.
A Kupa-program persze kétségtelenül változást jelent az MDF választási programjához, valamint a Nemzeti megújhodás 100 nap előtti és utáni változataihoz képest. Bethlen István MDF-es gazdaságpolitikus képviselő fájlalja is, hogy nincs meg a Kupa-programban a dinamizmus, az „áttörési pont”, amelyet megragadva kimászhatnánk a monetáris és fiskális szigor csapdájából. Az MDF-es gazdaságpolitikus szerint fel kellene hagyni az általános visszafogás politikájával, adócsökkentés, hitelkedvezmények útján stb. serkenteni a magánvállalkozásokat, „pozitív diszkriminációt” alkalmazni gyarapodásuk érdekében. De hát – vetjük ellene – a pénzügyminiszter szerint van áttörési pont: a remény, hogy az exportösztönzés (illetve, pontosabban: a vállalatok, vállalkozók kényszerítése az export növelésére) sikerrel jár. Nemigen sikerülhet – feleli – ekkora állami szektorral, ilyen lassan változó tulajdoni struktúrával. Bíráló hangsúllyal helyesel, amikor a Németh-kormány gazdaságpolitikájával való hasonlóságot feszegetjük. Szabó Iván, az egyik legkormánypártibb MDF-es képviselő viszont jótékony „hangsúlyeltolódást” érzékel az órendszer utolsó kormányának költségvetési (fiskális) szemléletű nyomásához képest, mégpedig pénzügyi, banki (monetáris) irányba. Bár nem említi: az MDF annak idején pénzügyi fronton is lazítást követelt, a kamatok mesterséges csökkentését szorgalmazva. Viszont nem érti, miért hozakodunk elő az MDF hagyományos kínálatélénkítő (vagyis az előnyben részesített egységeket államilag felkarolni kívánó) beállítottságával, hiszen szerinte már most is érvényesül a kínálatélénkítés; ennek jegyében fogjuk megrendezni a világkiállítást is, amiről Kupa programja hallgat ugyan, de – Szabó Iván meggyőződése szerint – rövid időn belül pozitív döntés fog születni.
A Kupa-program egyrészt abban változtat a régi jó MDF-es felfogáson, közelítve egyszersmind az SZDSZ-es szemlélethez, hogy milyen gazdaságpolitikai „kulcspontokra” szeretne rátapintani. Az inflációellenes harcban például csak akkor akar engedni, ha a munkanélküliség feszültségei meghaladják „a társadalom számára még elfogadható mértéket”. Nem enged az adósságtörlesztést puhítani törekvő populista követeléseknek, viszont az eladósodás fékezését, majd megállítását ígéri, ami még mindig azt jelentené, hogy a magyar teljesítményekből kell fedezni a kamatterhek törlesztését. Négy év alatt el kívánja érni a külső konvertibilitást, vagyis a szabad devizára válthatóságot a lakossági betétek kivételével. Kulcspont továbbá, hogy „fordulatszerű áttörés” következzék be a magántulajdon terjeszkedésében – ám nem a keresletkorlátozásnak fölérendelten, ahogy Bethlen István gondolja, hanem mellérendelten. Kérdéses viszont, hogy békés lesz-e ez az egymás mellett élés a drága kamatok mellett, amelyek jócskán aláássák a kedvezményes privatizációs hitelezés hatékonyságát is. Kupa Mihály programjában sem feledkezik meg a Vagyonügynökség jelenlegi státusát fenyegető kitételről, hogy szét kell választani egymástól az állami vagyon értékesítését és kezelését.
