Skip to main content

A 2.0-s webnácik ünnepi támadása

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Nicht falsch, nicht recht.
Ich sag’ es dir dass Schwarz
und Weiss is kein Beweis.
(Laibach:
Geburt einer Nation)

A kis szeptemberi ellenforradalmat természetesen kis októberi nemzeti und kollektivista ellenforradalom követte – ez a minimum, amit megállapíthatunk arról, ami ebben az országban néhány hét alatt lezajlott. A rendszerváltás óta nem volt példa ilyen mértékű agresszív utcai jelenlétre, de ilyen elképesztően cinikus rendőri agresszióra sem, amit paradox módon nem egy túlontúl magabiztos, hanem egy akaratában és hitelében érzékelhetően megrendített politikai (mis)management tett lehetővé.

Az utcai jogtiprásra filmek, felvételek százai által dokumentált rendőri jogtiprás volt a válasz, a rendőrség nem a megoldás, hanem a probléma részévé vált – és nem ez volt az egyetlen terület, ahol a magyar liberális demokrácia intézményei egy nem is különösebben kezelhetetlen helyzetben egyszerűen becsődöltek.

Az MTV-székház ostroma még mintha felkészületlenül érte volna a belügyi vezetést, bár makacsul tartják magukat azok az infók, melyek szerint a csaták kellős közepén a Nádor utcában állomásozott több száz rendőr, hiába várva bevetésre. Utána felgyorsult az idő, ám a nemzet biztonságával foglalkozó illetékesek szemmel láthatóan csak nyomkövető magatartást tanúsítottak, időnként ránéztek az internetre, találtak tartalomfeltöltő és -szolgáltató 2.0-s webnácikat, látták, hogy valakik nagyon készülődnek, de gőzük nem volt, kik ezek az arcok, hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és miért ilyen dühösek. Egy héttel a katasztrofális okt. 23-a után, egy zártkörű hármas bizottsági meghallgatáson aztán kiderült, hogy a bevetett rendőrök nem akarták ugyan az (amúgy is Wilfried Martensszel súlyosbított) Fidesz-gyűlésre „tolni” a kis agresszorokat, de a meeting létrejött, és ha ez nincs, sok mindent megspóroltunk volna magunknak.

Mert bármennyire is üdvözlendő, hogy egy liberális demokrácia rendőrsége – ha valóban akar – kész aktívan is megvédeni, amit és akit ilyenkor meg kell védeni, nincs mentség az önkéntelen kádári humorral „túlkapásoknak” nevezett jelenségekre, rendőri vezetők napokig tartó hazudozásaira. Az Őszöd óta ideges, politikailag elbizonytalanított kormányfő is zavarosan nyilatkozott arról, mit is várhat el ő a rendőrségtől – de Gergényi főkapitány is kihívás elé állította az igazmondás kedvelőit, amikor letagadta, ill. bagatellizálta a brutális veréseket, a szemmagasságban vagy magányos menekülőkre hátulról kilőtt gumilövedékeket, a vipera nevű oszlatóeszköz bevetését, a hiányzó azonosító jelvényeket, az előzetes letartóztatásban lévők jogainak megsértését.

A rendőrség végül természetesen biztosította a rendet, de túl sok minden túl gyorsan változott az elmúlt hetekben ahhoz, hogy a belügyi, ill. nemzetbiztonsági munka az eddig megszokott mederben folyjon tovább. Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy – a Fidesz hathatós parlamenti segítségével – folyamatosan fenntartható a Gyurcsány-ellenes utcai jelenlét. Csendben bevonult a mainstreambe, kvázi-polgárjogot nyert az Árpád-sávos zászló. Érvényes körözés alatt álló tüntető zavartalanul szónokolhat a Kossuth téren, miközben fegyveres ellenállásra buzdíthat egy bekattant expolitikus, akit viszont nem is köröznek. A miniszterelnök is csak „túlkapásról” beszél, majd bejelenti valami kriminálpszichológiai-tömeglélektani-szociológiai szakbizottság létrehozását, mert ugye mindennek oka van, és azt kormányzati feladat kikutatni.

A következő hónapok nyilván nem elsősorban az utcai jelenlétről szólnak majd, hanem mindarról, ami itten pár hónap alatt erodálódott. A meggyengült miniszterelnöknek a reformok feléhez is kétszer annyi energiára lesz szüksége; háta mögött pártja már az utódját keresi; a hazugságokból morális fellegvárat építő ellenzéki vezér tovább tologatja válogatott figuráit a nemzet sakktábláján; az online kriptohungaristák és techno-revizionisták pedig szabadon szervezkednek.

És még Zalatnay Sarolta is kiszabadult, de ő legyen a legnagyobb alkotmányos probléma ebben az országban.

Az írás megjelenését a Centre for The New Europe (CNE) támogatta.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon