Skip to main content

A cél nem mindig szentesíti az eszközt

Vissza a főcikkhez →


Beszélő: Mi a javaslatod lényege, és milyen megfontolások alapján nyújtottad be?

Tarnóczky Attila: Szerintem ennek az egész törvényjavaslatnak az egyik csomópontja volt a viták során, hogy mi legyen a beépített belterületi földekkel. Sokan úgy értelmezik, hogy ezt az önkormányzati törvény odaígérte az önkormányzatoknak, mások ellenkezően. Egy dolgot én magam nem tudok tagadni, hogy az önkormányzatoknak minden bizonnyal ehhez köze van, mert az, hogy beépítették közben, nem jelenthet jogfosztást, viszont az is megszívlelendő érv, hogy nehezítheti a privatizálást, ha az önkormányzat ebbe a körbe az alku egyik résztvevőjeként bekerül. Azzal gondoltam föloldani az ellentmondást, hogy az önkormányzat a föld értékét csak akkor kapja meg, amikor a privatizációra sor került. Az ötletet végül is az átalakulási törvény adta. Az ilyen rendszer szerint működik, és megpróbáltam lefedni azokat a területeket is, amelyek az átalakulási törvény mellett is kijátszhatók, illetve amelyekről nem szól. Például arról, hogy egy üzemet teljes egészében is el lehet adni. Átalakítás nélkül. És javaslatomnak az is lényeges része, hogy a befolyó pénzösszegek megosztásra kerülnek az illetékes települési önkormányzatok, valamint a hátrányos helyzetű térségek önkormányzatai között ötven-ötven százalékban.

Beszélő: Minek tulajdonítod, hogy javaslatodat megszavazta az Országgyűlés, noha a kormány nem támogatta?

T. A.: Részben az ellenzék támogatásának, mert gondolom, a szavazatok többségét onnan kaptam, részben…

Beszélő: Inkább arra lennék kíváncsi, hogy miért szavaztak a kormánypártokból is a javaslatra.

T. A.: Úgy gondolom, hogy nagyon sokan ülünk itt, akik az önkormányzat érdekeit szeretnék képviselni. Egy kicsit meg is lepődtem, keveslem a támogató szavazatokat, de ezt nem a szándék hiányának tulajdonítom, hanem annak, hogy sok száz módosító indítvány megszavazása közben egyszerűen föl sem fogják sokan, hogy na, ez egy fontos kérdés, nem egy névelő beszúrása, hanem tényleg komoly ügyről van szó. Tudok olyan képviselőt mindkét oldalon, aki meg akarta szavazni, de egyszerűen nem nyomta meg a gombot…

Beszélő: Mit szólsz Kutrucz Katalinnak ahhoz a folyosói észrevételéhez, hogy ez a javaslat olyan pontatlanul van megfogalmazva, hogy lehetetlen végrehajtani?

T. A.: A javaslat pontatlanságára annyit tudok mondani, hogy én mindvégig próbáltam a kormányképviselővel egyeztetni. Ő mindig azt mondta, hogy a megfogalmazás jó, csak a kormány nem támogatja, sőt négyszemközt olyan ígéretet is kaptam, persze, csak magánvéleményeként, hogy némi átalakítás után az 50 százalékos megoszlást talán támogatni fogják. A szövegezésre nézve nem volt észrevétel, talán nem vette komolyan a javaslatomat.

Beszélő: Mi a véleményed a szavazás utáni ügyrendi vitáról?

T. A.: Hát én nagyon örülök Szabad György elnök úr kiállásának, mert már kezdett az a benyomásom lenni, hogy sokak számára a cél szentesíti az eszközt. És nagy csalódás lett volna a számomra, ha a többségi szavazással vagy akármilyen más módszerrel arra lyukadnak ki, hogy a javaslat nincs megszavazva. Függetlenül a javaslattól én ezt morális kérdésnek tekintettem.

Beszélő: A szavazás eredménye meglepett?

T. A.: Megnyugtatott és kellemesen meglepett. Remélem, nem azért szavaztak így, hogy minél hamarabb túl legyenek a dolgon.
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon