Skip to main content

Demszky Gábor főpolgármester 1991. május 17-i nyilatkozata a világkiállításról

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az Expóval kapcsolatos bécsi döntés megerősít bennünket abban, hogy körültekintően és felelősen döntöttünk. Mint tudják, a Fővárosi Közgyűlés múlt csütörtökön elutasította a világkiállítás megrendezését, s ezt az állásfoglalását tegnap megerősítette. Indokaink ismertek, ezért csak azokkal a meghatározó fejleményekkel foglalkozom, amelyek igazolják Budapest – mint számításba vett rendező város – önkormányzati testületének döntését.

A kormány tegnapi ülésén megismételte az április 18-i határozatát – amely két héttel megelőzte a Fővárosi Közgyűlés május 9-i elutasító döntését –, hogy támogatja a világkiállítást, ideértve a 30 milliárd forint költségvetési juttatást és a programiroda által készített, az idő rövidsége miatt is megvalósíthatatlan programot, azzal a helyszínnel, amelyet még a Fővárosi Tanács választott ki.

Csodálkozásomnak kell hangot adnom ezzel kapcsolatban. A kormány – a miniszterelnök decemberi levelében foglaltakkal ellentétben – ismét a rendező főváros akaratával szemben foglalt állást. Csodálkozom amiatt is, hogy a főváros vezetőit – ígéretével ellentétben – meg sem hívta az e kérdéssel foglalkozó ülésére. Csodálkozom továbbá – már csak a bármely kormánytól elvárható, önérdekét szem előtt tartó józanságot tekintve is –, hogy döntésükkel nem várták meg a társrendező város akaratnyilvánítását, amely egyébként a késő esti órákban – amikor ülésük befejeződött – már ismeretessé vált. Itt jegyzem meg, hogy Bécsben az ellenzőknek módjukban állt részletesen kifejteni az álláspontjukat a televízióban, a rádióban és az írott sajtóban is. Erős a várost féltő környezetvédő tudatosság, a bécsi lakosság tudatában van az Expo terhének és kockázatának.

Bécs ezzel a döntésével belépett a világkiállítás megrendezéséről lemondó városok igen előkelő klubjába. Rio de Janeiro, Philadelphia, Quebec, Los Angeles, Párizs, Chicago, Miami és Velence példája igazolja.

A bécsi népszavazás csattanós választ adott a közvéleményre hivatkozóknak. A világkiállítást erőltetők egyik fő érve korábban az osztrák lakosság támogatása volt. Ugyancsak gyakran hivatkoztak a budapesti lakosság igenlő viszonyulására, különböző felmérések eredményeire, nem térve ki e felmérések módszertani problémáira és így értelmezhetőségüknek problémáira. A programiroda által megrendelt közvélemény-kutatás például 85 százalékos támogatást mutatott ki a budapestiek körében. Az ellenőrző kérdés – amelyet már kevesebben idéztek – viszont azt mutatta, hogy ha a várható többletterhek vállalását is firtatják az Expóval kapcsolatban, akkor már az „elvi” támogatóknak csak 13 százaléka tart ki véleménye mellett, s a többiek lemondanának a kiállításról.

A fővárosi önkormányzat természetesen maga sem kívánja figyelmen kívül hagyni a polgárok véleményét – de ezt szakmailag is értelmezhetően kívánja tenni. Mint azt majd sajtóértekezletünk második napirendi pontjában ismertetni fogjuk, maga is megrendelt egy közvélemény-kutatást, de nem egy ilyen külső, mesterséges rendezvénynek a városra erőltetése tárgyában, hanem egy olyan program megalapozása érdekében, amely a város egészére kiterjedő, átfogó rekonstrukciós és fejlesztési tervet foglalna magában. Ennek keretében a főváros felkészül a világkiállítástól függetlenül is ideérkező kül- és belföldi turisták megfelelő színvonalú fogadásához szükséges feltételek megteremtéséhez. A főváros fel kíván készülni olyan kulturális, tudományos, gazdasági és sportesemények sorának rendszeres megtartására, amelyek népszerűsítik az országot és a fővárost, valamint az elkövetkezendő években számottevően növelik az idegenforgalmi és vállalkozói bevételeket. A főváros ilyen irányú fejlesztése ugyanis minden másnál alkalmasabb a vállalkozói tevékenységek legszélesebb körének élénkítésére, tág lehetőségeket nyújtva a kül- és belföldi befektetők számára.

A főváros szeretne együttműködni a kormánnyal Budapest problémáinak megoldásában, s a város vezetése azon lesz, hogy Bécs és Budapest testvérvárosi kapcsolatai töretlenül fejlődjenek.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon