Solt Ottilia: A Programplatform – nyilatkozata szerint – beszélő viszonyt kíván fenntartani az összes pártokkal, s jóba akar lenni a sajtóval. Mint ellenzéki párt és mint ellenzéki sajtó szaván fogom a platform egyik alapítóját. Nekem egyébként külön öröm, hogy a barátságos csoport 26 tagjából négyen közös parlamenti bizottságunkban, a szociális és egészségügyiben dolgoztok, és az MDF-frakció 5 hölgytagjából ketten vagytok benne. Hogy keveredtél tulajdonképpen te, egy ifjú doktornő, belgyógyász és fertőzőbeteg-szakorvos az ajkai kórházból a politikába?
Pusztai Erzsébet: Azt mondhatom, hogy nagyon hosszú ideig nem politizáltam, távol tartottam magam tőle, a közismert okokból. Azután, mikor érezni lehetett a változások szelét, 1987 körül…
S. O.: Miből lehetett érezni?
P. E.: A tájékoztatásban megjelent a lakitelki összejövetel híre 1987 őszén. Vidéken nehezebb volt a tájékozódás, hozzánk nem jutottak el a szamizdatkiadványok. Persze a Szabad Európa Rádióból hallottam időnként különféle nyilatkozatokat, már a korábbi években is. Nagyon érdekelt, nagyon odafigyeltem, de nem gondoltam arra, hogy politikával foglalkozzam. Akkor a szakszervezet megújításán kezdtünk el gondolkozni többen ott a kórházban. Elég kemény menet volt, de végül is a szakszervezeti felépítést ott a kórházon belül nagyon jól sikerült átalakítani. Rétegszerveződési formát öltött, a megszokott szb-k helyére egyeztetőbizottság került, paritásos alapon alkották a nővérek, orvosok, műszaki dolgozók és külön még a területen dolgozók képviselői…
S. O.: Voltak konfliktusok, vagy mint a „kés a vajba”?
P. E.: Nem. A régi emberek, de sokszor még az újak sem értették, hogy mi a különbség a kettő között. Ellenálltak ennek a változásnak, és elég sok győzködésbe és érvelésbe került, amíg felfogták, hogy mekkora különbség lesz. Szerencsére a kórházban éppen ezzel egy időben zajlott egy igazgatóváltozás, és ez is megindított bizonyos mozgást. Sikerült odáig jutni, hogy az egészségügyi dolgozók megyei szervezetét is ilyenformán átalakítottuk: de a szakszervezet országos gyűlésén, 1989 végén már nem sikerült változást elérni, hiszen a kórházak legnagyobb többségében szinte még meg sem mozdult semmi. Ráadásul nagyon érezhető volt egy bizonyos manipulációs szándék, főleg a legvégén, a szavazásoknál. Ott jöttem rá, hogy belülről ezeket a szervezetek rendkívül nehéz megmozdítani. Kicsit el is szontyolodtam rajta. Azután én ebből a mozgásból kikerültem azzal, hogy képviselőjelölt lettem. Az MDF megjelenésétől kezdve érdekelt, s ’89 végén sikerült kapcsolatot teremteni a szervezőkkel. Elindítottam volna Ajkán egy kis MDF-csoportot. De akkorra már mások is, ismerőseim, elkezdték – és így alakult.
S. O.: Kik kezdték az MDF-csoportot?
P. E.: Körülbelül az én korosztályom és nálamnál fiatalabbak, elsősorban értelmiségiek, de voltak egyszerűen munkások is. 1989 februárjában már az MDF tagja voltam. Ott helyben mi is megalakítottuk az ellenzéki kerekasztalt, jó néhány dolgot tettünk, amit tehettünk. Szerencsére addigra a város vezetésében is változások kezdődtek. Az utóbbi években egy fiatalabb, rugalmasabb szemléletű táraság jött.
S. O.: Miről tárgyalt az ellenzéki kerekasztal?
P. E.: Kerestük a helyünket és a tevékenységünket. Pl. tudomásunkra jutott, hogy az addigra már nyugalomba vonult városi MSZMP-titkárból rendőrkapitányt szándékoztak csinálni. Nyílt levelet írtunk a belügyminiszternek, tiltakoztunk, és nem lett rendőrkapitány. Feltártuk, hogy milyen problémák vannak a városban, kulturális, oktatási problémák. A nyelvoktatással – orosszal – foglalkoztunk. Nemzetiségi környék, szorgalmaztuk, hogy a gimnáziumba vezessék be a német nyelvi osztályt. Voltak emlékműkérdések is. Szovjet emlékmű áthelyezése. Kikerült a temetőbe, és egy első világháborús emlékmű, amit korábban kitettek a temetőbe, az…
