1 hozzászólás
Nyomtatóbarát változat
„A helyes magaviselet [...] bizonyos óvatosságból és helyes kiválasztásból áll, és annak ismeretéből: mi az a mérték, melynek betartása szükséges ahhoz, hogy valami cselekmény alkalmas időben és módon történjék meg.” Többek között ezt írta Castiglione rendkívül hatásos művében, Az udvari emberben, amikor a mértéktartás képességéről adott tanácsot az udvaroncok számára. A reneszánsz kézikönyv arról is szólt, hogy ha jó ítélőképességgel rendelkezik az udvari ember, akkor „minden további szabály nélkül kellő időben úgy fogja tudását alkalmazni, ahogy az legméltóbb”.
A régóta ismert passzusok legutóbb akkor jutottak eszembe, amikor a Filmszemlén Szabó István filmrendező a Magyar Mozgókép Mestere címet kapta meg. Mellette ült Herskó János rendező-dramaturg, akit szintén ezzel díjaztak. „Aki jelentett, és akiről jelentett” – ekként nevezte egy cikk Szabót és Herskót az ünnepséget követően, s nem tévedett. Ez is egy asszociáció, de más képzeteket és történeteket is lehet társítani.
A következő történetet csak részleteiben ismerjük. Holott sokan tudnak róla. Az év elején, bizonyos információk megjelenése után némi kérdezősködés vette kezdetét, ám nincsenek reakciók. A cinkos összekacsintások hálózatában, szeretett hazánkban, ez teljesen érthető, hisz egy ilyen történetet nem érdemes a nyilvánosság elé vinni. Ugyan minek firtatni összefüggéseket, amelyek kedvezőtlen színben mutatják be az inkább dicsfényben fürdőzni szeretőt és más szereplőket? Sokkal egyszerűbb azt mondani a mesélőről az országos napilapban, hogy állításait „nehéz kézzelfoghatóan bizonyítania”, és valószínűleg ez később sem fog sikerülni neki.
A mesélő az egykori kulturális miniszter, Bozóki András volt, akinek főtanácsadója voltam minisztersége alatt. A Filmarchívum körüli bonyodalmakat elevenítette fel, a történet fordulatait, de a teljes kifejtés még várat magára. Rekonstruálni fogok tehát egy történetet, ami nem bizonyítási eljárás, hanem kronologikus előadása a megismert eseményeknek. Nem mentegetőzés és nem is számonkérés, hanem egy tartozás szimbolikus kiegyenlítése azok számára, akiknek meg kellett volna ismerniük a történteket. Hogy miért most és miért így? Hisz közelről látva, bár csak követve az eseményeket, korábban is szólhattam volna. Vártam. Nem volt érdemes. Akkor fogjuk az egészet a mostani Filmszemlére: az asszociációk mezejéből leginkább ez kívánkozik elmesélésre.
A történet 2005 nyarán kezdődött, amikor kiderült: október 31-én lejár a Magyar Nemzeti Filmarchívum vezetője, Gyürey Vera igazgatói megbízatása. Az intézményt felügyelő helyettes államtitkár elindította az új pályázat kiírására vonatkozó adminisztratív folyamatot (magyarán „aktásított”), majd némi szünet következett. Szeptemberig nem történt semmi, „csak” annyi, hogy a kiírási akta elakadt a minisztériumban. Ez közismert technika az ügyek lassítására, számos esetben történt így. Az is kiderült azonban, hogy az elakadásnak minden bizonnyal köze van Szabó Istvánhoz. A Filmarchívum igazgatójának férje ugyanis elbeszélgetett a kormánypárt frakcióvezetőjével és a miniszterelnökkel is, hogy elérje felesége megbízatásának meghosszabbítását. Októberben pedig már olyan előterjesztés került a miniszter elé, amely az igazgatói mandátumnak az (ismeretlen időpontú) új pályázat kihirdetéséig történő meghosszabbítását tartalmazta. A kialakult eljárási gyakorlattól való eltérésre az apparátus nem hívta fel a miniszter figyelmét. Kabinetjének meghatározó résztvevői sem lehettek segítségére: kabinetfőnöke épp távozóban volt, főtanácsadója pedig betegszabadságon.
A lepapírozott, kész helyzet elé állított miniszter aláírta a hosszabbítást, s egyben előkészületeket tett a nyilvános pályázat kiíratására. Ekkor azonban a Miniszterelnöki Hivatalból nyomatékos kérés érkezett: a tavaszi választások előtt már ne legyen pályázat. Kétféle indokot említettek: meg kell várni a folyamatban lévő filmtörvény-módosítást, illetve a választások előtt „ne haragítsuk magunkra a Szabó Pistát”. A kormány számára ugyanis igen fontos volt a filmtörvény megalkotásakor szerepet játszó filmrendezőkkel kialakult viszony fenntartása, a „nagyok” jóindulata: az, hogy büszkén lehessen mutatni a „közösen” elkészített filmtörvényre, „a szakma és a politika kéznyújtására”. A kérés nyomán a miniszter elhalasztotta a pályázat kiírását.
2006 januárjában ugyan az ÉS cikke nyomán kiderült Szabó besúgói előélete, a Filmszemle megnyitójakor vetített Rokonok című filmje után mégis a fél kormány ölelte keblére a rendezőt. (Azt, hogy Szabó miként értelmezte ügynöki munkáját „életmentői” feladatnak, s az értelmiség egy csoportja milyen támogató állásfoglalást indított el aláírásgyűjtéssel, bárki visszakeresheti.) Februárban a miniszter előterjesztésére a parlament elfogadta a filmtörvény módosítását, majd befejezte szépen munkáját. Kicsit később, az április 23-ai második választási fordulóban eldőlt, hogy győzött és marad a szocialista–liberális koalíció.
Április 24-én a miniszter utasítást adott a Filmarchívum igazgatói pályázatának kiírására, majd a pályázat megjelent a Kulturális Közlöny május 11-ei számában. A felhívás a szakmai elvárások mellett az előírt 30 napos jelentkezési határidőt szabta meg a pályázók számára (ennek lejárta után, az ezt követő 30 napon belül kell a döntést meghozni). Néhány nappal később a miniszterelnök kabinetfőnöke megüzente a miniszternek, hogy vonja vissza a pályázatot a Közlöny következő számában. A miniszter a kérésnek nem tett eleget, hanem személyes találkozót kért a miniszterelnöktől.
Ez nem jött létre, csak az aktuális kormányülés előtti percekben tudtak szót váltani. Ekkor a miniszterelnök, többek jelenlétében, szóban utasította a minisztert a már kiírt pályázat visszavonására. Döntését nem indokolta. A miniszter, ennek nyomán, maga is utasítást adott a pályázat visszavonására, s nem mondott le, mert tudta: a két hét múlva felálló új kormányban már nem kap szerepet. Egyúttal levelet írt a miniszterelnöknek, amelyben rögzítette, hogy utasítását végrehajtja, ám nem ért egyet vele, és szakmailag problematikusnak tartja közbelépését. A pályázat visszavonása így megjelent a Közlöny következő, május 26-ai számában. Ezen a napon hangzott el az őszödi beszéd.
Az új kormány június 9-ei megalakulása után a téma nem került napirendre. A volt miniszter először október végén publikált internetes naplójában érintette röviden a történteket, majd az ÉS idézte ezt és a pályázat kiírásának és visszavonásának dátumát. Végül a Népszabadság közölt 2007. január 19-én összeállítást az esetről.
Itt tartunk most. Gyürey Vera továbbra is a Filmarchívum igazgatója. Az általa vezetett intézmény alaptevékenységét néha egészen aggályos módon látja el. Jó példája ennek, hogy Gyürey még 2005-ben is a VHS-kazettára történő mentést tartotta az archiválás egyik preferált eszközének, s amikor az egykori IHM-től 123 millió forintos támogatást kapott a filmek digitalizálására, sok hónapi várakozás után az archívum rosszul írta ki a közbeszerzési eljárást. Emiatt, a büntetésen túl, elesett a támogatás felétől. Az is ismeretes, hogy Gyürey nem volt képes a törvényi rendelkezést érvényesítő álláspontot elfoglalni a filmjogok átadása kapcsán: érdemes megnézni a nagy áruházakban potom áron kapható magyar filmek dömpingjét, amihez nincs köze az archívumnak.
Tovább lehetne lajstromozni, s akkor elképzelhető, hogy Szabó István „aljas intrikának” és „szemenszedett hazugságnak” bélyegzi az események vagy történtek rekonstrukcióját, pont úgy, ahogy Bozóki minapi megszólalására is reagált. Ám Castiglione azt is írta: „az udvari embernek szabályoznia kell a viselkedését, olyan módon alakítva önmagát, hogy mások számára vonzóvá váljon, és jó benyomást keltsen.”
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
Rokonok
by Magyar Fruzsina - 2007-03-01 22:20
Magyar Fruzsina
Magyar Hírlap, Ahogy tetszik, 2007.02.24.
Rokonok
Geréb Anna kálváriája
A történet 1996-ban kezdődik. Dr. Geréb Anna filmtörténész ekkor már tizenhét éve (mióta az egyetemen végzett) a Magyar Nemzeti Filmarchívumban dolgozik. Orosz szakreferens és archivátor. Ez az első munkahelye.
A történet elejét megírta Scipiades Erzsébet is a Népszava 2004. február 12-i számában Egyszemélyes háború a filmarchívumban címmel: "…egyszemélyes háborúja 1996-ban kezdődött, amikor elmenőben a munkahelyéről a portás odaszólt: Annácska, van itt egy orosz feliratú filmes doboz. És dr. Geréb akkor fedezte fel, hogy a filmarchívum több száz, többnyire 16 milliméteres – sehol sem dokumentált – filmet ítélt kidobásra: a Könnyűipari Minisztérium egykori oktató- és propagandafilmjeit… 1999-ben, utazva a villamoson, a kolléganője azt látta, hogy egy furgonról egy filmes doboz leesik, a vezető kiszáll, és a filmes dobozt a szemetes konténerbe visszahajítja. Dr. Geréb lázas nyomozásba kezdett. Szeméttelepeket hívott föl, és az egyik telep vezetője arról beszélt, hogy két héttel ezelőtt, égetésre, jelentős mennyiségű filmes anyagot ajánlottak föl. De miután égetést nem vállalnak, a telefonszámot azért megőrizték. És dr. Geréb máris tárcsázott, a vonal túlsó végén ülő hölgy meg csodálkozott, mert hogy ők a filmarchívumnak egyszer már fölajánlották a Turisztikai Hivatal Magyarországról rendelt egykori reklámfilmjeit, mintegy ezerdoboznyit… Dr. Geréb a Turisztikai Hivatal filmjeit – szövetkezve az akkori igazgatóhelyettessel – a filmarchívumba szállíttatta, merthogy egyetlen archívum sem hivatkozhat helyhiányra."
Scipiades Erzsébet azt is elmeséli, hogy a székesfehérvári művelődési otthon átadta volna a nála lévő számtalan filmet, ám a filmarchívum először ezt sem fogadta be, majd engedett: ha Geréb Anna felszabadítja a garázst az oda beömlesztett turisztikai filmektől. Ez meg is történt, a turisztikai filmeket Geréb Anna feldolgozta, leltároztatta. Később az Egészségügyi Minisztérium filmjeit nem fogadta be az archívum, az ELTE által felajánlott százötven tekercset pedig Geréb saját házába menekítette. Hátha mégis befogadja majd valamikor a filmarchívum, illetve annak igazgatónője, Gyürey Vera. Geréb Anna a raktárban, ahová a filmeknek helyet találni küldte őt az igazgatónő, ijesztő állapotokat talált. Penészedő, bomlásnak indult filmtekercsek – többségükben egyedi, pótolhatatlan példányok. Nekiállt menteni a menthetőt: porolta, sikálta, szétfeszítette az összeragadt, rozsdás dobozokat, azonosította a filmszalagokat. Közben elindította értékmentő akcióját.
1996 végétől elkezdi írni leveleit, munkajelentéseit, feljegyzéseit az igazgatónőnek, Gyürey Verának és a vezetőségnek. "A több éve nálunk rozsdásodó-penészedő tekercsek között kutatva derült ki, hogy olyan magyar, ma már ipar- és kultúrtörténeti jelentőségű kisfilmekről van szó, amelyek többségükben nincsenek meg az archívumunkban! Ez az eset is annak a mind vészterhesebb állapotnak a tünete, amely az archívumra bízott (dokumentum és film-) gyűjtemény szakmai gazdátlanságát jelzi és pusztulással fenyeget. Évekig hányódnak átnézetlenül az átvett, de leltározatlan filmtekercsek, amelyekről még listát sem készítünk, majd, amikor a »rendetlenség« már nagyon zavaró, és a »senkinek sem kellő, ismeretlen« filmek »útban vannak és foglalják a helyet«, egyszerűen kidobjuk őket?! (Ki tudja, vajon mit és mennyit dobtunk már ki az utóbbi néhány évben felgyülemlett kupacokból regisztrálás és selejtezési jegyzőkönyv nélkül? Mi van, ha az átadó vagy alkotó valamiért kíváncsi lesz egyik-másikra?) Hasonló a helyzet a már felvett filmállomány archiválása, valamint a dokumentum-sajtóanyag feldolgozása terén is, ami előbb-utóbb a szolgáltatás kárára megy, hiszen a választék egyre csökken. A tarthatatlan helyzetről már többször, többeknek szóltam egyedül és csoportosan, szóban és írásban – az ügyet érdemben befolyásoló eredmény nélkül. Engem nem nyugtat meg, hogy »nem az én dolgom, nem az én felelősségem«. Most, hogy már valóban pótolhatatlan értékek mennek veszendőbe, lesz, ami lesz, megint szólok!"
Több tucat hasonló levélben, feljegyzésben tájékoztatta Geréb Anna az igazgatónőt az áldatlan állapotokról, kérte, hogy figyeljen oda, segítsen, majd követelte, hogy állítsa le a filmmegsemmisítő akciót. Geréb Anna egyre csak ostromolta Gyüreyt, aki nem hajlandó már személyesen fogadni őt. Így írásban ad hangot elkeseredésének: "Valami nagyon nincs rendjén az archívumban, a filmek és a dokumentumok gondozása, feldolgozása, rendszerezése, katalogizálása terén."
És írta a leveleket, feljegyzéseket, takarította a tekercseket a penésztől. Az igazgatónő megelégelte a dolgot. "A feljegyzések folyamatos küldését csak zaklatásként tudom értékelni. Amennyiben úgy látod, hogy valós problémák valós megoldására az intézmény keretein belül nem találsz megoldást, javaslom, hogy részletes indoklással ellátott panaszoddal fordulj az intézményünk felügyeletét ellátó felettes hatósághoz."
Geréb Anna ekkor még nem fordult a felettes szervekhez, de néhány hónappal később úgy érezte, maga is cinkossá válik a rombolásban, ezért panaszlevelét elküldte az akkori NKÖM-be. A minisztériumi titkárig jutott el. Se válasz, se kivizsgálás.
Telt-múlt az idő, és a helyzet egyre rosszabb lett. Néhány munkatársa fagyos levegőt varázsolt az "engedetlen" Geréb Anna köré, az igazgatónő csak írásban tárgyalt vele. 2003 januárjában például figyelmeztetésben részesítette: "A dokumentációs gyűjteményről írottakat, valamint az archívumba beérkező anyagok selejtezésével kapcsolatban tett szóbeli kijelentéseit visszautasítom – munkatársaink nevében is. Ezek alaptalan vádaskodások. Javaslom, hogy ha véleményét fenntartja, akkor éljen azzal a lehetőséggel, hogy vádjait – tanúk felsorakoztatásával – beterjessze az archívum vezetőségéhez, illetve a Magyar Nemzeti Filmarchívum felügyeleti szervéhez." Ezután hamarosan megrovásban részesítette a türelmét vesztett igazgatónő. Ekkor Geréb Anna ismét az NKÖM-hez, valamint olyan befolyásosnak vélt filmes vezetőkhöz fordul, akiktől segítséget remélt a közös ügy megoldásában.
Közérdekű bejelentése részleteiben megjelent az ÉS 2004. január 23-i számában Filmdráma az archívumban címmel. Ezzel egy időben az oktatási miniszternek is eljuttatja beadványát, hiszen az Oktatási Minisztérium pénzt adott a filmarchívumnak a veszélyeztetett filmcsoport, az oktatófilmek felújítására, és ő úgy gondolta, az OM is felügyeleti szerv ebben a kérdésben. Az OM nem így gondolta, átküldte a levelet az NKÖM-be, ahol már ismerték az ügyet. Az NKÖM megkérdezte az igazgatót, mit szól Geréb Anna beadványához. Az igazgatónő pedig írt egy igazoló jelentést. Ezt a minisztérium a törvényben rendelt konkrét célvizsgálat mellőzésével elfogadta. Pedig az igazoló jelentésben felfedezhető ellentmondások közvetve Geréb Anna állításait igazolják. (Csak egy példa: miután a jelentés rögtön az elején leszögezi a jogos és helyes elvárást – "az MNFA gyűjtőköre a magyar játék-, híradó-, dokumentum-, animációs- és kísérleti filmek gyűjtése a kezdetektől napjainkig" –, a következő bekezdésben már az szerepel, hogy "az úgynevezett rendelt filmek nem tartoznak a filmarchívum gyűjtőkörébe, a nemzetközi tapasztalatok szerint a nemzeti archívumok nem őrzik az ilyen típusú filmeket". Az MNFA korábban nem ismert ilyen kirekesztő kategóriát, különben nem lennének reklámfilmjeik, a többi oktató- és propagandafilmről nem is beszélve. Az sem igaz, hogy a nemzetközi gyakorlatban ne gyűjtenék az ilyen filmeket.)
Az NKÖM helyettes államtitkára válaszlevelében Geréb Annát arról tájékoztatja, hogy minden rendben van a filmarchívumban. A raktározás körülményei is "megfelelnek a nemzetközi előírásoknak". A fűtetlen garázsban évekig enyésző ezernyi film, valamint a szép, temperált raktárban rothadó filmek tárolása a minisztérium illetékese, Koncz Erika szerint megfelelő.
Innentől kezdve a filmarchívum malmai gyorsan őröltek. Az igazgatónő 2003. október 28-án megindította ellene a fegyelmi eljárást. A vádpontok: a) a bejelentés "alkalmas az MNFA tekintélyének csorbítására és alaptalanul válthatják ki a hatóságok elmarasztaló véleményét"; b) Geréb nem dolgozik rendesen. A fegyelmi bizottság két nyilvános tárgyalás után megállapította, hogy a fegyelmi indítvány mindkét vádpontja alaptalan. Az ítélet mégis elbocsátás, amit a kollégákból álló fegyelmi bizottság egyhangúlag szabott ki.
A történetnek nincs vége. Gyürey Vera feljelentést és magánindítványt adott be a Budai Központi Kerületi Bíróságra. Csatlakozott hozzá férje, Szabó István filmrendező is. A feljelentés tárgya az a bizonyos ÉS-beli cikk, vagyis "nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás és becsületsértés". Szabó István a 2004-es filmszemle egyik sajtótájékoztatóján nyilvánosan "külföldi privatizációs érdekcsoportok ügynökének", mi több, "terroristának" jellemezte Geréb Annát, aki az archívum, s vele a filmtörvény, sőt egyenesen a magyar kormány ellen tör: a "Reichstag gyújtogatója". A sajtótájékoztató után pedig Szabó István a folyosón sokak füle hallatára azt ordította, Geréb Anna "beteg bűnöző".
Feljelentésében Gyürey Vera a filmarchívumban lefolytatott fegyelmi tárgyalásra hivatkozik, amelyen Geréb Anna azt találta mondani, hogy a minisztériumnak küldött kísérőlevelében említett személyi összefüggéssel arra utalt, hogy "Gyürey Vera Szabó István filmrendező felesége".
Geréb Anna ráadásul azt is mondta ezen a tárgyaláson, hogy szerinte azért nem követte kivizsgálás a minisztériumba küldött leveleit, mert "a Magyar Nemzeti Filmarchívum valójában csapdába került, ahová az ismert személyi összefüggések taszították, s amelyből szinte lehetetlen kiszabadítani". Ezért Szabó István becsületsértési magánvádat indított Geréb Anna ellen.
Kísérőlevelében ráadásul megpendítette azokat a belső okokat, amelyek véleménye szerint az archívumi szabálytalanságokhoz, illetve ezek nyomán a nemzeti kincs megcsonkításához vezettek: a szakmai vezetés hiánya, a szakszerű és törvényes szabályozás hiánya, a szakmai ellenőrzés hiánya, valamint a vezetői módszerek: a kamarillapolitika: a súlyos szakmai kérdések "intim" megbeszélése a szűk baráti körrel valódi szakmai megbeszélés helyett. Az "egyszemélyi felelős vezető" funkcióját Geréb Anna szerint Gyürey Vera félreértette: ő azt hiszi, mindenhez egyedül ő ért. Megszüntette a közgyűjteményekben szokásos osztályokat, az előmeneteli rendszert, az előléptetéseknek semmiféle objektív szakmai kritériuma nincs.
A fő cselekményszál ezután a bíróságokon játszódott. Geréb Anna a munkaügyi bírósághoz fordult: szerette volna folytatni munkáját. Viszonváddal él Szabó Istvánnal szemben az őt ért sértő kijelentések miatt. Szabó ezek után visszalép a magánindítványtól, Gyürey Vera pedig nem jár sikerrel a becsületsértési perben. Hiszen a közérdekű bejelentést nem bünteti a törvény: "A szabad véleménynyilvánításhoz való jog által védett alkotmányosan nem büntethető véleménynyilvánítás… kiemelkedő alkotmányos érdek a közszereplők nyilvános bírálhatósága." A munkaügyi bíróságon viszont első- és másodfokon is pert veszít Geréb Anna, sőt a Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyja a legsúlyosabb ítéletet. Az ajtók bezárulnak, a miniszterhez sem tud bejutni. (Egyszer azonban egy jóindulatú miniszteri titkár azt mondta neki: "Tudja, ugye, hogy egy óra múlva a Gyüreyt fogadja a miniszter?") A következő kísérlete a következő miniszternél volt. Geréb Anna egy ismerősével küldte el levelét neki. Ő azzal vette át, hogy "igen, tudok az ügyről". Az újabb miniszter kinevezése után két héttel szerepelt a MTA nyilvános összejövetelén. Geréb Anna elment, hogy bemutatkozhasson neki. Ez – egy kézfogás erejéig – sikerült: a miniszter a kissé távolabb álló titkárnőjéhez irányította őt.
Közben Gyürey helyzete egyre szilárdult. A miniszter a törvényben előírt pályázatot az igazgatói posztra – amelyet több mint féléves halogatás után írt ki – két hét múlva visszavonta.
Geréb Anna kálváriáját megjárta, elbukott. Mérhetetlen méltánytalanságot és megaláztatást kellett elviselnie azért, mert a törvényhez – de elsősorban saját erkölcséhez, lelkiismeretéhez, szakmai tudásához – hűen meg akarta menteni pótolhatatlan nemzeti értékeinket.
Magyar Fruzsina