Skip to main content

Ruszkik otthon

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Kedves ismerősünk telefonált Magyarországról moszkvai lakásunkra, röviddel a televízió székházának ostroma után, s megkért bennünket, mondjuk meg az oroszoknak, ezúttal nem kell segíteniük. Nincs szükség se baráti, se más segítségnyújtásra. És tényleg nincs, az egész világ láthatta, a magyarok maguk is elbírnak egy ruszki tankkal.

Igaz, az oroszok sem szorulnak segítségre. És nem csak azért, mert sokkal jobbak tankokban, mint mi. Október 23-án, megkérdezésünk nélkül, a felsőház nyilatkozatot adott ki, amelyben ötvenhattal kapcsolatban Oroszország „erkölcsi felelősségéről” szóltak. Kis honunkban, ahol naponta szólítanak fel valakit rituális bocsánatkérésre, ez persze már senkit sem érdekelt. Igaz, Moszkvában sem. Csak a tank.

Kaptuk a telefonokat. Már délelőtt is, ami itt Moszkvában, ahol rendszerint este tíz után támad a telefonálhatnék, különösen intő jel. Többnyire ismerőseink kérdik aggódva, mi történik. Köztük barátnőnk, nézi a pesti T–34-est, és nem ért semmit. Pedig az apja tüzértábornok volt, s az ő kisfia próbálta bevezetni anno a mi kisfiunkat a harckocsik rejtelmeibe, igaz, csak egy múzeumban.

Az oroszok többsége jól megvan. Az itteni tévék, hírportálok általában a világban keringő tudósításokat veszik át. Ezek jó részénél nagyobb ostobaságokat csak az otthoni „autentikus” helyzetértékelésekben hallok. Mondhatnám persze, hogy ezek legalább a mi meghitt hülyeségeink, de igazából ez csak ront a helyzeten. Az oroszok házisütetű magyarázatai, hál’isten, jókora változékonyságot mutatnak. Ami azt is jelenti, hogy „hivatalos álláspont” sincs. Ez viszont jó hír. Beszélnek persze mindenről: barna forradalomról, antiszemita lázadásról, szociális feszültségről. Egy betelefonálós rádióműsorban a hallgatók húsz perc alatt eldöntötték, hogy a budapesti zavargások a NATO-csatlakozás közvetlen következményei.

A helyzet azonban az, hogy az oroszok már a képeket is másként látják. A neten ez olvasható: „1945 után újra T–34-es Budapest utcáin.” Nem 1956, nem elírás. Az oroszok többsége számára ez a tank a második világháború, itteni nézőpontból: a nagy honvédő háború győzedelmes fegyvere. S csak ezután jöhetne, ha jönne, ’56. Meg közben ott van Afganisztán stb. Nekünk otthon a tank az tank, többnyire T–34-es. Itt az első az volt, hogy a pesti képek alapján kiderítsék, mikor és hol gyártották a harckocsit. Évjárat, termőterület. Mert a dolognak itt más a bukéja. Nemzeti büszkeséget váltott ugyanis ki a pesti harckocsi. Van egy nagy fórum, orosz és német páncélosokat hasonlítanak össze. Szent meggyőződésük, hogy a tankok különbségében a nemzeti mentalitás eltérése fejeződik ki. És hogy a T–34-essel az orosz nemzetkarakter is diadalmaskodott 1945-ben. 2006. október 23. óta ezeken a honlapokon a poraiból feltámadott „magyar T–34-es” látványos bizonyíték arra, hogy az oroszok milyen fölényben voltak a fasiszta haditechnikával szemben. Magyarán: ha nem is tankokkal, de legalább egy T–34-essel baráti segítséget nyújtottunk az oroszoknak. No jó, néhány magyar néhány orosznak. De mindenképpen mi – nekik.

Amúgy pedig meg lehet nyugodni. Az oroszok nem fognak segíteni. Ahogy mások se.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon