Stílus
Először arról, ami a legjobban megdöbbentett, a szóhasználatról, stílusról szólnék.
Az alábbi kifejezéseket, „kerületi polgármesterek oligarchikus bandériumai”, „a kerületi lobby frontharcosa”, „hitszegés”, „mindenre elszánt apostoluk” stb., magát a cikket olvasva először nem akartam elhinni, hogy a Beszélőt tartom a kezemben, de visszalapozva a címlaphoz rá kellett jönnöm, hogy mégsem tévedek. A bulvárlapstílus, az érveket jelzőkkel helyettesítő hozzáállás elért minket is. Nem tudom, csak remélem, hogy lesz erő a Beszélő szerkesztőiben, és személyesen Kőszeg Ferencben ahhoz, hogy megálljt mondjanak ennek a jelenségnek, hogy ne álljanak be az ellenféllel nem vitázó, hanem azt mocskolók táborába, mely tábor sajnos napról napra szélesebb. Lehet, hogy az ilyen cikkek növelik a példányszámot, a bevételt, de túl nagy az ár! A szellemiség, a színvonal nem lehet eladó.
Elvek
Most pedig, hogy a fentiek kiszakadtak belőlem, pár szót ejtenék a tényekről is.
Én úgy gondolom, hogy az SZDSZ autonómiapárti álláspontja nem csupán választási retorika volt, hanem a tagságunkból, a szervezeteinkből elemi erővel jövő igény és szellemiség. Ezt pedig nem lehet egyik percről a másikra sutba dobni, mert szavahihetőségünk, programjaink komolysága, komolyanvehetősége kerülhet így veszélybe.
Ha eddig önállósággal nem rendelkező falvak, megyék által nyomorgatott kisvárosok képesek talpra állni, polgármestereik és testületeik képesek felelősen gazdálkodni a rájuk bízott vagyonnal, vezetni a rájuk bízott települést, higgyük el, hogy képesek erre a kerületek is.
Ne féljünk lehetőséget adni nekik a bizonyításra, hisz az emberek alkotóerejébe vetett hitünk tett minket szabad demokratákká!
„Káderek”
Úgy gondolom, hogy a fenti, általam SZDSZ-esnek ismert eszme szellemében kell a leghatározottabban visszautasítanom minden polgármester és önkormányzati képviselő nevében (pártállástól függetlenül) F. Havas Gábornak a „káderhiány”-ról kifejtett nézeteit. Nem hiszem, hogy egy polgármestert az minősítene, hogy egy évvel ezelőtt ismert volt-e, s ha igen, mennyire. Ha a cikkírónak igaza lenne, most vagy mindenhova a volt tanácselnököket kéne odaállítani, hisz ők ismertek voltak már régebbről, vagy pedig aszerint kellett volna válogatni, hogy ki mikor tűnt fel az ellenzék soraiban, azaz elő kéne venni a „veteránelméletet”. E szerint minél régebbi veterán valaki, annál több dologhoz ért, annál több helyen lehet őt hatékonyan használni. Úgy emlékszem, hogy ez a gondolkodásmód mindig minden üldözöttből vezető szerephez jutott csapatnál, pártnál, mozgalomnál fölbukkant, és mindig csúfosan megbukott. Ne essünk mi is ebbe a hibába, ne katerogizáljuk az SZDSZ-eseket belépési dátum szerint.
Tudom, mert rendszeresen találkozom velük, hogy lokálpatrióta, a helyi közösségekért felelősséget érző emberek, „magukra valamit adó emberek” százai, ezrei vállaltak szerepet az új önkormányzati rendszer megvalósításában. Minimális elvárás lehet F. Havas Gáborral szemben, hogy megkövesse ezeket az embereket a „tisztelet a kivételnek” kitétel mellett is! Remélem, hogy ez meg fog történni.
A folyamat
A tárgyalások hiteles története pedig a következő: kb. 2 héttel megválasztásuk után kapták kézhez a kerületi polgármesterek a BM első törvénytervezetét Budapestre vonatkozóan. A Főpolgármesteri Hivatalban megállapodtunk, hogy a tervezetet át kell dolgozni, és ezért egy bizottságot hoztunk létre: tagjai voltak a főváros képviselői, a kerületek képviselői és a BM szakértői. A bizottság ülésein sajnos minden alkalommal más és más (VB-titkár, osztályvezető stb.) képviselte a fővárost, és a közgyűlés tagjai a munkába általam ismeretlen okból nem lettek bevonva. Az így elkészült tervezetet a főváros vezetése (azért kell ezt írnom, mert az „egyszerű” képviselőkkel a tervezetet nem ismertették) elfogadhatatlanul kerületbarátnak nyilvánította, és beterjesztett egy erősen centralizáló tervet. Az így kialakult helyzetben ültünk le ismét egy kompromisszum kidolgozásának céljával, amit sikerült is összehoznunk. Ez az anyag került 1664-es számon beterjesztésre a parlamentben Kóródi–Magyar néven. A szépséghibája a dolognak az volt, hogy 1660-as számon szintén Kóródi–Magyar néven egy ugyanezen pontokra vonatkozó, az előzővel szöges ellentétben álló módosító csomag lett benyújtva. Így aztán, talán érthetően, a javaslatok hitelüket vesztették, azokat „csomag”-ként a bizottság nem fogadta el.
Mivel a vagyoni kérdések a kompromisszum során valóban nem lettek tisztázva, ezért a parlament önkormányzati bizottsága egy ad hoc bizottságot állított fel, melyben helyet kaptak a főváros és a kerületek is, a parlamenti képviselőkön kívül. Itt is született egy megállapodás, egy vagyoni megállapodás, amit mindenki aláírt. Ezt az önkormányzati bizottság el is fogadta sajátjának, és bizottsági módosító csomagként kerül majd a parlament elé.
Ehhez a vagyoni csomaghoz kapcsolódóan Kóródi Mária több módosító javaslatot nyújtott be, melyet természetesen a kerületi polgármesterek, köztük jómagam, nem tudtunk támogatni és elfogadni, hisz ellentmondott az ad hoc bizottságban született megállapodásnak. Nem hiszem, hogy ez azt jelentené, hogy a kerületeket a kormány rángatná dróton vagy fordítva. Egyszerűen csak született egy vagyoni megállapodás, és ahhoz tartottuk is magunkat.
A példaként említett helyiséggazdálkodásról pedig annyit, hogy az már az előző rendszerben és per pillanat is kerületi feladat. A kerületek pályáztatják az üzleteket, maguk döntik el, hogy nyújtanak-e valamely szolgáltatás esetén kedvezményt. A főváros ennek ellenére nem szakadt 22 felé, hanem hatékonyan működik e téren. Ma is azt mondom, hogy hiba lenne visszalépni a még az előző rendszerben kivívott jogokhoz képest.
Azóta létrejött egy újabb egyeztetőbizottság, az SZDSZ védernyője alatt, három napon át több mint 30 órában tárgyalt, majd aláírt egy megállapodást. Hogy ezután mi történik, az már egy új történet.
Lévay Levente
Kispest polgármestere
- Önkormányzat [6]