Soros játék
Maurerné Szabó Gabriella Budapest VIII. kerületi lakos munkaképességét 100 százalékban elvesztette, mozgásában erősen korlátozott, mások ápolására szorul. Tíz évvel ezelőtt 1981-ben telefont kért. Beadványára előnyomott szabványszöveget kapott válaszul: a központ telített, igényét előjegyzésbe vették, majd visszatérnek rá. Ezt kapta valamennyi igénylő.
Néhány évvel később, 1985-ben az érdeklődésre adott válasz már inkább személyre szóló, de a tartalom változatlan maradt. Megjegyezték, hogy sürgetés nélkül is foglalkozni fognak kérelmével, addig is szíves türelmét kérik.
Újabb három év múltán 1988-ban a türelmetlenkedő érdeklődésre adott válaszban a távbeszélő üzem belső, személyes gondjait is feltárta: a hálózat oly mértékben telített, hogy még a kötelező tartalék keret sem áll rendelkezésükre, a központ is változatlanul telített. A nyomaték kedvéért azt is hozzátették, hogy az 1981 óta sorban álló nyugdíjast számos korábbi időpontra datált igénylő megelőzi. (Ezért további szíves türelmét kérték.)
Két év múltán az igénylő sürgető érdeklődésére a távbeszélő üzem még mindig méltósággal, mértéktartó nyugalommal közölte, hogy nem is biztathatják semmi jóval. A hálózat és a központ egyaránt telített, még 1971-ből származó igényeket sem tudtak teljesíteni. Maurerné kielégítésére az elkövetkezendő néhány éven belül nem kerülhet sor, ezért további megértő stb.
A rokkant asszony ekkor telefonsorsát maga vette a kezébe. A VIII. kerület III. emeleti lakását a kerületen és a távbeszélő üzem illetékességén belül, földszinti, telefonos lakásra cserélte.
Sikerült – gondolta, benn a lakásban a telefon. Nem kell bővíteni sem a telített hálózatot, sem a telített központot, csak át kell írni az állomást a volt bérlő nevéről az ő nevére. Tévedett. A dolgok nem ilyen egyszerűek. Amit kíván, az nem átírás, hanem ugyanolyan igénybejelentés, mintha nem is lenne telefonvonal és -készülék a lakásban.
Az új kormány új rendelete értelmében a telefonigények kielégítésénél csak a sorrendet és csakis a sorrendet szabad figyelembe venni. Váratlanul kiderült, hogy a beteg asszony a 19-dik a sorban. Az első helyen álló igénybejelentése még 1983-ból származik. 1994-ben vissza fognak térni ügyére, de felelőtlen ígérgetésekkel most sem szédítik, fűzte hozzá leveléhez a MATÁV.
Ezt a kudarcot Maurerné nehezen viselte el. Segítséget kért a Népjóléti Minisztériumtól, a kerületi polgármestertől, az ellenzéki párttól. A távbeszélősöket mindez nem hatotta meg; a MATÁV rendíthetetlenül ragaszkodik a törvényességhez, nem tehet kivételt senkivel. Egyébként nehezményezik, hogy ügyükben másokkal is levelezésbe kezdett.
A demokratikus szemléletű panaszos már-már elfogadná a sorrendre vonatkozó megfellebbezhetetlen érveket. Csak azt nem érti, vajon miért érdeklődik a napokban kezébe nyomott telefonigény-bejelentési nyomtatvány, hogy milyenek „egészségügyi körülményei (igazolt súlyos betegség, rokkantság stb.)”. Azt már csak mi kérdezzük: vajon ki következik a sorban?
Az Ügyvéd úr kára
Az Ügyvéd úr erős felindulásában beperelte a népet.
„1990. október 27-én reggel 9 óra tájban Penyige irányából Fehérgyarmatra tartottam, a tulajdonomat képező személygépkocsival. Fehérgyarmat végén az első rendű alperes tulajdonát képező gépkocsi az utat úgy elállta, hogy mellette elhaladni nem lehetett. A gépkocsi útonálló vezetőjét kértem, hogy tegye szabaddá az utat, de az útonálló gépkocsivezető kérésem teljesítését megtagadta. Közölte, hogy az egész országra kiterjedő, útonállásban megnyilvánuló sztrájk van, és hiába is engedne el, úgysem tudnék tovább haladni. Ezt a közlést a helyszínen lévő más személyek is megerősítették.
