Király Béla: Nem örökre megyek! Nincs itt semmiféle Zwack-ügy, lemondás, botrány. Az orvosom rendelt haza pihenni és kezelésre. 80 éves korban egy agyrázkódás lassan gyógyul. Afféle amerikai kényelemszeretetből ültem be az autóba egy 800 méteres út kedvéért, és karamboloztam. A szédülések még mindig nem múltak el.
„Öreg katona nem hal meg, az elpárolog” – mondta MacArthur. Én most élek az elpárolgás jogával.
Beszélő: Ez csöppet keserűen hangzik.
K. B.: Mi tagadás, úgy érzem, fölösleges vagyok Magyarországon. Nagy kedvvel, ambícióval, tele energiával jöttem haza, s ez nem fogyott el. De semmit sem tudok csinálni. Én nem vagyok politikus. Katona vagyok, hadtörténész és sikeres könyvkiadó. Az SZDSZ-frakcióba azért léptem be, mert köztetek érzem magam otthon. Titeket ismerlek, veletek van kapcsolatom tíz éve, elsősorban az írásaitokon keresztül. A liberalizmusotok az én liberalizmusom, az emberiességetek az én emberiességem. De amihez értek, az a katonaság: hadviselés, fegyelem, edukáció a honvédségen belül. Én ebben tudom hasznossá tenni magam. Úgy gondoltam, hogy a parlament honvédelmi bizottsága a lehető legmegfelelőbb intézmény, ahol a hazámat szolgálhatom. Amerikában éltem harminc évet, számomra az a természetes, hogy a katonapolitikában a leszerelés vagy a felszerelés kérdéseiben az USA-ban Bush elnök után a második ember ezen a területen nem Cheney, a védelmi miniszter, hanem Nunn szenátor, a szenátusi bizottság elnöke. A honvédelmi bizottság az ország házőrző kutyája kellene hogy legyen, de a magyar parlament honvédelmi bizottsága, amiben én ülök, még csak nem is öleb. Az legfeljebb az ország házőrző macskája.
Ebben a honvédelmi bizottságban még komoly kérdésről vita nem folyt egy év alatt! Egyetlen kivétel a költségvetés. Ez alkalmas lett volna alapvető kérdések tisztázására. Össze is állítottam 5-6 kérdést. Számadatokat kértem, amelyekből választ kaphattunk volna pl. arra, milyen a csapatok harckészültsége, van-e vízfej a Magyar Honvédség tetején és hasonlók. Ezekre viszont a Honvédelmi Minisztérium nem tudott vagy nem akart válaszolni. Végül is az utolsó bizottsági ülés előtt egy perccel adták a kezembe az adatokat, amikor már nem volt idő elemezni az egészet.
A honvédelmi bizottság tökéletesen impotens. Egyedül a fideszes Wachsler Tamás volt partner a kísérletekhez, hogy elmozdítsuk a holtpontról a bizottság munkáját. Teljesen eredménytelenek voltunk. Olvasol-e a sajtóban egyetlen szót is a honvédelmi bizottságról? Soha egy újságíró be nem teszi a lábát, mert nincs miért. Mintha nem is létezne. Rendben van. A parlamenti bizottságban nincs mit csinálni. Ott van az SZDSZ, ahol kifejthetnék némi aktivitást. Én a honvédség szakmai részét nézem, de hajlandó vagyok messzemenően figyelembe venni a politikai szempontokat. Az SZDSZ viszont abszolúte nem akarja elfogadni az én szakmai véleményemet, számára ez egyszerűen nem létezik. Pedig most itt van előttünk az intő példa: Jugoszlávia.
Beszélő: Milyen tanulsággal szolgál az SZDSZ honvédelmi politikája számára a jugoszláviai háború?
K. B.: Feltétlenül biztosítani kell a hadsereg szoros politikai ellenőrzését. A jugoszláv szövetségi hadsereg kicsúszott a politikai hatalom kontrollja alól, s ez a veszély minden totalitárius rendszerből itt maradt hadsereg esetében fennáll. Politikusnak és a katonának mindig a legrosszabb lehetséges variációból kell kiindulnia.
A ma érvényes magyar alkotmány szerint a hadsereg fölött nincs világos politikai ellenőrzés, és ez az állapot nem jó. Alkotmánymódosításra van szükség. Talán a megoldás felé löki a helyzetet az Alkotmánybíróság állásfoglalása, ami rövidesen megszületik. Ebben a kérdésben én pártvak vagyok! Valamilyen világos, konkrét politikai fennhatóság kell a hadsereg fölött, s kénytelen vagyok azt mondani, hogy inkább egy kisgazda legyen a politikai ellenőr, mint senki.
