Skip to main content

Egy mindennapos inszinuáció

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A parlament 1993. május 18-i ülésén napirend előtt Zacsek Gyula MDF-es képviselő a gazdakörök státusáról tartott felszólalásában durva személyes támadást intézett Forgács Pál – jelen nem lévő – magyar állampolgár ellen. A képviselő úr Forgácsot egy kalap alá vette Nagy Sándorral, az MSZOSZ vezérével, majd nemes egyszerűséggel „a Soros-alapítvány szakszervezeti felelősének” nevezte. Beszéde egy másik részében gunyorosan arról beszélt, hogy Forgács, aki nemrég betegségére hivatkozva mondott le a Liga elnöki tisztéről, most gyanúsan hamar felépülve nem átallja a Liga önkormányzati választási listáját vezetni. A parlament álmosan hallgatta Zacsek honatyát, egyedül az elnöklő Szabad György jegyezte meg (nagyon helyesen), hogy jó lenne, ha Zacsek betartaná a parlamenti viselkedés szabályait.

A kis történet egyik tanulsága, hogy a parlamenti szélsőjobboldal ellenfelei lejáratásában továbbra sem válogat az eszközökben. Zacsek (egy közgazdász) – akár Csurka István (író és publicista) Antall József esetében – feljogosítva érezte magát, hogy felülbírálja Forgács orvosainak diagnózisát és ajánlásait.

Intő jel ez. Nem akármilyen mocskos negatív kampányra készülnek az urak 1994-ben. Testi bajaink, szerelmeink, apáink és fiaink, származásunk, egyáltalán mindaz, ami személyes, lesz szorgos köpködésük tárgya.

Erre bátorítja őket – és ez a másik szomorú tanulság – a parlament közönye. Az ellenzék és a koalíció padsoraiban legalább hetven olyan képviselő ül, aki tagja, mi több alapító tagja a TDDSZ-nek, a valaha volt szovjet birodalom második független szakszervezetének. Miért nem vették a fáradságot, hogy megvédjék e legendás szervezet első elnökének becsületét?

A TDDSZ éppen öt éve, 1988. március 14-én alakult – nem kis részben Forgács Pál szervezőmunkája nyomán. Ugyan, hol volt akkor Zacsek Gyula? Valószínűleg a másik MDF-ben, a Megfontoltan Dekkolók Föderációjában. Aki nem tudná: ez a legnagyobb múlttal rendelkező és legnagyobb méretű magyar párt- és tömegszervezet. Milliók csatlakoztak hozzá 1987–88-ban is. Befolyása ma sem kicsi, több kulcsminisztert adott a kormánynak, parlamenti, önkormányzati képviselőinek száma is jelentős, jelen van az üzleti és a kulturális életben, az egyházakban és a szakszervezeti mozgalomban. Zacsek Gyula felszólalása ezért szimbolikus értékkel bír. Jelzi, ha nem vigyázunk, nemcsak a múltat írják át, de az övék lesz a (minden bizonnyal) boldog jövő is.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon