Laki Mihály

Nyomtatóbarát változat

Ígéretek

Ha nem elégszünk meg a mesemondók szavával, és elolvassuk ezeket a dokumentumokat, akkor láthatjuk: a szocialisták politikai és szakmai programjai Békesi rostálása után sem szűkölködnek az ígéretekben. Alig van olyan fontos és befolyásos választópolgári csoport vagy réteg, aki ne számíthatna valamiféle előnyre, pozíciójavulásra egy szocialista kormányzás idején.

A nyugdíjasoknak: „biztosítani kívánják, hogy a nyugdíjak lépést tartsanak legalább a nettó átlagkeresetek emelkedésével. Állampolgári jogon járó jövedelemkiegészítést javasolnak azoknak a hetven év felettieknek, akik teljesen vagy nagyobb részt ellátatlanok.”

A szülőknek a szocialisták kormányra kerülése után esélyük van arra, hogy „az iskoláztatás növekvő terheinek egy része alól mentesüljenek”.

A fiatalok számára komoly előny, hogy a párt „növelni kívánja az általános, egységes alapképzés időtartamát. Új képzési formák bevezetésével egyre több fiatal számára akarja biztosítani az iskolaköteles koron túli tanulást.”

Ugyancsak a fiatalság érdekeit szolgálja az első lakáshoz juttatás olyan rendszere, amely „piaci viszonyok között sem valósítható meg hatékony állami támogatás és menedzselés nélkül”.

A munkanélküliek egy része – a szakmai programban közölt táblázatok szerint mintegy százezer ember – munkahelyhez jut két éven belül.

Az agrártermelők is számíthatnak a szocialistákra, kik „a földadó megszüntetését tervezik”.

A szocialisták megőriznék továbbá a családi pótlék reálértékét, ingyenes tankönyvellátást ígérnek a hátrányos helyzetű gyerekeknek, rendeznék az egészségügyi intézmények helyzetét és az egészségügyi dolgozók bérét. A környezetet féltők pedig az ilyen célú kiadások GDP-hez viszonyított arányának mintegy megháromszorozódására számíthatnak.

De miből?

Aligha lehet kifogásunk e nemes tervek ellen – de ki és hogyan fedezi a velük járó pótlólagos költségeket?

A szocialisták nem az adóprés szorításával kívánnak többletbevételekre szert tenni. Ha lehet, elkerülnék az adómérték növelését. Nagy reményeket fűznek egyes adókedvezmények csökkentéséhez, továbbá ahhoz, hogy az adószerkezet megváltoztatásával módja lesz az új kormánynak „az adóalapokat kiszélesíteni, az adózás alól kivont jövedelmek, fogyasztás és forgalom egy részét visszaterelni az adóztatás csatornáiba”.

Az így nyert többletbevételekkel szemben azonban elmaradt bevételek, magyarán adókedvezmények állnak: terveik szerint jelentősen csökkenne a társasági adó. Javasolják a beruházási jövedelmek adómentességét, megszüntetnék a forint- és a devizamegtakarítások kamatainak adóját, a minimáladót, visszaállítanák a külföldi befektetők ösztönző adókedvezményét.

Félfordulat balról

A szocialisták az adómérleget rontó kedvezményektől a vállalkozókedv növekedését várják. Ennek hatására állna meg a gazdasági visszaesés, majd 1995–96-ban a GDP enyhe növekedésnek indulna. Elképzeléseik szerint már 1994–95-ben nőni fog az ipari és különösen az építőipari termelés. A növekvő termelés egy része a hazai beruházási szektorban talál piacra. Az 1994–1996 közötti időszakban átlagban évi hét százalékkal nőnek majd a szocialisták szerint a beruházások. A külkereskedelemben is megfordul a szél, az export 1994-ben még visszaesik, de 1995–1996-ban már jelentősen, évi 5-7 százalékkal nő.

A tervezett fellendülésnek azonban a program táblázatai szerint is súlyos ára van. A vállalkozóknál hagyott jövedelmek és az állami beruházásserkentő kiadások miatt évről évre jelentősen növekedne a költségvetési hiány. Nagysága 1996-ban a szocialista prognózis szerint eléri a 400 milliárd forintot. Az élénkülés (a beruházási javak növekvő importja) a kereskedelmi és a fizetési mérleg évi 2,5-3 milliárd dolláros hiányával, tehát 1994–1996-ban további 8-10 milliárd dolláros nettó eladósodással és ehhez újabb kamatterhekkel jár. „A külkereskedelmi egyenleg hiánya az 1991. évihez képest gyorsan nő, s legfeljebb 1998-ra kerül egyensúlyba. A nettó adósságállomány eleinte tovább nő, majd az évtized végére 20-22 milliárd dollár körül stabilizálódik.”

A vállalkozók várakozásai

Mindez arra utal, hogy a magyar gyakorlatban jól ismert (még a tervhivatalban és a pártközpontban kitalált) beruházásélénkítés receptjének alkalmazására készülnek a szocialisták. Ezzel a módszerrel sodorta adósságválságba a magyar gazdaságot a nyolcvanas évek végén Lázár, majd Grósz csapata. Ezen a gondolatmeneten alapult a Szabó Tamás-féle GAM, és merítettek e gondolatmenetből a Fidesz „félfordulatot” szorgalmazó tanácsadói is. Persze van egy jelentős különbség: míg a szocializmusban az általános hiány s különösen a beruházási éhség hatására hamar fellendült, sőt túllendült a gazdaság, most a frusztrált és tőkehiánytól szenvedő vállalkozói közösség korántsem biztos, hogy az adó- és befektetési kedvezmények hatására változtat jelenlegi óvatos, beruházás- és növekedéskerülő magatartásán. Ebben a légkörben jelentős az esélye annak, hogy az élénkítés hamar kifullad, és csak a gazdaságba pumpált pénzek hatására növekvő inflációról, a fizetési mérleg romlásáról és a növekvő államadósságról tud beszámolni a választóinak a kormány. A szocialisták is érzik ezt a veszélyt, de sokat várnak a keleti kereskedelem fellendülésétől, és számításaik szerint nem csökken a külföldi tőke beáramlása sem. Az üzleti élet szereplői tudják, hogy mindkét feltételezésben sok a bizonytalanság. A volt szocialista országokban tapasztalható politikai bizonytalanság, a térség minden országában egyaránt elhúzódó gazdasági visszaesés igencsak kockázatossá teszi az üzleti kapcsolatokat, és a nyugati befektetők is tartózkodóan ítélik meg a befektetési esélyeket.

Kevesebbet ígérni?

Persze adódik egy másik, kevésbé kockázatos lehetőség is: több türelmet kérni a választóktól, és kevesebbet ígérni nekik. Türelmet a piacgazdaság intézményi feltételeinek megteremtéséhez, a tulajdoni bizonytalanság és a piaci zavarok felszámolásához. (Szerencsére vannak ilyen utalások a szocialisták programjában is.) Kevesebbet ígérni az életfeltételeik romlásától és az Antall-kormányzat arroganciájától megfáradt választóknak. Ez azonban rontja a szakszervezeti kapcsolatokat. A befolyásos társadalmi csoportoknak tett korábbi ígéretek számonkérése is kellemetlen. Ilyen feltételek között valószínűleg romlanak a választási győzelem esélyei. Márpedig ezt sem a beleérző, sem a szakértő nem akarhatja, hiszen közös álmuk a visszatérés. Kézfogásuk és megállapodásuk sem a mese boldog vége, hanem egy bonyolult politikai játszma kezdete: Horn Gyula óvatosabban ígérget majd, Békesi László pedig csendben élénkítésre készül.

És ha így is nyernek? Hogyan látjátok balra tartó értelmiségi barátaim: tényleg ők a kisebbik rossz? Mi lesz, ha belebuknak a teljesítetlen ígéreteikbe és a hatalomvágy sarkallta rossz terveikbe, ellehetetlenülő mérlegeikbe?

Ki jön utánuk? És mi lesz veletek, mi lesz velünk? Ki hiszi el, hogy nem ezt akartuk?

• Belföld