Skip to main content

Fehér könyv

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mint a Magyar Hírlap tudósításából (1991. július 15.) kiderül, Varga István, az MDF országos választmányának tagja, a történelmi igazságtétel ügyével foglalkozó albizottság elnöke elégedetlen a nürnbergi perrel. Úgy véli, ott justizmord történt, hiszen utólag konstruált jogcímek alapján ítéltek halálra például Wehrmacht-tiszteket, holott azok csak parancsot teljesítettek.

Ismert érvelés: hasonlókat már hallottunk koncentrációs táborok parancsnokaitól, sőt ha jól emlékszem, Adolf Eichmann is így érvelt Jeruzsálemben, ahova – minő jogsértés – nem önszántából érkezett, hanem elrablói hozták, hogy végre feleljen mindazért, amit tett.

Sokáig töprengtem, írjak-e ebben az ügyben.

Nem sok újat tudnék hozzátenni ahhoz, amit jogászok, filozófusok, politikusok a lelkiismereti szabadság, az emberellenes parancs és a parancsmegtagadás ügyében elmondtak. Ismertek a példák, amikor más Wehrmacht- (honvéd-, usztasa stb.) tisztek, SS-katonák, -keretlegények, tábori csendőrök a parancs helyett a lelkiismeretükre hallgattak, és mentettek embereket.

Nem én vagyok az első, aki borzongva teszi fel a kérdést, milyen lehet az a környezet, az a pártvezérkar, ahol egy szóvivő (a szó embere) ilyen példákkal él, aki nem veszi észre, hogy az efféle okfejtések a kontinens demokráciáiban, igen, uraim Németországban is, nemhogy illetlenségnek számítanak, de egy bármily ígéretes politikai karrier azonnali végét jelentik.

A forgatókönyv is elriaszt: elhangzik egy fasisztoid otrombaság, ezen valaki felháborodik, majd a másik illetékes elmondja: ki mit értett félre, s közben HOZZÁSZOKTATNAK bennünket ahhoz, hogy ilyen a magyar közélet. Persze hallgatni sem jó, az is a szoktatás, az idomítás része.

Azért döntöttem mos az írás – mint a kisebbik rossz – mellett, mert Varga István akkor látta szükségesnek megvédeni a Wehrmacht becsületét, amikor az MDF legújabb ötletét a fehér könyvekről előadta. Mint a Magyar Hírlap tudósításából megtudom, „nemcsak országos, de megyei, sőt helyi szinten is össze kell állítani a fehér könyveket, azaz azoknak a névsorát, akik erkölcsileg felelnek az elmúlt negyvenvalahány évért”.

Meglehetősen nagy önbizalomra vall az ötlet, bár a nehézségekkel kitalálói is láthatóan tisztában vannak. Milyen szempontok alapján, s főleg mely feddhetetlen személyek listáznának? És ugyan ki és milyen jogon delegálná őket a fehér könyvek szerkesztőségébe? Lesz-e pótkötet, s ha igen, ugyan hány?

Nem segíthet itt más, csak a tudományos szakértelem. Mint Varga István jelezte, „csak tényfeltárásról lenne szó – mégpedig az MTA tudományos segédletével, s nem pedig valamiféle amatőr módszerrel, netán aktivisták közreműködésével készülnének a fehér könyvek”.

Nos, mint akadémiai dolgozó ezúton tudatom az MDF szóvivőjével, hogy nem kívánok vele ebben a vállalkozásban együttműködni. Nemcsak azért, mert az előbbi fasisztoid okfejtése sérti az ízlésemet, de azért sem, mert gyökeresen eltérően vélekedünk a tudomány szerepéről is. Szerintem a tudomány elemez, és nem bíráskodik. A tudós célja bemutatni, mi történt, és nem az, hogy eldöntse: ki volt a jó, és ki a rossz.

Csak remélem, hogy nem akad tudományos dolgozó ebben az országban, aki részt vesz ebben a politikai kampányban. És remélem, hogy az Akadémia elnöke is szabad emberként nyilvánul meg. Nem viselkedik Wehrmacht-tiszt módjára, aki csak parancsot teljesített, hanem nyilatkozatban utasítja vissza a szóvivő felkérését.






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon