Az új keletű mitológia szerint a piros-kék koalíció gazdasági ügyeiben egyfelől állnak az SZDSZ liberális közgazdászai (jelképezze őket a híres Soós–Tardos–Bauer belső hármas) és Békesi csapata, a másik oldalon pedig dr. Nagy Sándor és mögötte a támogatásokért, kedvezményekért küzdő lobbyk.
A sandaságokra kényes –lt gyorsan és élesen reagált Berecz János szemtelen írására. Nem ő az egyetlen, akinek feltűnt, hogy az eddig csendes kultúrpolitikai remete megszólalt, és hogy miket volt képe leírni. (A –lt cikkében említett Miklós Gáboron kívül a Magyar Hírlapban Verebes István.)
De miért közölték a furcsa módon még mindig liberális hírben álló napilapban Berecz cikkét? Csak nem ment be (mintegy megszokásból) tollal és fegyverrel a szerkesztőségbe? Ha nem, akkor bátran mondhatták volna neki, hogy vigye írását a Szabadsághoz vagy a Magyar Fórumhoz.
Neményi Lászlónak a választások első fordulóját értékelő cikkében olvasom, hogy „A Fidesz mára már szinte maradéktalanul felélte minden erkölcsi tőkéjét.
Ígéretek
Ha nem elégszünk meg a mesemondók szavával, és elolvassuk ezeket a dokumentumokat, akkor láthatjuk: a szocialisták politikai és szakmai programjai Békesi rostálása után sem szűkölködnek az ígéretekben. Alig van olyan fontos és befolyásos választópolgári csoport vagy réteg, aki ne számíthatna valamiféle előnyre, pozíciójavulásra egy szocialista kormányzás idején.
A nyugdíjasoknak: „biztosítani kívánják, hogy a nyugdíjak lépést tartsanak legalább a nettó átlagkeresetek emelkedésével.
A parlament 1993. május 18-i ülésén napirend előtt Zacsek Gyula MDF-es képviselő a gazdakörök státusáról tartott felszólalásában durva személyes támadást intézett Forgács Pál – jelen nem lévő – magyar állampolgár ellen. A képviselő úr Forgácsot egy kalap alá vette Nagy Sándorral, az MSZOSZ vezérével, majd nemes egyszerűséggel „a Soros-alapítvány szakszervezeti felelősének” nevezte.
Nem egészen szokásos torzsalkodás
Ugyan miért figyelt volna fel a közvélemény vagy a szakma e hírre? Az elmúlt 2–3 évben a kormány, a koalíciós pártok és persze az MDF is többször módosította álláspontját a privatizáció módszereiről, sebességéről, ezen belül a külföldi tőke szerepéről. Aligha történhetett ez másként: az egyedül célravezetőnek hitt módszerek rendre csalódást okoztak. A központi privatizációs programok éppúgy kifulladtak, mint a boltokat és vendéglőket magánbérletbe juttatni akaró előprivatizálás.
Laki Mihály moderátor: Akik itt ülnek az asztalnál 1988–89-ben aktív résztvevői voltak különböző ellenzéki, félellenzéki gazdasági programok készítésnek, Lengyel László volt az egyik motorja a Fordulat és reform című igen kitűnő gazdasági programnak, Tardos Márton a Kék könyv készítőinek egyike. Magam is ott voltam a Kék könyvnél, részt vettem a Fordulat és reform munkájában. Az első kérdésem az, hogy hogyan látjátok az akkori álmaitokat, amit akikor gondoltunk, abból mi valósult meg?
Hámozás
Cikkemben kizárólag a szocialista párt vezetői (Horn, Szekeres, Békesi) vezető testületei (pártkongresszus) és szellemi műhelyei által kibocsátott szövegeket elemeztem. Ezeket nem hasonlítottam más pártok, szervezetek vagy személyek szövegeihez, írásom fő célja a tájékozódás volt. A liberálisok és a szocialisták között választási vagy kormányzási koalícióról ugyanis csak akkor érdemes gondolkodni, ha a felek ismerik egymás programját.
Az MSZP ugyan az egyik legfegyelmezettebb magyar politikai párt, de – akár a többi – folyamatosan sokféle, egymásnak gyakran ellentmondó jelet bocsát ki. Az elemző örök dilemmáját, hogy mi a mértékadó üzenet, és mi súlytalan, a politikai pártok esetében tovább bonyolítja, hogy a kibocsátott jelek egy része tervezetten torz. A pozíciónyerési céllal folytatott sokszereplős játékok már csak ilyenek.
Az odavetett, pongyola mondatok, a homályos állítások könyörtelenek: magyarázkodásra kényszerítik szerzőjüket. Montágh Balázs (Mi a riasztó az SZDSZ-ben? Beszélő, 1991. október 19.) – nemhiába matematikus –, jó szemmel és teljes joggal, talált egy ilyen állítást a pártelnökügyben írt cikkemben. (Van még kártya a pakliban? Beszélő, 1991.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 37 hét
8 év 10 hét
8 év 14 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 16 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét