Skip to main content

„A többség uralma helyett a jog uralma…”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„Kultúra és demokrácia” címmel rendezett nemzetközi konferenciát a múlt héten Prágában az UNESCO a cseh és szlovák kormányszervekkel közösen. A konferenciát Václav Havel nyitotta meg, s a mintegy 200 résztvevő között ott volt Laurent Fabius, a francia parlament elnöke, Frederico Mayor, az UNESCO főtitkára, Kalevi Sorsa finn exelnök, Robert Nozick amerikai filozófus, Jorge Semprun író. A találkozó két magyar résztvevője Konrád György író, a PEN Klub elnöke, valamint Mészáros István László, az SZDSZ parlamenti képviselője volt, akit a történtek kommentálására kértünk.

– Demokrácia és kultúra összefüggéseiről vitatkoztak néhány napon át. Mennyire voltak „demokratikusak” az alapkérdések tisztázásakor?

– Azzal mindenki egyetértett, hogy a demokrácia többet jelent egy intézményrendszernél. Jelent egyfajta gondolkodásmódot, viselkedést, melynek lényege a tolerancia, a másság tiszteletben tartása. De jelent egy bizonyos kormányzati erkölcsöt is, amelyet az önkorlátozás szóval a legtalálóbb jellemezni: „nem merítem ki a végletekig a hatalomban rejlő lehetőségeket”. E kormányzati alázatnak abból a felismerésből kellene fakadnia, hogy egyetlen politikai erő sincs az igazság kizárólagos birtokában, ugyanakkor tiszteletben kellene tartania a hatalmon kívül rekedtek emberi jogait, méltóságát.

 Senki nem vonta kétségbe e megközelítés aktualitását?

– Nyilvánosan legalábbis nem. Környezetünkben nincsenek olyan intézmények, amelyek az alkotmányt, a jog uralmát védik, ha kell még a többségi akarattal szemben is. Romániában például alkotmányt védő szerv hiányában a parlamenti többség mindent kénye-kedve szerint megtehet. A többpártrendszer és a szabad választások önmagukban még nem jelentenek modern értelemben vett demokráciát, amelyet ma már a többség uralma helyett a jog uralma jellemez. Pontosabban a többség jog által korlátozott uralma.

Útközben hazafelé értesültünk a múlt heti Kónya-botrányról. A mögötte húzódó indulatok még nagyobb nyomatékkal figyelmeztetnek az említett szempont érvényére.

Elgondolkodtató volt Roland Fabius felszólalása, amelyben azt fejtegette, hogy Nyugaton az emberek egyre inkább közömbössé válnak a politikával szemben, elfordulnak a pártoktól. Ez egy bizonyos ponton túl magát a demokráciát veszélyezteti. Úgy tűnik, hogy a részvétlenség nem kizárólag magyar sajátosság.

– Hogyan értelmezték a kisebbségek „klasszikus” konfliktusait?

– Épp Konrád György utalt arra a jelenségre, hogy az állami szuverenitásukat frissen elnyerő vagy elnyerni kívánó köztársaságok egy részében a függetlenségi törekvésekkel egyidejűleg a nemzetiségek kiközösítése is teret nyert. Mint mindenfajta kollektivizmus, ez is a sokszínű emberi személyiség végletes leegyszerűsítésére törekszik. Az értékmérő ezúttal a nemzeti hovatartozás. Ideje lenne figyelembe venni, hogy az egyén többféle identitással bír egyidejűleg (pl. nemzeti, vallási, politikai, szakmai stb.) és éppen ezek együttes megélése a személyiség harmóniájának egyik fő biztosítéka, de nem értékmérője. Ha nem vigyázunk, az ész újabb illúziója egyfajta nemkívánatos európai felsőbbrendűség „euronacionalizmus” lehet.

– Milyen elveket ajánlottak a többség és kisebbség érdekeinek összehangolására?

– A rendszerváltás csak akkor tekinthető befejezettnek, ha a kollektivista kommunista rendszert nem pusztán a többségre hivatkozó szisztéma váltja fel, hanem azon túl egyéni jogokra épülő és a kisebbségek jogait garantáló rendszer is létre jön. Elvégre az egyén vagy a kisebbségek szempontjából ugyanolyan sérelmes, ha jogaikat a totális állam veszi semmibe, mintha csupán a közvélemény korlátozná. Én legalábbis ezt az álláspontot fejtettem ki felszólalásomban. Amiben csaknem mindenki egyetértett: káros minden olyan törekvés, amely valamilyen módon megtervezni szeretné a társadalmat. A társadalom nyitottságának szavatolása a modern alkotmányosság egyik kritériuma. Közérdek csak az lehet, ami nem oszt meg, nem választ el. Ami összeköt, az csupán a szociális dimenzióval kibővített emberi jogok rendszere, az egyéni és kollektív identitás megőrzésének joga lehet.






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon