Dr. Jeszenszky Géza Úrnak
a Magyar Köztársaság külügyminiszterének
Budapest II., Bem rakpart
Igen tisztelt Külügyminiszter Úr!
Alulírottak, hosszú évek vagy évtizedek óta Franciaországban élő magyarok – akik meglehetősen járatosak az itteni viszonyokban, a közélet szokásaiban és hagyományaiban – a szülőhazánk iránti felelősségünk tudatában egy általunk nagy fontosságúnak tartott ügyben fordulunk Önhöz, az új Magyar Köztársaság első külügyminiszteréhez.
Franciaország, amelynek jelentőségét Nyugat-Európában és a világban felesleges hangsúlyoznunk, abban különbözik minden más nyugati országtól, hogy itt – az ismert fájdalmas okok miatt – rendkívül mélyek az egykori kisantant, ezen belül is különösen a románbarátság („latin rokonság”) tradíciói.
Ebben az országban döntő fontosságú, ki képviseli a magyar érdekeket, van-e az illetőnek súlya, tekintélye, befolyása a francia politika vezető köreiben.
Mi természetesen mindenkit támogatni fogunk, akit a demokratikus kormány kinevez, de meggyőződésünk szerint most életbe vágó nemzeti érdek, hogy a kormány e követi tisztségre olyan személyiséget kérjen föl, aki neve, ismertsége, nemzetközi és francia kapcsolatai folytán méltón és eredményesen tudja képviselni a magyar ügyet (a szó legszélesebb értelmében).
Gondosan számításba véve a személyi lehetőségeket úgy véljük, hogy erre a kényes szerepre ma a legalkalmasabb jelölt az immár fél évszázada itt élő Fejtő Ferenc, a jeles irodalmár, történész és politológus volna. Mint a közép-európai politika kiemelkedő szakértőjét, Fejtő Ferencet a francia közélet irányítói közül úgyszólván mindenki ismeri és tiszteli, a Francia Köztársaság elnökétől a miniszterelnökön és a külügyminiszteren át a szenátorokig és a képviselőkig, pártkülönbségre való tekintet nélkül minden volt és mostani államférfiig. Fejtő, aki a francia Becsületrend kitüntetettje is, könyveivel és előadásaival egy egész francia politikusnemzedék tanítómestere; tanítványai között van a Quai d’Orsay szinte valamennyi középkorú és fiatal diplomatája, köztük a kelet-közép-európai osztály és a magyar részleg vezetői.
Tekintélye túlmegy az ország határain: világszerte, de különösen az ún. latin országokban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában – ahol a mindenkori román politika a „latin rokonság” húrját pengeti, nemegyszer magyarellenes éllel – Fejtőnek olyan személyes barátai vannak, mint Portugália köztársasági elnöke, a spanyol kultuszminiszter, Olaszország előző miniszterelnöke vagy jelenlegi külügyminisztere, hogy csak a legismertebbeket említsük. Szoros kapcsolatai vannak továbbá Ausztria, Lengyelország, Jugoszlávia, Csehszlovákia, valamint Izrael állam politikai, kulturális és diplomáciai köreivel is.
Magas kora ellenére Fejtő Ferenc hál’ istennek teljes szellemi és fizikai frissességnek örvend.
Mindezek tekintetbevételével ajánljuk Fejtő Ferencet – akit egyébként az új Magyar Köztársaság épp e napokban részesített magas állami kitüntetésben – a megint demokratikus Magyarország első párizsi nagykövetének. Itt jegyezzük meg, hogy Fejtőnek írói, közírói és tanári munkássága mellett diplomatamúltja is van: 1949-ben mint az akkori párizsi magyar követség munkatársa, a Rajk-per következtében szakított – Károlyi Mihállyal és Szabó Zoltánnal együtt – a hivatalos Magyarországgal, hogy ettől kezdve magánemberként dolgozzon Kelet-Európa szabadságáért és egy jobb magyar jövőért.
Szeretnénk aláhúzni, hogy nem Fejtő Ferencnek van szüksége a követi tisztségre, hanem a Magyar Köztársaságnak őrá. Magyarországnak szerencséje, hogy Párizsban ilyen fia van, ezt a szerencsét kár volna elszalasztani.
Ha – egészségét kímélendő – a magyar kormány csupán két-három évre kérné fel őt a nagyköveti tisztre, ez idő alatt egy fiatalabb, franciául jól tudó hazai politikai személyiséget vagy gazdasági szakembert Fejtő mintegy kiszemelt utódként vezethetne be az itteni közélet szokásaiba és az ország vezető köreibe.
Ezzel szemben olyan ember párizsi nagykövetté való kinevezése, aki Franciaországban ismeretlen és az itteni politikai életben járatlan, a jelen helyzetben nemcsak hiba volna, hanem vétek az összmagyar érdekekkel szemben, s – akaratlanul is – szívesség azon kormányoknak, amelyek Európának e központi helyén nemzeti céljaikat jobb helyismerettel képviseltetik.
Kérjük Külügyminiszter Urat a fentiek tekintetbevételére, mielőtt az Országgyűlés elé terjesztené a párizsi nagykövet személyére vonatkozó javaslatát.
Megkülönböztetett tisztelettel:
Charaire Véronique műfordító
Karády Viktor kutatási igazgató (CNRS)
Kende Péter dr. egyetemi tanár, a Magyar Füzetek (1978–1989) szerkesztője
Méray Tibor, az Irodalmi Újság szerkesztője (1962–1989)
Nagy Ernő gyáros, „A forradalom sajtója” összeállítója és kiadója
Németh István, a Magyar Szabadságharcos Szövetség franciaországi főtitkára és európai társelnöke
Schreiber Tamás, a francia rádió külpolitikai szerkesztője
Szabó Zsuzsa, az Emberi Jogok Magyar Ligájának főtitkára
Vermes László, az Emberi Jogok Magyar Ligájának elnöke
Postacím: Méray, 15 rue Juge, 75015 Paris
Másolat megy: Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök úrnak
Antall József miniszterelnök úrnak
Szabad György úrnak, az Országgyűlés megbízott elnökének
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KÜLÜGYMINISZTERE
Charaire Véronique, műfordító
Karády Viktor úrnak, műfordító
Dr. Kende Péter úrnak, egyetemi tanár
Méray Tibor úrnak
Nagy Ernő úrnak
Németh István úrnak
Schreiber Tamás úrnak
Szabó Zsuzsa, az Emberi Jogok Magyar Ligájának főtitkárának
Vermes László úrnak, az Emberi Jogok Magyar Ligájának elnöke
Méray Tibor úr címén
15 rue Juge,
75015 Paris
Tisztelt Barátaim!
A rendszerváltozás minden magyarnak felszabadulást hozott, nekem azonban a magánember szabadságának végét is jelentette. Míg korábban meglehetősen tisztességes levelezőpartner voltam, tavaly ősztől gyakorlatilag képtelen lettem elintézni kilóssá vastagodó postámat. Ezen május 22-i kinevezésem ugyan valamit változtatott, de egyelőre nem tudtam átállni arra, hogy leveleimet írás helyett diktáljam. Az Önök levelét – amit telefaxon kaptam meg – a személyesen sürgősen megválaszolandó csomó tetejére tettem – de azóta sajnos eléggé mélyre nyomták újabb társai. Munkanapom meghaladja a 18 órát, de az elkerülhetetlen utazások mellett a kurrens aláírandók és teendők egyszerűen nem tették lehetővé, hogy az Önöknek kijáró komoly választ megírjam.
Levelük, amelyben Fejtő Ferencet javasolják párizsi nagykövetünknek, post festam érkezett, mert akkor már hivatalosan beterjesztésre került párizsi nagykövetjelöltünk, Szávai János. De ne gondolják, hogy egyszerűen elkéstek, s még kevésbé higgyék, hogy nem becsüljük eléggé Fejtő Ferenc munkásságát és kvalitásait. Mi azonban (az MDF külügyi bizottsága, majd a miniszterelnök és a kormány) úgy döntöttünk, hogy képviseleteink vezetését kivétel nélkül itthon élőkre bízzuk, mert az elmúlt nehéz és szép időket a helyszínen átélt embereket tartjuk a legalkalmasabbnak arra, hogy külföldön képviseljék az új Magyar Köztársaságot. Zwack Péter sem igazán kivétel, mert ő még az áttörés előtt hazajött, részese lett küzdelmeinknek, vállalta a kockázatot, nemcsak az üzleti életben. Ezzel a legkisebb mértékben sem akarjuk kétségbe vonni azt az igen fontos segítséget, amit külföldre kényszerített honfitársaink – köztük Önök olyan prominensen – nyújtottak a virtuális hazának és polgárainak az önkényuralom átvészelésében, majd megdöntésében. E tettek jutalma önmagában rejlik – s tudom is, hogy az egykori emigránsok nem jutalomként várnának ma állásokat. Azt viszont joggal mondhatjuk, hogy most eljött az ideje az Önök által szerzett rengeteg tapasztalat és összeköttetés kihasználásának. Én magam a változások kezdete óta hangoztatom, hogy az előttünk álló óriási feladatok sikeres végrehajtásának esélyeit mennyire javítja a Nyugaton élő magyarság. Kérjük is közreműködésüket, általánosságban és konkrét ügyekben egyaránt. De a nagyköveti feladatokra – már csak a poszt szimbolikus volta miatt is – nem külföldön véljük megtalálni a legalkalmasabbakat. Hála Istennek, nálunk a diktatúra az utóbbi években annyit enyhült, hogy tiszta és alkalmas embereket nem csupán az emigrációban lehet találni. Szomszédaink helyzete e tekintetben nehezebb.
Noha ismertük Fejtő munkásságát, kapcsolatainak és tekintélyének kiterjedését csak levelük tárta föl. Annál jobban örülünk, hogy ilyen emberek készek vállalni az új köztársaság és kormánya képviseletét. Levelük nyomán feljogosítva is érzem magam, hogy kérjem: ha nem is hivatalos nagykövetként, de képviseljen bennünket, Magyarország érdekeit Fejtő Ferenc, nem csupán a Quai d’Orsay-n és a Matignonban, de a francia társadalomban és külföldi tanítványai, barátai előtt is. A közelmúltban, amikor engem is megtisztelt látogatásával, magam is tapasztaltam magas korát meghazudtoló – Önök által is jelzett – szellemi és fizikai frissességét, és ezért bízom benne, hogy ezt a feladatot még több nagyköveti perióduson át sikerrel fogja ellátni.
Befejezésül arra szeretném megkérni a levél összes aláíróját és magát Fejtő Ferencet, hogy támogassa munkájában Szávai János egyetemi tanárt, akit az Országgyűlés külügyi bizottsága egyhangúlag alkalmasnak talált a franciaországi nagyköveti posztra. Tudják, hogy ő mennyire kitűnő ismerője a francia életnek és kultúrának, s hogy családjával együtt mennyire hivatott képviselője a magyar tudományosságnak és művészetnek. Az elmúlt években mint a Magyar Demokrata Fórum külügyi bizottságának egyik vezető tagja, politikai bölcsességét, munkabírását és önzetlen hazaszeretetét is bebizonyította, miközben a francia politikai élet számos tekintélyes személyiségével került kitűnő viszonyba. Sikeres működéséhez azonban nélkülözhetetlen számára az Önök segítsége. Ahogyan ő sem egy pártot, hanem egy nemzetet fog képviselni, úgy remélem, hogy Önök is nem egy kormány, hanem egy nemzet, az Önök nemzete érdekét fogják nézni.
Levelüket és minden eddigi munkájukat köszönve
őszinte tisztelettel
Jeszenszky Géza
Hivatkozott cikkek
- Belföld [6]