„Kultúra és demokrácia” címmel rendezett nemzetközi konferenciát a múlt héten Prágában az UNESCO a cseh és szlovák kormányszervekkel közösen. A konferenciát Václav Havel nyitotta meg, s a mintegy 200 résztvevő között ott volt Laurent Fabius, a francia parlament elnöke, Frederico Mayor, az UNESCO főtitkára, Kalevi Sorsa finn exelnök, Robert Nozick amerikai filozófus, Jorge Semprun író. A találkozó két magyar résztvevője Konrád György író, a PEN Klub elnöke, valamint Mészáros István László, az SZDSZ parlamenti képviselője volt, akit a történtek kommentálására kértünk.
– Demokrácia és kultúra összefüggéseiről vitatkoztak néhány napon át. Mennyire voltak „demokratikusak” az alapkérdések tisztázásakor?
– Azzal mindenki egyetértett, hogy a demokrácia többet jelent egy intézményrendszernél. Jelent egyfajta gondolkodásmódot, viselkedést, melynek lényege a tolerancia, a másság tiszteletben tartása. De jelent egy bizonyos kormányzati erkölcsöt is, amelyet az önkorlátozás szóval a legtalálóbb jellemezni: „nem merítem ki a végletekig a hatalomban rejlő lehetőségeket”. E kormányzati alázatnak abból a felismerésből kellene fakadnia, hogy egyetlen politikai erő sincs az igazság kizárólagos birtokában, ugyanakkor tiszteletben kellene tartania a hatalmon kívül rekedtek emberi jogait, méltóságát.
– Senki nem vonta kétségbe e megközelítés aktualitását?
– Nyilvánosan legalábbis nem. Környezetünkben nincsenek olyan intézmények, amelyek az alkotmányt, a jog uralmát védik, ha kell még a többségi akarattal szemben is. Romániában például alkotmányt védő szerv hiányában a parlamenti többség mindent kénye-kedve szerint megtehet. A többpártrendszer és a szabad választások önmagukban még nem jelentenek modern értelemben vett demokráciát, amelyet ma már a többség uralma helyett a jog uralma jellemez. Pontosabban a többség jog által korlátozott uralma.
Útközben hazafelé értesültünk a múlt heti Kónya-botrányról. A mögötte húzódó indulatok még nagyobb nyomatékkal figyelmeztetnek az említett szempont érvényére.
Elgondolkodtató volt Roland Fabius felszólalása, amelyben azt fejtegette, hogy Nyugaton az emberek egyre inkább közömbössé válnak a politikával szemben, elfordulnak a pártoktól. Ez egy bizonyos ponton túl magát a demokráciát veszélyezteti. Úgy tűnik, hogy a részvétlenség nem kizárólag magyar sajátosság.
– Hogyan értelmezték a kisebbségek „klasszikus” konfliktusait?
– Épp Konrád György utalt arra a jelenségre, hogy az állami szuverenitásukat frissen elnyerő vagy elnyerni kívánó köztársaságok egy részében a függetlenségi törekvésekkel egyidejűleg a nemzetiségek kiközösítése is teret nyert. Mint mindenfajta kollektivizmus, ez is a sokszínű emberi személyiség végletes leegyszerűsítésére törekszik. Az értékmérő ezúttal a nemzeti hovatartozás. Ideje lenne figyelembe venni, hogy az egyén többféle identitással bír egyidejűleg (pl. nemzeti, vallási, politikai, szakmai stb.) és éppen ezek együttes megélése a személyiség harmóniájának egyik fő biztosítéka, de nem értékmérője. Ha nem vigyázunk, az ész újabb illúziója egyfajta nemkívánatos európai felsőbbrendűség „euronacionalizmus” lehet.
– Milyen elveket ajánlottak a többség és kisebbség érdekeinek összehangolására?
– A rendszerváltás csak akkor tekinthető befejezettnek, ha a kollektivista kommunista rendszert nem pusztán a többségre hivatkozó szisztéma váltja fel, hanem azon túl egyéni jogokra épülő és a kisebbségek jogait garantáló rendszer is létre jön. Elvégre az egyén vagy a kisebbségek szempontjából ugyanolyan sérelmes, ha jogaikat a totális állam veszi semmibe, mintha csupán a közvélemény korlátozná. Én legalábbis ezt az álláspontot fejtettem ki felszólalásomban. Amiben csaknem mindenki egyetértett: káros minden olyan törekvés, amely valamilyen módon megtervezni szeretné a társadalmat. A társadalom nyitottságának szavatolása a modern alkotmányosság egyik kritériuma. Közérdek csak az lehet, ami nem oszt meg, nem választ el. Ami összeköt, az csupán a szociális dimenzióval kibővített emberi jogok rendszere, az egyéni és kollektív identitás megőrzésének joga lehet.
- Belföld [6]