[1]Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány lapzártakor kilátásba helyezett távozása nagy és fontos eredménye a magyar demokráciának. Ennek alátámasztásához elegendő néhány mondatnyi idézet az elmúlt hetek híradásaiból: „»Az állomány jogszerűen, szakszerűen és törvényesen végezte a dolgát« – jelentette ki kedden Gergényi Péter, hozzátéve: úgy gondolja, hogy hibakeresés helyett a tisztes állampolgárok részéről a rendőrség köszönetre tarthat igényt. (…) Arra a felvetésre, szükség volt-e gumilövedék használatára, és tudják-e, milyen szögben illik kilőni a könnygázgránátokat, Gergényi Péter azt mondta: »a kákán is csomót keresőkben vetődhet fel ilyen kérdés«, a rendfenntartó erőknek a rendelkezésükre álló törvényes eszközök felhasználásával helyre kell állítaniuk a közrendet és a közbiztonságot. Mint mondta, egy idézőjelezett harchelyzetben nem lehet millimétereket számolni balra vagy jobbra, föl vagy le, nonszensz egyáltalán a felvetés is” – írta a Népszabadság október 24-én, a súlyos zavargásokba torkolló forradalmi megemlékezések másnapján (http://www.nol.hu/cikk/421853/ [2]).
Itt meg is állhatunk. Ismerjük a gumilövedékkel a Síp utcában szemen lőtt ember történetét, aki, miután vérző fejjel odatámolygott a rendőrökhöz, még öt gumilövedéket kapott a hátába tőlük (http://index.hu/politika/belfold/1026siiip [3]). Ismerjük a földön fekvő emberbe rúgó és a randalírozók felé téglát hajító rendőrökről készült képeket. Tudjuk, hogy a rendőrség október 23-i fellépése messze nem volt kifogástalan és a jogállami elveknek mindenben megfelelő. Az eset összes körülményeit figyelembe véve ez nem különösebben meglepő, ám ez nem menti a rájuk ruházott törvényes hatalommonopóliummal visszaélők bűneit. (Lásd még Rauschenberger Péter: Gáz és könny. Élet és Irodalom, 2006/44.)
Bene László országos rendőrfőkapitány ezt mondta minderről az Országgyűlés emberi jogi, honvédelmi és rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottságainak október 31-i, részben zárt ülésén: „Valamennyiünket traumaként ért ez a hat hét. Én nyugodtan merem azt a szót is használni, hogy ez egy katarzis. Nagyon nehezen birkózunk meg mi magunk is lelkileg ezzel az időszakkal, mert az egész pályafutásunk alatt soha nem kerültünk olyan helyzetbe, hogy ilyen feladatokat kelljen végrehajtanunk. Most ilyen helyzetbe kerültünk, végrehajtottuk, teljesen biztos, hogy nem hibátlanul. Nem volt módunk megtanulni az ilyen jellegű feladatok végrehajtását, mert az élet nem adott ilyen leckét. Amikor idéznek újságírók, közéleti szereplők nyugat-európai példákat, ahova most már az Unió tagjaként mi is tartozunk, egy dologról elfeledkeznek, hogy ezek a rendőrségek, akik ott már egy picit másfajta gyakorlatot követnek, valamikor ők is így kezdték, hogy először találták magukat szembe ilyen demonstrációkkal, először kellett, hogy kezeljék, és számtalan hibával és problémával kezelték ezeket a demonstrációkat. És ahogy teltek az évek, megtanulták” (bizottsági jegyzőkönyv). Mi mást mondhatnánk erre, mint hogy nos igen, ez így nagyjából rendben volna, remélhetőleg a magyar rendőrség is gyorsan megtanulja majd, amit a nyugat-európai kollégái ezek szerint már tudnak, és többet nem követ el olyan súlyos jogsértéseket, amelyeket egy valóban nehéz és rendőr-próbáló helyzetben elkövetett, s amelyeket az európai standardoknak megfelelően, a törvény legteljesebb szigorával kell az illetékeseknek kivizsgálniuk, természetesen.
A baj csak az, hogy Gergényi főkapitány szavainak tükrében, amelyek a felettese által elismert hibák számon kérőit a kákán csomót keresők körébe utalták, nehezen hihető, hogy a magyar rendőrség komolyan veszi ezeket a standardokat. Ám Gergényi nyugdíjazási kérelmének bejelentésével ismét feléledt annak reménye, hogy a köztársaság kormánya fontosabbnak tartja a jogállami normák tiszteletben tartását a randalírozók móresre tanításánál, azaz hogy egy, az európai standardokhoz ragaszkodó liberális (vagy bármilyen) felfogás számára potenciálisan támogathatóvá válik.
S ekkor, mint borús égből szomorúan szemerkélő eső, az orrunkra koppant a magyar liberálisok pártjának voltaképp a legkevésbé sem váratlan, ám a maga realitásában mégiscsak meglepő közleménye, miszerint ők a maguk részéről mégis inkább Gergényihez ragaszkodnának. Ahhoz a főkapitányhoz tehát, aki szerint a tisztes állampolgárok nem keresnek hibát a rendőrség október 23-i fellépésében, és nem firtatják, hogy a rendőrök pontosan mire lőttek az általuk korábban nem is használt gumilövedékekkel. („Nem tekintjük úgy a gumilövedéket, hogy ezt mi állandóan használni akarjuk, hozzáteszem, soha nem is használtuk még” – mondta Bene László az összevont bizottsági ülésen.) A velünk élő kelet-európai szürrealitásnak ezt a két lábon járó megtestesülését védte meg látványosan és korábbi nyilatkozataival voltaképp összhangban az SZDSZ. Ezek a nyilatkozatok ugyanis egytől egyig a Fidesz politikai felelősségét hangsúlyozták elsősorban az október 23-án történtekért, és csak másodsorban tették hozzá, hogy ha voltak rendőri jogsértések, azokat is ki kell vizsgálni. A lövészárok-logikát alkalmazta tehát magára nézve az SZDSZ, harci helyzetként értelmezve a történtekről zajló diskurzust, melyben az igazság kiderítését a politikai ellenfél hitelének megkérdőjelezésével célszerű előkészíteni. Ami, függetlenül a politikai ellenfél hitelének minőségétől, visszataszító politikai logika.
Ezt a hol feltépett utcakövekkel, hol jelentésnélkülivé torzított szavakkal megvívott küzdelmet is meg lehet persze nyerni, csak éppen nem érdemes. Liberális színekben legalábbis ez a küzdelem megnyerhetetlen, mivel a cél maga mond ellent a liberális demokrácia alapfeltevésének, a közjó növelésére irányuló politikai szándékok nyílt és egyenrangú versenyének, melynek biztosítása többségi helyzeténél fogva elsősorban mindig a kormányoldal felelőssége.
Mit akartak az SZDSZ vezetői üzenni a Gergényit maradásra kérő közleménnyel? Talán jó pontokat akartak szerezni a szélsőjobboldali randalírozástól megriadt szavazók körében. Talán az MSZP-t is lekörözve igyekeztek magukat markáns jobboldalellenes alternatívaként felmutatni. Talán egy pillanatra elfelejtették, hogy kik is ők voltaképpen, és milyen politikai célok érdekében szervezték meg egykor, nagyon régen ezt a pártot. Talán csak ültek magukba roskadva az utolsó kávé után, és ezt olvasták ki a csésze alján maradt zaccból.
- Folyamatos jelen [8]