A rendőrség eddigi feltételezései szerint a merénylet a Sri Lanka-i tamil gerillák – vagy a velük rokonszenvező, Indiában élő szimpatizánsok – számlájára írható; Radzsiv Gandhi ugyanis a Sri Lanka-i polgárháborúban erőszakkal próbált rendet teremteni a szingalézek és az ottani tamilok viszályában, s eközben frontot is próbált változtatni a szemben álló felek között. A tettesek pontos kiléte nem is igazán érdekes, hiszen Gandhit valójában az az erőszakhullám küldte halálba, amely a politika vagy a vallás égisze alatt a szeparatista jellegű terrorizmustól kezdve a más vallásúak legyilkolásáig minden eszközt megenged magának.
Az elődök árnyékában
Radzsiv Gandhi életútja nem mentes azoktól az ellentmondásoktól, amelyek Indiát a régi és az új sajátos keverékéve teszik. Az 1947 óta a köztársasági kormányzás és a Nehru-dinasztia bűvöletében élő India a „jóban-rosszban a Gandhikkal” gondolat jegyében emelte Radzsiv Gandhit a kormányfői székbe 1984-ben, anyja, Indira meggyilkolása után. Pedig az idősebb Gandhi fiú –tehetségesnek és politikus elmének kikiáltott öccse, Szandzsaj árnyékában – egyáltalán nem pályázott politikai babérokra. Szandzsaj 1980. évi, mindmáig tisztázatlan repülőgép-balesete után azonban Radzsiv lelkileg teljesen összetört édesanyja, Indira mellé állt, s egyre több terhet átvállalva vezető politikussá nőtte ki magát. Igaz, nem örökölte Indira politikai karizmáját, ami sokakban csalódást keltett, így súlyos kudarcokat is el kellett szenvednie. Gondoljunk csak az 1989-es Bofors-féle fegyverkezési botrányra, amelyet sikerrel lovagoltak meg az ellenzékiek, és Radzsivot korrupcióval gyanúsítva megbuktatták az Indiai Nemzeti Kongresszus Pártot. Az idei választás a nagy visszatérés reményével kecsegtette Radzsiv Gandhit és pártját. Eszményképe és „névadó nagyapja”, Mahatma Gandhi, valamint anyja „karmáját” azonban ő sem kerülhette el, amely május 22-én be is következett rajta. A keddi merénylet után sokak számára önkéntelenül adódott a Kennedy-családdal vonható párhuzam.
A vezérétől megfosztott Indiai Nemzeti Kongresszus – amely az egyetlen, valóban össznemzeti párt – Sonia Gandhi pártelnökké választásával szeretné betölteni a politikai vákuumot, fenntartani azt a jogfolytonosságot, ami az indiaiak szemében még mindig a politikai stabilitás, a demokrácia fennmaradásának záloga. Ennek sikere azonban még akkor is kétséges, ha az özvegy a rá nehezedő nyomás súlya alatt esetleg később megmásítaná azonnali elutasító válaszát. A pártnak mindenesetre szembe kell néznie azzal a lehetőséggel, hogy a független India 44 évéből 38-at az ország élen töltő Nehru-dinasztia – egy időre legalábbis – eltűnhet a politikai életből. Ez viszont India politikai struktúrájának átalakulását eredményezheti. A kontinensnyi ország egységét ugyanis csak hallatlanul finom kormánymozdulatokkal lehet épségben megőrizni az indulatok háborgó vizein. Ennek mesterei voltak Nehru leszármazottai, s nem véletlen, hogy Radzsiv Gandhi 1989. évi kényszerű távozása óta az országban kormányválság kormányválságot követett, kiújultak a kasztok közötti elkeseredett harcok, újjáéledt a vallási fanatizmus, s erőre kaptak az egyes nemzeti államok függetlenségi törekvései.
Vezéráldozat után
Radzsiv Gandhi halálával a vezetés nélkül maradt Kongresszus Párt kettős feladat előtt áll: egyrészt meg kell nyernie a választások hátramaradt – június közepére halasztott – két fordulóját. Ez tűnik a Könnyebbik feladatnak, miután a gyilkosság – mint a múltban Indira Gandhié is – a tömegek szimpátiáját minden bizonnyal a Kongresszus Párt felé fordítja. Másrészt azonban önmaga újradefiniálásán keresztül határozott kiutat kell mutatnia a pillanatnyi, polgárháborúval fenyegető helyzetből. Jelenlegi formájában ugyanis képtelen lesz egyben tartani az országot – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung –, annál is inkább, mert legerősebb politikai vetélytársai csak egy-egy réteg vagy nemzetiség érdekeit tűzik zászlajukra, s inkább az ország szétszakításában „segédkeznek”, mintsem megtartásán dolgoznak.
Feltétlenül szükség van tehát arra a fordulatra, amelyet Mahatma Gandhi már évtizedekkel ezelőtt hangoztatott, vagyis a Kongresszus Pártnak nemzeti felszabadító mozgalomból igazi programpárttá kell kinőnie magát. Ezt a minőségi váltást ugyanis a napi politika taposómalmában elmulasztotta megtenni, így joggal vetődik fel a kérdés: létezik-e Indiában olyan társadalmi réteg vagy osztály, amelynek szüksége van a stabil politikai hatalomra, az erős központra? A nyolcvanas évek gazdasági fejleményeinek ismeretében erre határozott igennel válaszolhatunk. Radzsiv Gandhi érdeme, hogy kormányzása alatt lefektette a gazdasági liberalizálás alapjait, s a lehetőségekhez merten szakított a szovjet mintára kialakított önellátási politikával. A gazdasági nyitás, bármennyire is részleges volt, megteremtette azt a vagyonosabb városi polgárságot és vele együtt a gyorsan gazdagodó falusi réteget, amely egységes piacot s ehhez kapcsolódóan erős központi kormányzást kíván. Ezzel szemben áll a nacionalista érzelmeket meglovagló Bhratija Dzsanata Párt, mely vallási alapon szerveződő hindu államot szeretne. A kommunista pártok pedig ott akarják folytatni, ahol Radzsiv Gandhi – az új idők szavára hallgatva – abbahagyta. Ám azok a rétegek, amelyek hasznot húznának abból, hogy a hatalmas ország vontatottan bár, de kezd bekapcsolódni a világgazdaság vérkeringésébe, már nem kívánnak visszatérni a sajátos indiai kommunizmus vagy netán – kis államocskákra szabdaltan – a maharadzsák korszakához.
A társadalom egyéb rétegei azonban vagy közömbösek, vagy ellenségesen viszonyulnak a gazdasági liberalizáció és a külföldi tőke megjelenésének még a gondolatához is. A hosszú gyarmati múlt – megtámogatva a sajátos vallási elképzelésekkel – otthagyta a nyomát az indiaiak gondolkodásában, akik a külföld „kapitalistáiban” még mindig az ősellenséget, az ország tönkretevőit látják. S végül ott vannak azok a rétegek, amelyek torkig vannak a feudális, illetve a szovjet hatás eredményeként kialakult bürokráciával, mert 'ebben látják saját boldogulásuk akadályát. Ők lazább jellegű államszövetségként képzelik el a jövő Indiáját.
Annyit mindenesetre már most megállapíthatunk, hogy a Radzsiv Gandhi életét kioltó pokolgép nemcsak egy család életében okozott tragédiát, hanem az ország – talán már idejétmúlt – politikai struktúráját robbantotta szét. Egyes elemzők azonban úgy vélik: Indiában van annyi tartalék, hogy Radzsiv Gandhi halála nem csupán lezárása lesz egy korszaknak, hanem egyben kezdete is valami újnak és jobbnak.
- Külföld [6]