Kulcspont az is, hogy vajon teljesülnek-e a program számszerű előirányzatai, pontosabban „előrejelzései”. A prognózis szerint tavaly óta radikálisán hanyatló kelet-közép-európai külkereskedelmünk az idén csakugyan mélypontra zuhan, és jövőre növekedésnek indul. Erre és általában a külkereskedelem növelésére az idehaza egyre éleződő verseny és fogyasztáskorlátozás kényszerít; másfelől az exportnövekedés – különösen ha az tovább nem romló cserearányokkal párosul – lehetővé teszi, hogy ne nőjön tovább az adósságszolgálatunk, mérséklődjön az infláció. Kupa Mihály alig változtat Rabár Ferenc hároméves prognózisán, a három évet még eggyel megtoldva viszont az addigi irányzatok happy endben csúcsosodnak ki. ’94-ben egy számjegyűre zsugorított infláció várható, a belső fogyasztás növekedésnek indul, mód nyílik a relatív adóterhek csökkentésére.
Mindenesetre ebben a továbbgörgetett előrejelzésben benne rejlik a szakítás az egykori MDF-es kampánnyal, amely az államnak az egyes előnyben részesített csoportokba helyezett, megelőlegezett bizalmára épít. Csak meghatározott esetekben lát jónak kivételt adni az általános kényszer alól (kedvezményes privatizációs hitel, exportösztönzés költségvetési forrásokból). Annál inkább szükség van a kormánnyal szembeni bizalomra. Az eltökélt gazdaságpolitikához viszont, amelyre az érdekcsoportoktól függetlenül gazdaságpolitizáló kormánynak szüksége van, határozott döntések is kellenek. Már ’91-ben lesz csődtörvény – ígéri a program –, bár nem egészen világos, hogy ettől megindulnak-e a csődeljárások a fizetésképtelen nagyvállalatokkal szemben. Úgy tudjuk, még azoknak a vállalatoknak a listája sincs kész, akik bajbajutottnak tekinthetők a szovjet piac bedugulása miatt. Az e téren – egyrészről az egykori szocialistaexport-érdekelt vállalatok, másrészről az egykori szocialista piac megmentésének mikéntje körül – az elődhöz hasonlóan a mostani pénzügyminiszternek is ellentéte támadhat a nemzetközi gazdasági kapcsolatok miniszterével, a kínálatélénkítőként ismert Kádár Bélával. Hogy a program általános fogalmazásai milyen kompromisszumosnak is értelmezhetők, az kitetszik a hétvégi gazdasági kabinetülésről kiadott MTI-jelentésből is. A kabinet mindössze azt a dodonai kijelentést tartotta fontosnak leszögezni, hogy „a gazdaság átállását inkább piaci, mint állami eszközökkel kell elősegíteni”.
Hogy milyen kompromisszumokat kell megkötnie a pénzügyminiszternek a kormányzó erőkkel, az számos, egyelőre még meghozatlan politikai döntéstől is függ. A Kupa-program ígéri például, hogy az állam gazdasági, újraelosztó szerepe csökkenni fog. Ezt kívánjuk is, de azzal is szembe kell néznünk, hogy az „államháztartási reform a lakosság széles tömegei számára kétszeresen is differenciáló, kedvezőtlen hatással jár”. Kérdés, milyen új intézményrendszernek adja át az állam eddig ingyenesen nyújtott szolgáltatásait, mennyire korlátozza ebben a társadalom elszegényedése. Az ilyen és hasonló kérdésekre Kupa Mihály egyelőre nem ad választ, hanem csupán részletes listát ad a még meghozandó törvényekről. A szakértő miniszter politikai bölcsességéről tett tanúbizonyságot. Mert ha a koalíciós pártok keresztülhúzzák számításait, magukra vessenek. Könnyen előfordulhat például, hogy az MDF–kisgazda-csetepaté folytán egyáltalán nem lesz vagy késedelmeskedik a várva várt kárpótlási törvény. Akkor – a birtokkihasító menetrend értelmében a földtörvényt sem lehet meghozni, nincs önkormányzati tulajdonrendezés, tehát valószínűleg államháztartási törvény sincs. Pedig ez a menetrend a magyarázata ama kormányzati szándéknak is, hogy – az OTP-k után – a kárpótlási hivatalok előtt is utcahossznyi sorok kígyózzanak.
- Beszélő [6]