Kárpátalja hármas népszavazásra készül. Az első kérdés: ki legyen Ukrajna elnöke; a második: független legyen-e az Ukrán Köztársaság. A harmadik kérdést a Kárpátaljai Területi Tanács tűzte ki hosszas huzavona után: autonóm legyen-e Kárpátalja? A beregszásziak egy negyedik kérdést is kapnak igent mondanak-e a Beregszászi Magyar Autonóm Körzet létrehozására. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség azt javasolja a magyar anyanyelvű lakosságnak: válaszoljanak igennel az utolsó három kérdésre. Egyesek úgy vélik: Kárpátalja autonómiája csak a független Ukrajnában képzelhető el, mások viszont úgy gondolják, a kétfajta szuverenitás éppenséggel kizárja egymást: a most körvonalazódó ukrán államban nem látnak helyet az itt élő kisebbségek demokratikus intézményei számára. S hogy a versenyben lévő elnökjelöltek közül melyik nyújthatna garanciát erre, ezt végképp kétely övezi – még most, néhány nappal a nagy kampánnyal kísért elnökválasztás előtt is. Hogy miért? Némi magyarázattal szolgálhatnak a közelmúlt fordulatai.
A közíró vívódásai
Alig több, mint egy év telt el azóta, hogy a Szovjetunióban megszűnt államellenes tevékenységnek minősülni minden olyan cselekedet, amely korábban „izgatásnak”, „az államrend megdöntésére irányuló felszólításnak”, „szovjetellenes megnyilvánulásnak” vagy egyszerűen „hazafiatlan magatartásnak” számított, és pénzbüntetéstől kezdve többéves elzárással vagy kényszermunkával volt sújtható. Az alkotmány ezen „korszerűsítése” után a büntetéstől korábban sem igen rettegő radikális csoportok többezres tömegek előtt „szidhatták a rendszert”, követelhettek lemondást, feloszlatást, betiltást, és sürgethették „az államrend megdöntését” – mindez nem ütközött törvénybe. Ám ami már-már törvényszerű: a tabu feloldásával csökken a tilalmas dolgok vonzereje.
Kis cinizmussal az érdeklődés újbóli felkeltésének is nevezhetnénk az Ukrajnai Legfelsőbb Tanács október 11-i határozatát. A testület ugyanis törvénybe iktatta, hogy – idézzük szó szerint –: „Az állami és társadalmi rend erőszakos megdöntésére, illetve megváltoztatására való nyilvános felszólítások csakúgy, mint Ukrajna területi integritásának megsértésére irányuló egyéb felhívások és cselekedetek vagy az ilyen cselekedetekre való felhívásokkal kapcsolatos anyagok terjesztése három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy 10 ezer rubelig terjedő pénzbírsággal büntethetők.”
De ki tudná megmondani, mi tartozik pontosan az „Ukrajna területi integritásának megsértésére irányuló egyéb felhívások és cselekedetek” kategóriájába? Ha egy többezres nagygyűlésen azt mondom, hogy Kárpátalját – például – Svájchoz kellene csatolni, az már büntethető? És ha ugyanezt szűk baráti körben hangoztatom, s valaki besúg? Vagy ha egy magánlevélben kétségbe vonom Trianon igazságosságát, s levelem illetéktelen (valójában nagyon is illetékes!) kezekbe kerül – ezért már le lehet engem csukni?
Vagy például – és ez már véresen komoly kérdés – sérti-e Ukrajna területi integritását Kárpátalja autonóm státusának szorgalmazása? Mert ha igen, akkor az itt élő magyar, ruszin, román lakosság nagy része bűnösnek nevezhető – és máris indulhatnak a vagonok Szibériába, azaz oda nem, mert, sajna, az már nem Ukrajna. Elképzelhető, hogy Kárpátalján újra kockázatos lesz énekelni az „Általmennék én a Tiszán ladikon…” kezdetű népdalt, tekintve, hogy a Tisza itt határfolyó, tehát e sor irredenta megnyilvánulásnak számíthat, s így (vérig) sértheti Ukrajna területi integritását.
A közíró vívódik. Mi tagadás: nem szeretne hűvösre kerülni. De azt sem szeretné, ha felvállalt „igazmondása” kijátszására kényszerülne, és az egyértelmű fogalmazás helyett allegóriákba kellene csomagolnia mondandóját. Talán jobb lenne hallgatni. Ám arról is van némi tapasztalata, hogy a diktatúrák hogyan szokták meghálálni alattvalóiknak a jó magaviseletet. Akkor hát? Mi más marad hátra, mint az írás: az őszinte, kendőzetlen és egyértelmű fogalmazás.