Beszélő: Jó kezekben tudnád a hadsereget – mondjuk – Torgyán kezében?
K. B.: Nagy társadalmi feszültség esetén még mindig inkább, mint hogy a hadsereg önálló politikai szereplővé lépjen elő.
Beszélő: Közbevetőleg megkérdezném: az, ami Jugoszláviában történik, jelent-e valamilyen kihívást a hadseregnek nálunk, fel kell-e bármire is készülni?
K. B.: Nekünk ez semmiféle kihívást nem jelent. Teljesen ki kell maradnunk belőle, még egy fegyverszüneti ellenőrző testületben sem szabad részt vennünk. Karitatív, orvosi segítséget adhatunk valamilyen nemzetközi összefogáson belül, de semmi mást. Fegyvert sem adhatunk el. Kuvaitba 80 évesen is elmentem volna, ha elindult volna egy magyar alakulat a szövetségesek oldalán, de Jugoszláviába egyetlen önkéntest sem szabad engedni.
Beszélő: És ha az ott élő magyarokat veszély fenyegeti?
K. B.: A hadsereg nem fogja megtámadni a magyarokat. Nem keres új etnikai konfliktust. Az esetleges zavargásban – nem hinném, hogy ettől tartani kell – a magyaroknak be kell zárkózni a házaikba. Ez a lehetőség leginkább a baranyai háromszögben, Eszék környékén áll fenn.
Beszélő: Térjünk vissza rád. Vannak-e még a Magyar Honvédséggel kapcsolataid?
K B.: A világon semmi. Az egykori tanítványaim is kivétel nélkül nyugdíjban vannak már. 1956-ban még 24 óra alatt össze tudtam hozni egy vezérkart a tanítványaimból, mindenkiről tudtam, hogy hol találom meg. Ennek vége. Amikor hazajöttem, nem ismert senki a hadseregben. Arra rájöttek, hogy itt van egy pofa, akivel számolni kell, akitől tartani kell, mert ez fel fogja hívni a figyelmet a hadseregben rejlő politikai veszélyekre. Ezért is indultak ellenem a vad támadások. A háttérben egy olyan ezredes áll, aki a központi bizottság megrendelésére 15 éven át gyűjtötte rólam az anyagot. Ez nyilvánvalóan a hadseregtől induló szervezett támadás volt, aminek a végére aztán pontot tett, hogy díszdoktorrá avattak a katonai akadémián 1991. március 14-én. A címhez egy nagy, részletesen méltató dokumentumot kaptam ráadásnak.
Beszélő: A politikai véleményedet elmondtad a magyar hadseregről. De mi a szakmai véleményed róla?
K. B.: A magyar főtiszti kar professzionálisan jó! Persze köztudott, hogy a Varsói Szerződésben a magyarok voltak a leggyengébbek, méghozzá politikai okból. Az oroszok minket fegyvereztek föl a legelavultabb fegyverekkel. Még a románok, a bolgárok is egy-két generációval korszerűbb fegyverzetet kaptak. Bármennyire csábító lenne is morálisan, mégsem választhatjuk a leszerelést. Így dupla vákuum keletkezne a térségben, a VSZ megszűntével előálló vákuummal együtt. Leszerelni nem lehet, de a hadsereget is a demokrácia irányába kell fejleszteni.
Beszélő: Mi az a demokratikus hadsereg?
K. B.: A tábornokok végül is jó irányba mozdulnak, igyekeznek Nyugatra küldeni a fiatalokat, már több ilyen megállapodás is született. Egyébként pedig a honvédség hatalmas vízfejét kell leépíteni. HM, vezérkar – egy egész hadsereget tartunk fenn, teljes tisztikarral, aminek semmi funkciója nincs. Minek a 6. hadsereg Székesfehérvárott? Még a számozása sem illeszkedik a magyar szuverenitás koncepciójába! A VSZ maradványa. Csak nem merik szélnek ereszteni a fölösleges tiszteket. A harmadik világ banánköztársaságaira jellemző ez a helyzet: több az ezredes, mint az őrmester.
Messze van még a demokratikus hadsereg, messze van még a szilárd magyar demokrácia. Én már nem érem meg, mert nem adok magamnak 50 évnél többet…
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]