S. O.: Kicseréltétek?
P. E.: Tulajdonképpen igen. Először csak megkoszorúztuk.
S. O.: Te helyi MDF-vezető voltál?
P. E.: Elnökségi tag, a Somló-környéki szervezetben.
S. O.: A képviselőjelöltség? Tépelődtél?
P. E.: Győzködtek, hogy ezt nekem kell vállalni, nekem kell csinálni. Néhány hónappal korábban volt egy fórum, ahová meghívták a különféle szervezeteket – még a Hazafias Népfront rendezte. Nagyon sokan voltak, nagyon sok kérdést tettek fel. S azt hiszem, ezen a fórumon én jól szerepeltem. Azzal is érveltek a rábeszélők, hogy nő vagyok, s milyen kevés a nő. Heteken keresztül riadtam fel álmomból, tipródtam rajta, hogy mi lesz velem, mi lesz a szakmámmal, hogy fogom ezt végigcsinálni, ezt a négy évet. Nem mintha félelem lett volna bennem, de olyan mértékű változást jelentett az életemben, hogy ezt nagyon át kellett gondolnom.
S. O.: És most hogy gondolod? Mi lesz, ha véget ér ez a négy év? A politika közelében maradsz?
P. E.: Most nem tudom egyértelműen eldönteni. A szakmámtól semmiképpen nem akarok elszakadni.
S. O.: A férjed mit csinál?
P. E.: Ő mezőgazdász, tsz-ben dolgozik.
S. O.: S mi lesz a tsz-szel?
P. E.: Ott is forronganak a dolgok.
S. O.: Amit itt beszélgettünk, abból kiderül, hogy Ajkán a városi vezetésben már ’89 előtt megindult valamilyen minőségi változás, hogy a kórház bizonyos autonómiát élvezett. A férjed tsz-értelmiségi, s te nyilván látod a tsz értékeit is. Mindez ellentétes bizonyos MDF-es retorikával!
P. E.: Nem! Vannak emberek az MDF-ben, akik használják ezt a retorikát!
S. O.: Nyilvános ellenhang kevés van.
P. E.: Kérdés az, hogy milyen hangok jelennek meg a nyilvánosság előtt, és milyen hangokra vevő a nyilvánosság. Én nem tudok arról, hogy az MDF ne mondta volna korábban is, a megalakulása utáni időszakban is, hogy tulajdonképpen önmagát túlélte a rendszer, belülről bomlott fel, mert felélte gazdasági tartalékait és erkölcsi tartalékait, ha egyáltalán voltak.
S. D.: Amit elmeséltél, az cáfolja azt a retorikát, hogy itt kontraszelekció folyt, tudatlan senkik irányítottak az országban mindent.
P. E.: Én úgy fogalmaznám, hogy nem úgy igaz, mint a korábbiakban. De azért ezek a tendenciák még érvényesültek az utolsó évtizedben is.
S. O.: Te elegendőnek tartod-e ezeket a cezúrákat, amelyeket a nyilvánosság előtt az MDF elismer?
P. E.: Tény, hogy sok az általánosítás, de ez érvényes a másik oldalról is. Ezek az általánosítások azok, amelyek beskatulyázzák a kormánypártokat, beskatulyázzák az MDF-szellemiséget és beskatulyázzák az ellenzéket is. Az egyik vagy másik irányú általánosítások és sommás ítéletek azok, amik inkább irritálnak mind a kormánypárti, mindaz ellenzéki oldalról.
S. O.: Hogy vagy megelégedve azzal, amit most csinálsz, az egész parlamenttel, a frakcióval?
P. E.: A parlamenti életből indulnék ki, mert ebből sok minden következik az MDF-re is. Szerintem a parlamenti munka szervezettségével nagyon sok baj van. Ebben a munkabeosztásban állandóan önmagunkba ütközünk. A törvény-előkészítésre kellene a hangsúlyt helyezni, a frakciókra. Mert a frakció nem tudja kidolgozni saját álláspontját, nem tudja lefolytatni azokat az egyeztetéseket, amikre szükség lenne. Tehát állandó időzavarban, feszítettségben vagyunk, rengetegszer kényszerülünk tűzoltó tevékenységre, nem tudjuk megszervezni saját munkánkat ebben a feszített munkatempóban, s ez meglátszik a frakciómunkán.
S. O.: S neked volna javaslatod erre…?
P. E.: Nekem lenne, leírtam, Hack Péter írt egyszer a parlamenti munkáról, addigra már kész volt a javaslatom. Kéthetes munkabeosztást javasolnék a parlamentnek, amikor a plenáris és a bizottsági munka váltakozik. Irtózatos munkadömping mellett kell kialakítani mindenkinek a munkamódszerét. Biztos vagyok benne, hogy a ti frakciótok is küzd ilyesmivel. Másrészt úgy gondolom, hogy fölösleges feszültség van a pártok között, sokkal több higgadtságra lenne szükség.
S. O.: Ennyi lenne az oka, hogy létrehoztátok a Programplatformot?
P. E.: Nem!
S. O.: Mi indított arra, hogy valami módon megformulázzátok magatokat?
P. E.: A frakcióban sokan vagyunk, sok embernek sok gondolata is van. Ezek a gondolatok felvetődnek ugyan, de nem igazán tudnak érvényesülni. A Programplatform tulajdonképpen azért jött létre, mert szeretnénk bizonyos dolgokat tárgyilagosabban elintézni. Ha ezeket a racionálisabb törekvéseket egy csapat fogalmazza meg, és ennek szellemében alternatívákat dolgoz ki különféle döntésekhez, akkor az is felgyorsíthatja a munkát.
S. O.: A nyilatkozatból azt olvasom ki, hogy ez leginkább a politizálási stílusra vonatkozó egység. A csoport a politizálás és az együttműködés stílusában kívánja megfogalmazni magát. Inkább morális, mint politikai és ideológiai közösség.
P. E.: Ez így igaz, hiszen az alapelvek teljesen megegyeznek az MDF eredeti programjával. Politikai stílus és a szervezettségben való határozottabb mozgás, a munkában való nagyobb összpontosítás, alternatívák nyújtása bizonyos döntésekhez.
S. O.: Arról az oldalról hogyan látszik az ellenzék?
P. E.: Az ellenzékben is megtalálhatók ugyanazok a hibák, mint amiket az ellenzék nekünk felró. Az ellenzék is túlzottan hajlamos általánosítani, sommás ítéleteket alkotni, és sokszor nem érezzük a megfelelő együttműködési készséget. Ami nem azt jelenti, hogy a nézetekben ne legyen különbség!
S. O.: Ez a diagnózisod. Szerinted a baj kórokozója milyen százalékban bujkál az ellenzékben, és milyen százalékban a kormánykoalícióban?
P. E.: Nem hiszem, hogy lényeges különbség van. Azt gondolom, hogy ennek az oka valahol az a 40 év, amit mindnyájan magunkban hordozunk. Olyan intoleráns légkörben éltünk mindannyian, hogy bármennyire is próbálja függetleníteni magát az ember – azért bennünk van. Ez tapasztalható az ellenzéknél is, még akkor is, ha az ellenzék azt mondja, hogy ő toleráns és nyitott. Aztán a gyanakvás! Nem azt figyelem, amit a másik mond, hanem azt, hogy mit akar ezzel mondani, mi van emögött. Ez borzasztó, mert ez kölcsönösen állandó feltételezéseket szül. A végén nem arra válaszolnak, amit mondtam, hanem feltételezésekre, ezért nem sikerül igazában a párbeszéd, elbeszélünk egymás mellett. Soha életemben nem voltam pártember, és máig sem érzem magam fanatikus pártembernek, az MDF pontosan azért tetszett az első pillanattól kezdve, mert rendkívül széles alapokon áll, nagyon sokféle gondolkodásmód megfér benne, és nincsenek benne fanatikusok. A választási kampányban sem éltem meg személyes kirohanásokat, ellentéteket, nem voltak bennem személyes indulatok a társjelöltekkel szemben sem. Amikor a parlamenti munka elkezdődött, és itt elkezdődtek a különféle viták, rettenetesen megdöbbentem. Nem azon, hogy vita van – mert az természetes –, hanem ahogy az zajlott. A mi frakciónkban is elmondtam már, hogy nem szeretem az általánosító ítéleteket, mert azt lehet mondani, hogy az SZDSZ-ben egyes emberek ilyenek meg olyanok, de az, hogy „az SZDSZ”, azt nem szeretem.
S. O.: Te adtad elő – Grezsa Ferenccel és Kónya Imrével – az MDF sajtótájékoztatóján a Iustitia-tervet! A Programplatform nem áll ellentétben a Iustitiával?
P. E.: A Iustitia is egyszerűen a frakció munkáját ésszerűsítette, a kaotikus, de az elemi igazságérzetet kifejező indítványokat „foglalta rendszerbe. A kidolgozatlan felvetéseket igyekeztünk néhányan összefoglalni, hogy kezdődjön meg a törvények szakszerű kidolgozása. De az a bizonyos sajtótájékoztató kicsit korai volt, s a szokásos egymás mellett beszélést eredményezte, és számtalan félremagyarázásra adott lehetőséget. A mi tényleges igazságtételi programunkkal, mely az első pillanattól kezdve törvényes megoldásokat keresett, a platform nincs ellentétben.
- Belföld [6]