A közíró reménykedhet: csak pénzbüntetésre ítélik.
Petőfi karjai
E nyáron Ungváron megnyitották a Magyar Köztársaság Kijevi Főkonzulátusának ungvári képviseletét. Az avatási ünnepségre maga Jeszenszky úr jött el, és bár a hivatali helyiségekbe még nem lehetett belépni a létrák és meszesvedrek miatt, a nemzetiszín szalag átvágására mégis sor került.
Nos, a magyar állam e felségterületének homlokzatáról 1991. augusztus 19-én éjszaka leszakították a nemzeti trikolórt. A tettesek ismeretlen(ek), és az amúgy is feszült hangulat további elmérgesítését elkerülendő, a dologból nem lett nemzetközi konfliktus. A moszkvai puccs napjaiban Kárpátalján történtekről egyébként azóta sincs az itt élőknek pontos képük: a napisajtó hallgatott, a területi tanács elnöke beteget jelentett.
A puccs bukása után felgyorsultak az események. Területszerte lepecsételték a párthelyiségeket, zárolták a pártvagyont, és felfüggesztették az apparátus működését. Alig pár nappal később Ungváron eltávolították helyéről Lenin szobrát, aktivizálódtak a nemzeti-nemzetiségi mozgalmak. A beregszászi Lenin-emlékmű eltávolítását követően egy részeg (nem magyar) villanyszerelő vasdoronggal megrongálta a Petőfi-szobrot, letörte karját. Az elkövető másnap (már józanon) azzal érvelt, hogy a Nagy Vezér szobrának lebontása feletti dühében vetemedett a vandál tettre. Kisvártatva letörték Petőfi másik karját is, s hogy a maradék megmeneküljön, az ott lakó magyarok kénytelenek voltak maguk eltávolítani. Most azon tanakodnak, milyen magas posztamensre emeljék, hogy a nemzeti szimbólum biztonságban legyen.
Ki vágja le a sárkány fejét?
A Kárpátaljai Területi Tanács elnöke, Voloscsuk, több mint egy hónapig halogatta a rendkívüli ülésszak összehívását. A „Fehér Ház” előtt tüntető tömegek az elnök és klikkje azonnali lemondását követelik, amivel a demokratikus erők is egyetértenek. „A sárkány fejének levágásában a testület magyar frakciója is részt vesz” – fogalmaz némi pátosszal Dupka György, a KMKSZ titkára. Az összukrán népfrontmozgalom, a RUH legelszántabb képviselői éhségsztrájkot hirdetnek, s az elnök lemondásán túl a testület önfeloszlatását is követelik. A tanácsi hatalomba magát időben átmentő pártokrácia azonban nehezen adja meg magát.
A RUH-nak és a köréje csoportosuló Demokratikus Ukrajna Tömbnek azonban más célja is van az éhségsztrájkkal: tiltakoznak azellen, hogy a területi tanács napirendre tűzze Kárpátalja autonómiájának a kérdését. Követelik, hogy Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa bírósági úton vonja felelősségre emiatt a területi tanácsot, az autonómia megteremtésének ugyanis „nincs semmilyen jogi alapja, és Ukrajna területi integritása ellen irányul” – érvelnek. (Emlékezzünk a fentebb idézett törvénycikkely szóhasználatára!)
Ez a kérdés végképp megosztja a pártokrácia demokratikus-radikális ellenzékét. Az autonómiáról sem a ruszin, sem a magyar képviselők nem kívánnak lemondani. Bár elképzeléseik egymással is ellentétesek, a nagy ukrán nemzetállamból egyaránt nem kémek. A képviselők végül több kérdésben engednek a sztrájkolok követelésének: autonómia helyett „a független Ukrajnán belüli Kárpátalja státusáról” vitatkoznak. A végső szót most már a népszavazás mondja ki.
Kikkel tartsanak a magyarok?
Ebben a bizonytalan időszakban a vidék magyar lakossága igen nehéz napokat él meg. Képviselőit érthető okokból riasztja a posztkommunista apparatcsikok hatalommentő mesterkedése, ám az ellenük fellépő, látszólag demokratikus erők egyes nacionalista, olykor nyíltan magyarellenes megnyilvánulásai is fenyegetőek. Az egységes Nagy-Ukrajna eszménye a rossz emlékű „egyetemes szovjet nép” fixa ideáját idézi fel. Ennél az elképzelésnél nem sokkal szimpatikusabb az a ruszin törekvés sem, amely Kárpátalját önálló ruszin köztársaságnak deklarálja, ám ezen formációból rendszerint kifelejti a magyarságot.
