A nyári szünet után az első országgyűlési esemény az volt, hogy Kulin Ferenc, a kulturális bizottság MDF-es elnöke bejelentette: kezdeményezi, hogy a kormánypárti többségű kulturális bizottság forduljon az Alkotmánybírósághoz, kérje tőle a köztársasági elnök mérlegelési-véleményezési jogának értelmezését. Kulint az a köztudott tény késztette e kezdeményezésre, hogy a köztársasági elnök nem írta alá a miniszterelnöki javaslatokat a rádió és a televízió alelnökének kinevezésére. Korábban Für Lajos honvédelmi miniszter indítványozta a köztársasági elnöknek a hadsereggel kapcsolatos hatáskör tisztázását. Úgy tűnhet: mindkét esetben arról van szó, hogy az alkotmány megfogalmazásai nem egyértelműek, pontosításra van szükség, és ezt az Alkotmánybíróságnak kell elvégeznie.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozva Kulin Ferenc maga árulta el, mi is az Alkotmánybíróság megkeresésének politikai tartalma: „…a magyar hatalmi szerkezet sajátságos. Vagyis nem a kormányzó pártokból került ki mindkét vezető – a miniszterelnök és a köztársasági elnök tisztségek elosztását megelőzte az MDF–SZDSZ-paktum. Ez ma nem működik, s minden probléma ebből fakad.”
A paktum a két nagy párt konszenzusát jelenítette meg a liberális demokrácia alapkérdéseiben. Egyfelől megteremtette a stabil kormányzás államjogi alapjait. A kétharmados törvények körének kijelölésével szétválasztotta egymástól a kormánykoalíció és az ellenzék felelősségét. A törvények zömét a paktum értelmében egyszerű többség fogadja el. Így a kormánytöbbségnek módja nyílt a saját álláspontja érvényesítésére, a kormány lehetőséget kapott a felelős kormányzásra.
Másfelől a paktum rögzítette, hogy a kormány hatalma korlátozott. A köztársasági elnök megválasztásának módját illetően visszatért az eredeti – a Nemzeti Kerekasztalnál kialakított – elképzeléshez. Eszerint az elnököt a parlament választja: így elkerülhetővé vált a közvetlen elnökválasztási kampány a maga politikai buktatóival. Az, hogy a köztársasági elnököt – mégpedig a háromoldalú megállapodásnak megfelelően a reprezentatív elnökinél valamivel bővebb hatáskörrel – a legnagyobb ellenzéki párt adja, bizonyos hatalommegosztási elemet vitt a magyar politikai struktúrába.
A paktum további fontos rendelkezése volt, hogy a közszolgálati rádiót és televíziót mind a pártoktól, mind a kormánytól függetlenné kell tenni, s az elnökök kinevezésének a különféle politikai erők konszenzusára kell épülnie, jennek kellett kifejeződnie abban, hogy az elnököket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Az erre vonatkozó törvény ugyan az eredeti megoldás – a pártatlan tájékoztatás bizottsága – helyett más megoldást alkalmazott, de Gombár Csaba és Hankiss Elemér kinevezése konszenzus eredménye volt. Elfogadva a rádió és televízió függetlenségét, az MDF elismerte: a választási győzelemmel szerzett mandátuma a kormányzásra, és nem a társadalmi élet minden szférájának ellenőrzésére szól.
A demokrácia ugyanis nem azt jelenti, amit például Csurka István ért alatta: hogy tudniillik a nép választ, és akinek a parlamenti választásokon többséget szavaz, az ugyanúgy ellenőrizheti a televíziót, a sajtót, a bankokat, a vállalatokat, az iskolákat és a Nemzeti Színházat, mint a kommunista rendszerben a hatalmat nem választás, hanem erőszak útján megszerző állampárt. A televízió, a sajtó, a bankok, a vállalatok, az iskolák és a Nemzeti Színház igazgatása független a kormányzástól. A nyugati demokráciákban ezeknek az intézményeknek jó része magánkézben van, és ami állami, az sem a kormányé. Nálunk, ahol a vállalatok, a bankok, a sajtó és a kulturális intézmények oroszlánrésze egyelőre állami, a paktumnak a rádióra és a televízióra vonatkozó rendelkezése azt fejezte ki: a kormány ezen intézmények tekintetében is elfogadja a demokrácia elveit.
Mi történt ezzel szemben az elmúlt másfél év során? A kormánykoalíció kitartóan azon munkálkodik, hogy közvetlen ellenőrzése alá vonja a sajtót: a miniszterelnök bizalmi emberét állította az állami lapkiadó vállalat élére, és fokozatosan megszerezte a Magyar Nemzetet és a (Heti) Magyarországot. MDF-es személyek kerültek egy sor állami és kulturális intézmény és vállalat élére. A kormány a saját akaratát érvényesíti az állami részvénytöbbségű kereskedelmi bankokban, a bankvezetők kiválasztásában. A bankoktól összezsarolt pénzből alapított kormánypárti lapot. Az MDF aktivistái kerültek több nagy gazdasági szervezet élére. Torgyán József elképesztő követelése, hogy a kisgazdapárt kapjon nagyobb szerepet a kereskedelmi bankok vezetésében, logikusan következik abból, hogy az MDF a maga pozícióit már kiépítette a gazdaságirányításban. Az MDF állampárttá igyekszik válni, monolitikus hatalomra tör, s ebből a monolitikus hatalomból kér részt Torgyán József.
Kulin Ferenc állítása, hogy az MDF–SZDSZ-paktum „ma nem működik”, csak részben felel meg a valóságnak. A paktumnak az az oldala, hogy a kormány saját belátása szerint kormányozhat, maradéktalanul érvényre jut. Az viszont, amit a paktum másik oldala fejez ki, egyre kevésbé érvényesül: az MDF-kormány mindent megtesz azért, hogy hatalmát totálissá tegye, az állam bankjait, vállalatait, színházait, lapjait a kormány bankjaivá, vállalataivá, színházaivá, lapjaivá tegye.
Amikor az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a kárpótlási törvényt, nyilatkozatában a kormány világossá tette: szerinte az alkotmányt sokféleképpen lehet értelmezni, és sajnálkozott, hogy az Alkotmánybíróság nem a neki tetsző magyarázatot választotta. Amikor a miniszterelnök – a médiatörvényt bizonytalan időre elhalasztva – a konszenzus mellőzésével terjesztette a köztársasági elnök elé a rádió és televízió alelnökeinek kinevezésére vonatkozó javaslatát, a kormány rádiójává és televíziójává kívánta tenni az állami rádiót és televíziót. Tehát a paktum – és ezzel a liberális demokrácia szellemében született konszenzus – lényegével szakított. Für Lajos és Kulin Ferenc nyilvánvalóan azt szeretné elérni, hogy az Alkotmánybíróság úgy értelmezze az alkotmányt, hogy a köztársasági elnök ne álljon többé a kormány korlátlan hatalmának útjába, és ne maradjon a kormánytól független a közszolgálati rádió és televízió sem. Ezzel a paktum – a két nagy párt közötti konszenzus – második oldalából semmi sem maradna. A demokráciából pedig csak annyi, hogy a monolitikus hatalmát kiépítő kormány szabadon, választások útján jutott korlátlan hatalomra.
- Belföld [6]