1986. október
A Demokratikus Ellenzék az ’56-os forradalom 30. évfordulóján Eörsi István lakásán emlékülést rendez. Erre meghívják Csurka Istvánt és Csoóri Sándort is. Ők azonban taktikai okokra hivatkozva nem vállalják a részvételt.
1987 nyara
Ellenzéki körökben fölmerül egy második „monori találkozó” megrendezésének a gondolata. Csurka István Vásárhelyi Miklóshoz írt 1987. július 19-én kelt levelében a következőkkel indokolja, hogy ezen a „Parasztpárt” miért nem hajlandó részt venni:
„…a Demokratikus Ellenzék tekintve, hogy javarészt marginalizálódott elemekből áll, úgy képzeli a maga megtestesedését, hogy minél több ember marginalizálódik »le« hozzá, mígnem a népi-nemzeti tábor nem óhajtja elveszíteni azokat a gyér pozíciókat, amivel még egyes elemei benne vannak a hatalomban. (…) És még egy megjegyzés, ez már aztán direkte politikai: ahogy a szavaiból kivettem, a Demokratikus Ellenzék, noha Kádár távozását követeli, nagyon fontosnak tartja, hogy minél előbb hadat üzenjen a Grósz–Berecz csatársornak. Attól teljesen függetlenül, hogy én magam személy szerint mennyi bizalmat szavazok meg nekik, és még attól is, hogy a legközvetlenebb barátaim közül kik és mennyire vannak velük szembeállítva, s maga az egész írószövetség is mennyire, a »Parasztpártnak« mégsem tartozik elsőrendű céljai közé ez a hadüzenet.”
1988. március 15.
A demokratikus ellenzéki erők nagyszabású tüntetést szerveznek, sajtószabadságot és többpártrendszert követelnek. A tüntetést követően Csengey Dénes a Ráday Kollégiumban elmondott beszédében indokolja meg, hogy azon az MDF miért nem vett részt:
„…nyilvánvaló, hogy egy nemzeti ünnep kereteit kiszabni, tartalmát megadni és elbírálni a nép és a nemzet, nem pedig a rendőrség illetékességi körébe tartozik. De mégis azt kell mondanom, hogy ebben az ingerelt és ingerült helyzetben beteg léleknek beteg lélek a párja. Egy, amelyik félelmében berácsozná a jeles napot, és egy, amelyik ugyanezen a jeles napon kényszeresen gumibotnak akarja vinni azokat a világos követeléseket, amelyeknek pedig nem az utcán, hanem a magyar parlamentben van a helyük, mégpedig január 1-jétől december 31-ig.
Híre terjedt országszerte, hogy a Magyar Demokrata Fórum szervezői tüntetést hirdettek meg a mai napra. Abban a helyzetben vagyok, hogy közölhetem: ez nem igaz. A Demokrata Fórum nem szervez semmilyen megmozdulást, és nem is vesz részt semmilyen megmozduláson.”
1988. október
Az MDF képviselői által készített tanulmányt közöl a Társadalmi Szemle, az MSZMP elméleti és politikai folyóirata. A lap főszerkesztő-helyettese ebből az alkalomból nyilatkozik a Magyar Hírlapnak:
„…Ez a politikai szervezet látszik pillanatnyilag olyannak, amellyel a legtöbb esély van a konstruktív párbeszédre. Az MDF írásának szellemét, politikai szándékait – mint a lapban kifejtett ellenvéleményünkben is jeleztük – olyannak tekintjük, amivel mindenképpen komolyan lehet és kell foglalkoznunk.”
1988. október
24-én a Magyar Hírlapban a következő MTI-közlemény jelent meg:
„Mint ismeretes, a Fidesz és néhány más alternatív csoport képviselői korábban bejelentést tettek a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, hogy október 23-án, az 1956-os októberi eseményekről megemlékező felvonulást kívánnak tartani a fővárosban. Október 21-én, pénteken este az MTI közzétette a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének közleményét, miszerint a rendőrség semmiféle nyilvános utcai gyülekezést, felvonulást, tüntetést nem engedélyez.
A rendőrségi közleményt követően október 22-én, szombaton a Magyar Demokrata Fórum ideiglenes elnöksége – amely egyik kezdeményezője volt az október 23-ra tervezett nyilvános utcai megemlékezéseknek – az MTI-n keresztül felhívással fordult tagságához. Az ideiglenes elnökség a rendőrségi döntésre tekintettel arra kérte tagjait, hogy utcai gyülekezésen, felvonuláson ne vegyenek részt.”
1989. február
Az MDF országos gyűlésre készül, Csurka István programigényű cikket ír a Hitelbe:
„Felkészülés a magyar demokráciára. Felkészítése lelkünknek a megbocsátásra. Mert ez is fontos, sőt elkerülhetetlen a demokráciába való átmenethez. Meglehet az elemi igazságérzet vagy a radikális rendcsinálás szándéka ezt a módszert nehezen fogadja el, mégis ezt az utat kell járnia a magyar társadalomnak. (…) Nem szabad a hatalom mai birtokosaiban és még a haszonélvezőiben sem a szorongást kifejlődésre segíteni, mert a félelem rossz tanácsadó. Ha ugyanis az újba való becsületes beilleszkedésre a lehetőség nincs megadva, akkor az utolsó pillanatban a veszélyérzetük csúcsán ők robbantják ki a felfordulást, az anarchiát, ők sütik el a fegyvert, és akkor bekövetkezik az a nemzeti tragédia, aminek meggátlására a társadalom jó erői tulajdonképpen összeszövetkeztek. Egyszer már valóban véget kell vetni a felelősségre vonások, a népbíráskodások, a bosszúállások rossz hagyományának. A magyar különben is nagylelkű nép, s most önérdeke is nagylelkűséget parancsol.”
1989. szeptember
Csurka István nyilatkozik a 168 órának:
„Kérdés: …egy korábbi sajtóértekezleten ön úgy nyilatkozott, hogy szeretné, ha kommunista miniszterek is lennének abban a kormányban, amelyet esetleg az MDF alakítana meg… CS. I.: Én ezt így nem mondtam, ezt rosszul interpretálták, de most mondom: nézze meg a lengyeleket, akik utána vannak egy ilyen elsöprő választási győzelemnek, és akik most nem is tették vitássá azt, hogy a belügy és a hadügy a kommunisták kezében marad, sőt, arról van szó, hogy vagy hat miniszteri tárcát adnak a kommunistáknak. Mindenféle illúziót, ködlovaglást mellőzni kell.”
1989. október
Az MDF II. országos gyűlése után Antall József nemzetközi sajtótájékoztatót tart:
„Egy esetleges MDF–MSZP-koalícióra vonatkozó kérdés nyomán Antall József elnök kifejtette, hogy erről csak a választások utáni konkrét helyzetben lehet dönteni. Az MSZP nélkül nincs és nem is lehet stabil a nemzeti érdeket szolgáló koalíció.” (Népszabadság, október 23.)
1989. október
Megjelenik az MDF programja:
„Nem az öklünket, hanem a fejünket emeljük fel!
Elutasítjuk a bosszúállás politikáját!
Számítunk mindazoknak a szakértelmére, akik tudásukkal a demokratikus Magyarországot akarják megteremteni.”
1989. november
Csurka az „Áthelyezők áthelyezése” címen cikket ír a Magyar Fórumba:
„Akármilyen szégyenteljes volt is ez a negyven esztendő, akármennyire nem a saját történelmünk, hanem ránk erőszakolt rendszer volt, nem fordulhatunk szembe vele mindenestül, mert itt voltunk, benne voltunk, részesei voltunk – és mert nem is lehet kiiktatni.
Ugyanaz az emberanyag van jelen a Magyar Köztársaságban, mint a Népköztársaságban. Áldozatokkal és haszonélvezőkkel együtt. Aki az egész tegnapot tagadja, az nagyon szerencsétlenül nem ért valamit a magyar történelem keservéből és zsákutcás voltából. Az egy kicsit kívülről nézi történelmünk soha teljesen meg nem tagadható szégyenét, és főként nem érzi egymásrautaltságunkat. Ennyi tragédia és sikertelenség után nagyon veszélyes ma a kunbélák és a leninfiúk teljes magyarmúlt-megtagadását felújítani, és ennek a teljes tagadásnak a kéjérzetével beoltani az érzelmileg könnyen felfűthető tömegeket.”
1989. november
A négyigenes népszavazás előtt az MDF bojkottfelhívást bocsát ki:
„(…) 3. Nem megyünk el! Nem szavazunk!
– mert pártérdekeket szolgáló politikai tűzijáték helyett gyors és valóságos demokratikusfordulatot akarunk, ezt pedig nem tegnapi döntések látványos és költséges megerősítése szolgálja, hanem a parlamenti választások mielőbbi kiírása.
4. Nem megyünk el! Nem szavazunk!
– mert elegünk van az áldöntésekből, a látszatdemokráciából.”
1990. augusztus
MDF-es képviselők sajtótájékoztatón ismertetik a Iustitia-tervet, az igazságtétel programját:
„Az igazságtétel nélkül nehezen képzelhető annak a bizalomnak a megteremtése, ami szükséges az elkövetkező időszakhoz.”
Bejelentik a Jogtalan Előnyöket Vizsgáló Bizottság felállítását.
1991. július
Varga István az MDF választmányi tagja a történelmi igazságtétel ügyével foglalkozó választmányi albizottság elnökeként bejelenti, hogy Fehér Könyvek elkészítését tervezik. Nemcsak országos, de megyei, sőt helyi szinten is össze kell állítani a Fehér Könyveket, azaz azoknak a névsorát, akik erkölcsileg felelnek az elmúlt negyvenvalahány évért.
1991. szeptember
A Magyar Hírlapban megjelenik Kónya Imrének az MDF parlamenti frakciója számára készített tanulmánya:
„A nyugdíjak kiszámításánál azokat az éveket, amelyeket a nyugdíjas függetlenített mozgalmi állásban (párt-, KISZ-, szakszervezeti, Hazafias Népfront-, munkásőr- stb. aktivistaként) töltött el, figyelmen kívül kell hagyni. Akinek az ily módon megállapított nyugdíja nem éri el a minimális nyugdíjat, annak a minimumot kell biztosítani.”
1991. szeptember
Farkas Elemér, az MDF-induló szövegírója a Pesti Hírlapban meghirdeti a bolsevik-liberális sajtómaffia fölszámolásának programját:
„A világon minden konspiratív módszereket alkalmazó maffiás típusú érdekszövetség közös vonása az, hogy érdekeinek az érvényesítésében könyörtelenül jár el, semmibe véve az etika és a társadalmi közérdek szempontjait. Naiv illúzió tehát valamilyen kompromisszum lehetőségében, a belátásban vagy a tisztességben reménykedni. A maffiával szemben csak a legkeményebb társadalmi reflexek működtetése lehet eredményes, mert egy maffiát csak felszámolni lehet, jobb belátásra bírni nem. Nincs olyan kompromisszum, nincs olyan modus vivendi, ami lehetővé tenné a kérdés békés megoldását. Ha tehát korrekt, objektív és szakszerű sajtót, rádiót és televíziót akarunk, amelyik minden tekintetben megfelel a demokratikus követelményeknek, nem engedhetjük továbbra is szabadjára a dolgokat. Nyíltan meg kell neveznünk a magyar írott sajtó, a rádió és televízió bolsevik-liberális maffiózóit, és ki kell szorítani őket és legodaadóbb híveiket.”
1991. szeptember
Az MDF békéscsabai gyűlésén Csurka István bejelenti: megvizsgálják, hogy ki mit vétett az elmúlt másfél esztendőben a rendszerváltás ellen, újragondolják a Iustitia-tervet, és kezdeményezik egy társadalmi bizottság felállítását a bűnök feltárására és nyilvánosságra hozására.
1991. október
A parlamentben az elévülés visszamenőleges hatályú érvénytelenítését célzó Zétényi–Takács-féle törvényjavaslat vitájában Zétényi Zsolt (MDF) a következőket mondja:
„Azoknak, akik bűnbánatot nem gyakoroltak, jogunk van-e megbocsátani? Akik a mai napig nem érzik a határtalan és mérhetetlen kárt, amit a magyar népnek okoztak, vajon megbocsáthatunk-e?”
1991. december
? ? ?
- Beszélő [5]