Beszélő: Milyen állásponttal érkezett Pozsonyba a magyar küldöttség?
Valki László: Ez alkalommal is azt javasoltuk, szűntessük meg kölcsönös megegyezéssel az 1977-es szerződést, kössünk új egyezményt a keletkezett veszteségek fölméréséről és megosztásáról, a környék rehabilitációjáról és hasonló kérdésekről. Újabb szakértői véleményeket is átnyújtottunk, a másik fél azonban továbbra sem tartja megalapozottnak a magyar álláspontot. A Magyar Tudományos Akadémia kutatói által összeállított anyagokat a különböző, alacsonyabb szintű tárgyalásokon több alkalommal is egyszerűen népszerűsítő anyagoknak nevezték, kétségbe vonva tudományos megalapozottságukat, ami enyhén szólva sértő, különösen úgy, hogy közben nem terjesztettek elő semmiféle ellendokumentumot. A mostani tárgyalások előtt néhány nappal megérkezett ugyan egy 5-6 oldalas kormánydokumentum, amely ezúttal elemzi, de újra csak érvek és ellenérvek nélkül veti el a magyar álláspontot. Általában ugyan a szerződést megszüntetni kívánó félnek kell bizonyítania igazát, de egy ilyen jellegű, mindkét félt egyenlő mértékben érintő környezetvédelmi kérdésben azonban mindkét partnernek adatokkal kellene alátámasztani okfejtését. A cseh–szlovák félnek tehát azt, hogy az erőmű működését hosszú távon is biztonságosnak véli.
Beszélő: Mit tudtak tenni ebben a patthelyzetben?
V. L.: Egy olyan kétoldalú paritásos szakértői bizottság létrehozását javasoltuk, amely tovább vizsgálja ezeket a kérdéseket. A cseh–szlovák fél azonban csak két módosítással tudta volna elfogadni ezt: egyrészt vegyenek részt benne a Közös Piac Bizottságának képviselői, másrészt a vizsgálat terjedjen ki az általuk felvetett összes lehetséges variációra, így arra is, hogy a Bős–Nagymaros, tehát a teljes vízlépcsőrendszer megépítése esetén milyen következmények állnának elő. Ezt a magyar fél nem fogadhatta el, hiszen mandátuma nem terjedt ki sem arra, hogy a már meghozott elutasító döntést felülvizsgálja, sem arra, hogy egy harmadik felet döntőbíróként felkérjen, legyen az akár még a Közös Piac Bizottsága is. Mádl Ferenc megjegyezte, hogy nem is tud olyan közös piaci szervről, amely ebben az ügyben kompetens lenne.
A folytatás még kedvezőtlenebb előjeleket mutatott: a délelőtti tárgyalások folyamán a delegáció vezetője, Jan Carnogursky kifejezetten kizárta az ún. C változat életbe lépését, sőt ennek létezését is cáfolta, a tárgyalás második, délutáni fordulójában viszont már azzal fenyegettek partnereink, hogy amennyiben nem sikerül megegyezésre jutni, azonnal megkezdik a munkálatokat a C változat szerint.
Beszélő: Mi ennek a lényege?
V. L.: Hivatalosan nagyon kevés adatot közöltek erről a változatról. Lényegében arról van szó, hogy a Dunát Pozsony térségében, mielőtt a magyar határ csatlakozna a Duna folyásához, eltérítenék az úgynevezett felvízcsatornába, hogy üzembe helyezhessék a bősi erőművet. Ez ellen a magyar delegáció élesen tiltakozott: ez ugyanis rendkívül durva jogsertés lenne. Egyszerűen precedens nélküli a nemzetközi kapcsolatok történetében – egy esetet említhetnénk csak, amikor az arabok a Jordán folyó vizét akarták eltéríteni. Az elterelés sértené a folyó határvonal jellegét, sértené a párizsi békeszerződést, sértené a magyar területi integritást, így a magyar szuverenitást is, sértene jó néhány egyezményt, beleértve a Duna-egyezményt is.
Beszélő: Amennyiben erre a jogsértésre mégis sor kerülne, Ön, mint a delegáció nemzetközi jogi szakértője, milyen ellenlépések megtételét tanácsolná a kormánynak?
V. L.: Számos ellenlépés képzelhető el: például le lehet zárni a Dunát, mint közlekedési útvonalat a cseh–szlovák hajók előtt, meg lehet szüntetni a cseh–szlovák kamionforgalmat, el lehet vinni az ügyet a hágai nemzetközi bíróság elé, ami ugyan nem kötelező joghatóságú intézmény, de azért a cseh–szlovák fél ma már nem jelenthetné ki, hogy nem veti alá magát a hágai bíróság joghatóságának. El lehet menni a párizsi békeszerződést aláíró államokhoz is. Ha megvan a kellő számú támogató – konkrétan tizenkét további állam egyetértése szükséges –, össze lehet hívni az Európai Biztonsági Folyamat keretében működésbe léptethető rendkívüli mechanizmust is, amely épp a konfliktusok elmérgesedésének megakadályozására hivatott. A tárgyalás során nekem az volt a benyomásom, hogy az ottani nemzetközi jogászok egyszerűen elhallgatták a cseh–szlovák vezetők előtt, mennyire jogsértő ez az elterelési eljárás. Holott súlyos következményei közt elég csak arra utalni, hogy ez a lépés rendkívül kedvezőtlen színben tüntetné fel Európa előtt az egyértelműen jogsértő cseh–szlovák államot, s egyértelmű lenne a magyar szankciók jogszerűségének megítélése is.
Beszélő: A munkálatok a hírek szerint a magyar fél beleegyezése nélkül is tovább folytatódnak. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy a pozsonyi kormány egyoldalúan mégis a C változat mellett döntött.
V. L.: A szlovák kormány azonban nem hozhat végleges döntést, az 1977-es szerződést mi nem Szlovákiával, hanem Csehszlovákiával kötöttük, a Duna pedig nem csupán szlovák, hanem cseh–szlovák határfolyó. A végső döntést tehát Prágában kell meghozni. Én abban bízom, hogy a cseh–szlovák fővárosban józanul fogják mérlegelni az elterelésből fakadó veszélyeket.
Beszélő: Miben látja az egyoldalú szlovák döntés motívumát?
V. L.: A jelek szerint a cseh–szlovák fél mindenképpen az egyoldalú szerződésbontás pozíciójába akarja szorítani a magyar kormányt: azt feltételezik, hogy szerződésszegés esetében a magyar kompenzáció nagyobb összegű lesz. A helyzet azonban az, hogy akár közös megegyezéssel szüntetjük meg a szerződést, akár egyoldalúan bontjuk fel, a két fél szakértői gárdájának mindenképpen le kell ülni a tárgyalóasztalhoz, ki kell dolgozniuk a veszteségfelmérés mechanizmusát és a teherviselés arányait. Tehát mindenképpen megegyezési kényszer áll fönn. Ezt a kényszert a szlovák fél a jelek szerint nem gondolta végig.
- Környezet [5]