Beszélő: Folynak a tárgyalások az Érdekegyeztető Tanácsban (ÉT) – többek között – az energiaár-kérdésről. A kormány kéthetes szünetet kért, hogy megfontolja a szakszervezetek követeléseit. Miért hirdettek sztrájkot a két hét lejárta előtt?
Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke: Kicsit visszább kell menni az időben, mert csak így, önmagában valóban furcsának tűnik a sztrájkfelhívás. Már múlt szeptemberben egyöntetűen leszögezte a munkáltatói és a munkavállalói oldal: mihamarabb látni szeretné a kormány alapelveit a privatizációról. Május 2-án kilencpontos levelet írtunk Antall miniszterelnök úrnak, a legsúlyosabb pontok a privatizációval, az ebből megvalósítható munkahelyteremtéssel, a végkielégítés intézményével foglalkoztak, és valahol az ötödik helyen szerepel, hogy jó lenne az energiaáremelés-ügyben tárgyalni. Hamarosan kaptunk egy választ, de három hét múltán írnunk kellett egy második levelet is, tekintve, hogy már igen-igen közeledtek az energiaár-emelések. Közben a kormány elhozta az ÉT-re kompenzációs elképzeléseit, ezekkel egyik szakszervezet sem értett egyet. Létrehoztunk egy energiaárral foglalkozó ad hoc bizottságot (az MSZOSZ javaslatára), a munkaadók és a szakszervezetek egységesen kérték, hogy amíg nem állapodunk meg, függessze fel a kormány az áremelést. Hiába.
De hangsúlyozom, nemcsak az energiaárakról van szó. A kormány elvileg egyetért például abban, hogy kell a végkielégítés. Elvileg. De a rendezést csak az új a munkatörvénykönyv-módosítás ke-retében tudja értelmezni, arra pedig ősszel vagy jövő tavasszal kerül sor, miközben háromszázezres munkanélküliségre kell számítani. Magyarázzam meg az érintetteknek, hogy várják csak ki türelmesen a fél évet, háromnegyed évet? Az pedig már szinte nem is minősíthető, hogy az utazásikedvezmény-ügyet Schamschula György államtitkár úr úgy interpretálta, hogy mi azt az MSZOSZ tagsága részére akartuk visszaállíttatni. Ez nem igaz. Összegezve: szeptember óta nem történt semmi, és a szűkebben vett periódusban, egy hónapon belül sem történt semmi. Erre alakult ki az a helyzet, hogy azt mondta az MSZOSZ: nem tudja megmagyarázni tagjainak, miért tanúsít állandóan önmérsékletet, miért beszéli le az embereket arról, hogy bármilyen lépéseket tegyenek, miközben semmi kézzelfogható eredményt felmutatni nem tud az ÉT tárgyalásain.
Beszélő: Miért, kiket kellett lebeszélni?
N. S.: Ha veszi az ember a fáradságot, elmegy egy termelő üzembe, és megáll beszélgetni a munkásokkal, két perc múlva tapasztalja, milyen a hangulat.
Beszélő: Tehát mindenképpen a végső eszközhöz, a sztrájkhoz kellett nyúlniuk?
N. S.: Na most, itt van egy nem lényegtelen finomság. A sztrájktörvény értelmében a tárgyalások, egyeztetések során egy alkalommal legfeljebb kétórás figyelmeztető sztrájk szervezhető. Ez a tárgyalások nyomatékául szolgál, klasszikusan erre alakult ki ez az eszköz. Nem általános sztrájkot hirdettünk meg, nem arról van szó, hogy itt valaki föl akar állni a tárgyalóasztaltól, hanem nyomatékot akar adni, illetve – ez a pontosabb kifejezés – hagyni a nyomatékot megjelenni, hogy ne mondhassák azt, hogy nem is olyan rossz a helyzet, és csak néhány szakszervezeti funkcionárius és apparátus ügyéről van szó. Ez a vélemény meg is jelent az utóbbi napok politikai kampányában, és ez szinte törvényszerűen beleszorítja a szakszervezetet abba, hogy azt mondja az embereknek: válaszoljanak, ez tényleg csak néhány funkcionárius ügye, vagy tömegeket érint?
Beszélő: A figyelmeztető sztrájk fogalmában mégis benne rejlik a feltételezés: ha nem teljesítik követeléseinket, akkor csinálunk általános sztrájkot.
N. S.: Jó, de egy dolog a feltételezés, és más a valóságos történés. Mi tárgyalni akarunk, és meg vagyunk győződve arról, hogy követeléseink tisztességesek, nem zilálják szét az ország gazdaságát. És ha van a másik félben megegyezési készség, akkor ezt gyorsan, rövid úton kifejezheti, és akkor nincs a dolognak folytatása.
Beszélő: Ősszel a bányászszakszervezet (BDSZ) többek között azért szervezett figyelmeztető sztrájkot, hogy emeljék a szén termelői árát (illetve jobban emeljék, mint a kormány akarta). Igaz, akkor nem fogyasztói árról volt szó; de itt mégis ellentmondás van, nem?
N. S.: Ez leegyszerűsítés. A bányászok, ha jól látom, nem egyszerűen az árak oldaláról vetették föl a dolgot, hanem úgy, hogy ha egyaránt szükség van hazai és import energiahordozókra, akkor a hazai kitermelés gazdaságosságát tisztességesen úgy lehet megítélni, ha az ezután kapható ár megfelel az importárnak.
Beszélő: Nem találja-e úgy, hogy a privatizáció bonyolultabb, képlékenyebb ügy, mintsem hogy egy sztrájkkal orvosolni lehet az egyébként csakugyan megoldatlan gondokat?
N. S.: Főleg akkor bonyolult, ha az illetékesek tesznek is róla, hogy a privatizáció misztikus, homályos színben tűnjék fel. E gondolat másik fele úgy szól: hogy jön ahhoz az egyszerű átlagmelós, hogy megértse, miről van szó. Holott minden bonyolult problémának egyszerű sarokpontjai vannak, és akik szakemberek egy szervezet képviseletében, az a dolguk, hogy világosan megfogalmazzák ezeket a sarokpontokat.
Beszélő: Melyek ezek?
N. S.: A privatizáció ügyében a következők. Egy: kapjanak az emberek tájékoztatást. Kettő: mérlegeljék a munkavállalók véleményét. Három: jussanak a munkavállalók tulajdonrészhez. Négy: a privatizációs bevételekből képezzenek alapot munkahelyteremtésre. A kárpótlási törvény ennél bonyolultabb közgazdasági-jogi kérdéseket vetett föl, valahogy mégis Volt rá a kormánynak ideje.
Beszélő: Követeléseik azonosak a Ligáéval. Nem lett volna jobb velük egyeztetni, mielőtt a végső eszköz bevetésére szánják el magukat?
N. S.: Bizonyára sokkal jobb helyzetet teremtett volna, ha az összes szakszervezet összefog és fellép. Azonban e tekintetben nekünk rendkívül rossz tapasztalataink vannak. Miközben minket vádolnak azzal, hogy szervezeti presztízscélokat tolunk előtérbe, mi éppen ennek fordítottját érzékeljük. Azért nem történnek közös fellépések, nehogy valaki abba a hírbe keveredjen, hogy – úgymond – egyetért a másik szakszervezettel, akit egyébként más ügyekben, más okok folytán támad. Bizonyos mérlegelések mentén arra a következtetésre jutnak bizonyos szervezetek, hogy nem célszerű közösséget vállalni az MSZOSZ-szel. Ezért gondoltuk úgy, hogy a magunk erejéből kell választ keresni arra, hogyan gondolkodnak az emberek, hol tart a tűrőképességük. Nem pedig ölbe tett kézzel kivárni, hogy ősszel spontán, kezelhetetlen és teljes anarchiába torkolló indulathullám söpörjön végig Magyarországon. Én a dolog felelősségrészét ebben látom.
- Belföld [6]