Ki sem vetkőzve
Összetekert damaszt-, flokon- és kasmírgöngyölegeket nézegetünk – egyik végükön kissé elütő színű, tarkább szegély. Ráncolt szoknyák ezek a kelmehengerek. Így, összetekerve kell őket tartani, hogy a ránc ki ne menjen belőlük, míg évtizedek alatt szét nem mállik az anyag is. A korc alatt sűrűn levarrt szoknyát szépen elredőzve az asztalra terítették valamikor, fehér ruhát borítottak rá, és rátették a kemencéből kiszedett forró kenyereket. Mire a kenyér kihűlt, ott maradt a szoknyában az éles ránc.
A ráncolt, apró mintás szoknya nem múzeumi emléktárgy erre. Ahogy a busz kanyarog a falu felé, a krumpli- és a kukoricaföldeken ráncos szoknyás asszonyok kapálnak a késő délutáni napsütésben.
Hatvanéves háziasszonyom – a polgármester édesanyja – azt meséli, vagy hatvan szoknyája van. Egy feketét még az anyósától kapott, sokat maga varrt lánykorában. Szőtt is: lepedőt, terítőt, törülközőt, ezek is ott sorakoznak a szekrényben szépen hajtogatva. A polgármester édesanyja még soha nem hordott más ruhát. Egyébként szigorú tradíciók ide-oda, a tót özvegyasszony is szenvedélyesen s célszerűen üzletel.
Ringanak a ráncolt, rövid szoknyák, míg megyünk a pincesor felé. Olyan fürgén szalad fel a hegyre, hogy alig tudom utolérni.
Ő kapálja a szőlőt, a fia soha nem ér rá, már vagy tizenöt éve. Hol ifjúsági klubot vezet, hol Pesten szobafestő, hol meg maszek zöldséges a szomszéd faluban, aki hajnalonta a Bosnyák téri piacon szerzi be a készletét.
Új vállalkozás
Most polgármester. A zöldségboltot bérbe adta, hogy belevethesse magát a faluügyekbe. Engem minden szál ideköt – mondja, aztán némi gondolkodás után pontosabban fejezi ki magát. „Minden érdekeltségem itt van. Ha felhozom ezt a falut, megsokszorozom a vagyonomat.” Idegenforgalmi központot akar itt csinálni, ezért szállt ringbe a helyi választásokon, s megkapta a szavazatok több mint 75 százalékát.
Kis, patkó alakú falu, barátságos, lágy hegyek között. Alig több, mint ötszáz ember lakja. (1960-ban még 1100-an voltak, 1970-ben 840-en – ez volt a tsz-szervezés eredménye –, 1980-ban 610-en.) 1974-re nemcsak a tanácsot, a teljes iskolát szüntette meg a településfejlesztési koncepció, hanem „elvitték a tsz-t is”, vagyis hozzácsapták egy három falura lévőhöz. Ennek köszönhető, hogy a táj ma szinte érintetlen. A falu határának nagy részét nem művelik, visszahódította a rét, s elhagyott gyümölcsösökön át olvad az erdőbe. A bekötőútnak itt van vége.
Kenyérkeresésért el kell menni
A kis „zsáktelepülés” kimaradt a kádári konjunktúrából, a magabírók továbbmentek, a régi, fatornácos, kőalapú parasztházak helyébe alig épült új. Azért nem üresek, mert be-beköltöztek a faluszéli kunyhókból a cigányok. A bájos, archaikus falut a városi nyaralók sem nagyon ismerik, pedig ház, kert lenne bőven, ám az országnak ez a gyönyörű kis szelvénye a turistatérképről is lemaradt. A Honvédelmi Minisztérium nem járult hozzá, hogy rákerüljön, mivel a környező hegyek egyikének tövében van egy HM-üdülő. Nem kívánatos, hogy az istenadta nép, akinek nem telik az Alpokra, arrafelé mászkáljon. A természetjáró szövetség felfestett ugyan egy 46 km hosszúságú turistautat a festői várromok, rétek, sziklák, források között, de nem ismeri a kutya sem. Derékig érő harangvirágok, margaréták, sárga nőszirmok, ezerjófüvek lepik be a sziklatetőket háborítatlanul. Jobbára csak a gombászó falusiak járnak arra.