Az útonálló gépkocsivezetőnek megmondtam, hogy jogellenesen jár el, vét a KRESZ szabályai ellen, de azt válaszolta, hogy ezzel tisztában van és ennek ellenére nem enged utamra. Ezt követően közöltem az útonálló gépkocsivezetővel, hogy tetemes károm származik, ha időben nem lehetek Budapesten, és kártérítési pert fogok indítani ellene. Ő azt válaszolta, hogy mindez nem érdekli.
Ezek után visszamentem Túristvándiba, ahol értesültem az országos útonállásról.”
Az Ügyvéd úr 3000 Ft kárának megtérítését kéri a Fővárosi Bíróságon, az „útonálló gépkocsivezetőtől”, mint első rendű alperestől és a Belügyminisztériumtól mint másodrendű alperestől. A BM-től azért, mert elmulasztotta az intézkedést, nem biztosította a közlekedés zavartalanságát, nem járt el a szabályok megszegőivel szemben.
Az Ügyvéd úr indítványozta, hogy a Bíróság a parlament közbeiktatásával kötelezze Horváth Balázs volt belügyminisztert (akkor mint volt miniszterelnököt), hogy közvetlenül, személyesen fizesse meg a pénzét, mert méltánytalannak tartaná, ha azt a minisztérium az országos büdzséből térítené meg (ahová jó maga is befizet).
Keresetét azon melegében (1990. november 1.) terjesztette be, de isten malmai lassan őrölnek. A Fővárosi Bíróságon augusztus 25-én megtartott tárgyaláson az Ügyvéd úr követelését kiterjesztette, és a Szabad Demokraták Szövetségét is a vádlottak padjára ültette (harmadrendű alperesként).
Polgári perben rendhagyó módon felbujtással vádolta az SZDSZ-t, „…a károkozásban való közreműködőknek tekintem azokat a szerveket és személyeket is, akik a taxisblokád idején az elkövetésre felbujtottak vagy azt a nagy nyilvánosság előtt támogatták. Ilyennek tekintem a Szabad Demokraták Szövetségét, ezért kérem a pártot a jelen perbe harmadrendű alperesként bevonni.”
Azt talán leszögezhetjük, hogy egy megtörtént esemény értékelése, kommentálása nem lehet kiváltó oka az adott eseménynek, a fenti áthidaló gondolatív tehát nem csekély fantáziára vall. Lehet, hogy minden összefügg és az okozat felcserélhető az okkal?
Az ügyet tárgyaló dr. Uttó György tanácselnök (bíró) feltehetően csak azért nem vonta be a fél országot alperesként a perbe, mert az Ügyvéd úr nem tudta név szerint, lakcímmel megjelölni azokat, akik „útonállók” és az „útonállókkal” szolidárisak voltak. A pártállamban még BM-es bíró (a káder nem vész el, csak szakemberré lesz) szatmárcsekei és huszkai szemtanúk meghallgatását rendelte el, egyidejűleg magyarázatot kérve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitánytól, hogy az országos taxisblokádot miért nem akadályozta meg. Ha a válaszok beérkeznek, majd folytatja az ügyet.
A kártérítés feltétele 1. hogy a kárt okozó magatartás jogellenes legyen (az útelzárás nem kétségesen jogszabályba ütköző cselekedet, továbbá az intézkedési kötelezettség elmulasztása – rendőrök, miniszter – úgyszintén), 2. hogy a jogellenes magatartás következtében ténylegesen kimutatható kár keletkezzen (ennek bizonyításával még adós a felperes, de egy ügyvédnek ezt nem probléma pótolni), 3. valamint hogy a bűnös magatartás és az okozott kár között közvetlen okozati összefüggés legyen.
Kinek kell az Ügyvéd úr 3000 Ft-ját megfizetnie? (Mert fizetni kell, ez nem lehet kétséges.)
Szerintem az SZDSZ-nek. (Miért ne lenne az ellenzék ezért is felelős?!)