„Demokráciát, de csak nekünk” – foglalhatnánk össze a RUH hitvallását. Míg korábban e nemzeti mozgalom természetes szövetségese tudott lenni Kárpátalján a KMKSZ-nek a kommunista hatalmi struktúra leépítésében, addig mára – közeli hatalomra jutásában bízva – szembefordult vele. Éppígy naivság lenne azt hinni, hogy például a Kárpáti Ruszinok Szövetsége, amely most a magyarokkal együtt veti el a nagy ukrán kontinuitás elvét, majdan – ha hatalomra jutna – „szárnyai alá venné” a vidék kisebbségeit. Éppolyan féltékenyen őrizné „Kárpátalja területi integritását”, mint ma a RUH Ukrajna sérthetetlenségét.
Úgy tűnik tehát, a magyarság csak önmagára számíthat. És talán lenne ereje is ahhoz, hogy határozottabb és önállóbb politikát folytasson. Bármily hihetetlen, Kárpátalján ma a KMKSZ a legnagyobb tömegszervezet a maga 30 ezres tagságával, a RUH vagy a ruszin szövetség létszáma meg sem közelíti ezt a nagyságrendet (egyedül a kommunista párt helyi szervezete volt népesebb). A beregszásziaknak mintha sikerült is volna kezükbe ragadni a kezdeményezést.
Kis magyar autonómia?
A Beregszászi Járási Tanács a puccs napjaiban a hallgatás mellett döntött. Szeptember 14-én viszont radikális lépésre szánta el magát a testület határozatot hozott, hogy december 1-jén a járásban népszavazást kell tartani a Magyar Autonóm Körzet létrehozásáról. Ez a körzet a Szovjetunióba szakadt magyarság első és egyetlen nemzeti-territoriális alakulata lenne. És bár a formáció egyelőre csak a beregszászi járás területére korlátozódna, a beregiek úgy vélik, a terület valamennyi településének jogot kellene biztosítani arra, hogy a magyar autonómiába belépjen vagy kiváljon belőle. Ha ezt az elképzelést a most előkészítés alatt álló leendő új ukrán alkotmány törvényerőre emelné, akkor a mai beregszászi járással határos ungi és ugocsai magyar falvak is csatlakozhatnának a nemzetiségi alapon szerveződő alakulathoz. Mindez a kárpátaljai magyarság mintegy 60-65 százalékának önrendelkezését jelenthetné.
A beregiek határozata persze éles ellenállásba ütközik a RUH és a ruszin elképzelések szorgalmazói részéről, sőt, visszhangja nem egyértelmű a magyarság körében sem. Mint két év óta folyamatosan, ma is hallani az ellenérveket: a beregiek „önzése” megosztja a magyarságot. Riposztként talán az ellenkező állítás kívánkoznék: a nem beregiek „önzése” pedig e kompakt tömbben élőket fosztja meg az önmeghatározás lehetőségétől.
„Jó” megoldást itt is nehéz találni: az ellentétes érdekeket nagyon nehéz közelíteni egymáshoz. Egy biztos: ha a beregszászi járás kétharmadában a magyar lakossága az Autonóm Körzet létrehozása mellett dönt, ezzel új helyzetet teremt, döntési kényszer elé állítva mind a KMKSZ területi vezetését, mind Kárpátalja és Ukrajna érdekcsoportjait, sőt, a köztársaság legfőbb hatalmi testületét, az ukrán parlamentet is.
A beregiek időzítése egyébként igen figyelemreméltó. December elsején a köztársaság függetlenségét minden valószínűség szerint megszavazzák. Ez minden bizonnyal új lendületet ad az összukrajnai nemzeti mozgalmaknak, és az ezután már minden bizonnyal hatalomra kerülő „újdemokraták” alighanem tűzzel-vassal is hajlandók „megvédeni” Ukrajna sokszor emlegetett területi integritását, és így Kárpátaljára is megpróbálják ráerőszakolni nemzeti diktatúrájukat. Nehéz megjósolni, hogy ez nem söpri-e el az itt élő őslakosok mindennemű autonóm törekvését, mint ahogy azt is csak találgatni lehet, vajon a demokrácia vagy nacionalizmus jár-e majd gyorsabb lábon Ukrajnában, s az itt élő kétszázezres magyarság nem sírja-e vissza a peresztrojka előtti „lágy despotizmust” a gyilkosán kemény ukrán „nemzeti demokrácia” közepette.
És a közíró vívódik: lesz-e vajon módja vívódni még 1992-ben is?
- Külföld [6]