Bár a polgármester győzelmi beszédében kijelentette, hogy „B. falut a 23. óra 59. percében vettük át”, a piszkos pénz szelleme azért meglegyintette a falut a polgármester előtt is. A tsz-központ nemrégiben egy kis bevételt akart, s kiparcellázta a falu határában a zártkerteket. 97 db 12x100 méteres üdülőtelket bocsátott áruba, átlagosan 26 ezer Ft-ért. El is kelt mind, pillanatok alatt, nem formális kapcsolatok kis csatornáin keresztül. A polgármester mindenesetre a falu javára igyekszik fordítani a nyaralótelepeseket: létrehozott egy magisztrátust, olyan notabilitásokból, akik nem laknak itt, de érdekeltek. Mint jó menedzserhez illik, főleg a tömegkommunikációt célozta meg. „Harmincötször nyomtatták ki a falu nevét a megyei sajtóban, mióta itt vagyok!” – mutogatja a lapkivágásokat. A jó bornak ugyanis kell a cégér, reklám kell, figyeljenek föl rá! Tanulják meg a nevét!
Újjáépítési periódus
Az új helyi „politikai hatalomnak” első dolga volt rendbehozatni a 20 éve nem üzemelő tanácsházát. Összesen 60 ezer forint munkadíjat fizettek ki, a többit a szenátor urak maguk csinálták. Most a volt tűzoltószertár van soron, azt reparálják át iskolának. Egyetlen tanteremben folyik ugyanis tanítás, „a Kádár legszebb találmányában, a kultúriskolában (egybeépített kultúrház és iskola). Osztatlan 1., 2., 3. osztály működik, a többi gyereknek utazni kell. Szeptembertől két osztály lesz, 1-3 és 2-4, a negyedikeseknek angollal. Heti négy órára szerződő angoltanárt már találtak, tanítónak pedig eljön egy helyben lakó, gyesen lévő pedagógus. „Helyi pedagógusokat szeretnénk” –magyarázza a polgármester. A tervek egymást kergetik, de meg is csináltak már egyet s mást október vége óta. Például egy útszakaszt – 500 ezer forintért – az 1953-ban létesített „Újtelepen”. „Harmincnyolc év alatt nem bírták megépíteni” – teszi hozzá a polgármester. A faluban állandóan nagy kupacokban áll az építőanyag. Most is. Bolond vagy Laci – mondták a polgármesternek, amikor az első szállítmányokat ledobálták –, ezt szét fogják lopkodni.
Ti vagytok bolondok! – felelte ő. – Aki ezt ellopná, az most mind engem támogat. Az építőanyagot tényleg nem lopja senki.
Építettek három hidat a falun keresztül kanyargó tiszta vizű kis patak fölött. Most is épül egy, társadalmi munkában. Az anyagot a polgármesteri hivatal adja, a munkát az a háztulajdonos, akinek a háza így megközelíthetővé válik autóval is.
Cigányok és „parasztok”
Ez történetesen a „cigányvajda”, akit a polgármester nevezett ki próbaidőre. Nem éppen széles körű demokráciára utaló megoldás, de a semminél több. Jenő az „etnikai kisebbség szószólója” az önkormányzati testületben. Van állandó jövedelme – rokkantnyugdíjas – és némi szava, mert elég iskolázott. Egyébként 17 cigány család él a faluban, a lakosság 10 százalékát alkotják. A Liberális Klub rendezvényén, ahová meghívtak, nagy csapat tinédzser verődik össze, elég szokatlanul, barna és fehér bőrűek vegyesen. Az ifjúsági klub tagjai. Helyiséget, parabolaantennás színes tévét kaptak, de cserébe folyvást mozgósítja is őket a polgármester úr: most az új – szebb helyeken végigvezető – turistaút kipucolásához hívogatja őket, a legtevékenyebbnek magas-tátrai kirándulást ígér.
„Nekünk szerencsénk van, nem lakik itt túl sok cigány” – mondja a polgármester, s talán nem is tudja, hogy a falu épp a cigányoknak köszönhetően maradt életben: ezért van aránylag népes ifjúság. A cigány–magyar együttélés mikéntjéről az elveknél többet mondanak a tények. A Liberális Klubba külön truppokban érkező, de együtt pusmogó fiatalok. A helyi közmunkabrigádnak, amelyet a polgármester azoknak szervezett, akik munkanélküli-segélyre sem jogosultak (bruttó bér 8000 Ft, plusz 600 Ft étkezési hozzájárulás, 70 százalékot a Megyei Munkaügyi Központ áll, pályázattal nyerték el ezt a pénzt; öt tagja „magyar”, két tagja cigány. („Laci! Azt mondják a faluban, hogy részegeseket vettél föl dolgozni!” szól be a sokszoknyás mama a fiatalok étkezőkonyhájába. „Mutassanak nekem mást, aki eljön 8000 Ft bruttóért!” – üzeni vissza a címzett. „Jóska tényleg kapatos volt csütörtökön, kiírtam neki a szabadnapot. Le kell dolgoznia” – egészíti ki, már csak befelé, nem a mamának, a falunak.)
Szociálpolitika
Eseti szociális segély nincs. Aki kér, kap faluszépítő munkát 500 Ft-os napszám ellenében. Az öregek rendszeres szociális segélyein, a 12 öreg étkeztetésén és a hétgyerekes evangélikus papnak adott rendszeres nevelési segélyen kívül megcsinálták a helyi nagycsaládos egyesületet. Benne van minden magyar és cigány család. A nagycsaládosok hétről-hétre összeírják háztartási szükségleteiket, s ezt az önkormányzat nagykereskedelmi áron adja oda nekik. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a világ legesleghatékonyabb szociálpolitikája, de tagadhatatlanul koncepciózus. S a rend kedvéért még hozzá kell tenni, hogy a kis, elhagyott falu most nagyon gazdag. Nemcsak a településenkénti 2 milliós járandóság óriási pénz itt, hanem a központról való leválás során is jelentős összeghez, 1,2 millió forinthoz jutottak a vagyonmegosztásból. Elég szokatlan ez, s kicsit gyanakszom is, hogy a nagy aktívumban szerepet játszott a testvérfalu választási küzdelmeiben való tevékeny részvétel. („Bedobtam magam az ő kampányukba is, mert nem akartam, hogy a régi tanácselnök legyen a polgármester. Viszont rájöttem, ha nem győzünk, engem kicsinál – ott a zöldségesboltom. Muszáj volt nyerni az ellenjelöltnek!” Nyert is.)
Kultúrcentrum sztárokkal
Nem zárhatom le ezt a kis beszámolót úgy, hogy ne meséljem el a polgármester egyik legutóbbi üzleti húzását. A polgármesteri hivatal újjáépítésével egy lendületben a ház háta mögött építettek egy 400 fős szabadtéri színpadot is, amire nagy szüksége van egy jövendőbeli idegenforgalmi centrumnak. Elvégre kultúra is kell, nem elég a hegy, a parasztház, a kényelem, a ráncos szoknyás lángossütő asszonyok. (Mert lesznek szabadtéri kemencék is.) Viszont, ha már van színpad, rendezvény is kell. Gyereknap sztárokkal és szponzorokkal; ez megvolt, ez jó. Baptista evangelizáció, az ország több gyülekezetének részvételével; ez is jó. Június elején meghívták Torgyánt, tartson nagygyűlést a szabadtéri színpadon. („Vannak itt kisgazdák?” – vetem közbe hitetlenkedve, mert a Liberális Klubban nem láttam őket, holott ahol vannak, el szoktak jönni kötözködni.) Kisgazda ugyan nincs egy se, de mondd meg, kit tudok felléptetni a szabadtéri színpadon, amiért idejön nekem négyszáz ember és az országos sajtó? Torgyánt! S eljött Torgyán, eljött 500 ember messze környékről. (Megírta a sajtó. Harmincötödször is kinyomtatták B. nevét.) Kisgazda nem lett egy sem.
- Belföld [6]