Skip to main content

Molotov-koktél és Szent István-ének

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Csángóföld


Minthogy a kormány és az ellenzék végül is megállapodott abban, hogy a december 15-ére tervezett helyhatósági választásokat január végére halasztják, egy csapásra szelídülni látszik a szavazatszerzésért folytatott háborúskodás, s némileg csillapult a kisebbségellenes hisztéria is. Valójában persze a parlament csupán azon igyekszik az utóbbi napokban, hogy kevésbé teátrális témát találjon, s ne mindig a magyarokkal ijesztgesse a közvéleményt. Higgadtabb hangvételre váltott a kormány irányította sajtó, alábbhagyott a rendőrség és a különféle titkosszolgálatok által manipulált szervezetek tevékenysége. Amint a szkeptikusabbak állítják: egyelőre.

Van ok a gyanakvásra: egyes helyeken – így a Székelyföldön és főként a csángók lakta moldvai vidékeken – még elevenen él az egy-két hete felkorbácsolt polgárháborús hangulat. A csángóföldi Pusztinán például, ahol a színtiszta csángómagyar lakosság többsége a múlt hét végére akarta összegyűjteni a környék hagyományőrző népművészeti csoportjait, a Securitate egykori és mai helyi ügynökei komoly retorziókat készítettek elő. A rendezvények szervezőit állandó megfigyelés alatt tartották, a kezdeményező népművelőt, Nisztor Ilonát pedig azzal fenyegették, hogy a megyeközpontból, Bakóból a hadsereget rendelik Pusztinába, ha a csángók magyar kultúráját demonstráló rendezvény mégis megnyílnék.

A bakói helyőrség kivonulására nem került sor, főként azért nem, mert a hatóságok helyben is meg tudták „oldani” a problémát. A korábbi bizalmi emberek – a néptanács titkára (ma polgármester-helyettes), valamint a boltos és kocsmáros – a helyi munkanélküliekből afféle „szabadcsapatot” szerveztek. A környék útjait farönkökkel lezáratták, és híveiket, akiket főként azzal a fenyegetéssel állítottak maguk mellé, hogy együtt nem működés esetén nem kapnak munkát – mi több, a boltban sem szolgálják majd ki őket –, nos az ekként toborzott híveket olyan „eszközökkel”, rudakkal és fejszékkel szerelték fel, melyeket immáron a világ is jól ismer, az 1990-es marosvásárhelyi pogromról, illetve a bukaresti bányászbevonulásokról készített filmfelvételeknek köszönhetően.

Nemcsak fejsze tartozott a népzenei találkozót ellenzők érvei közé; Molotov-koktélok tucatjait láttam a helyszínen előkészítve, melyekkel a másunnan – értsd: Magyarországról és Erdélyből – érkező „hívatlan vendégek” kocsijait, buszait kellett volna felgyújtani. Minthogy azonban nemcsak a népzenei találkozó, de az „idegenek” megjelenése is elmaradt, az ellenakció szervezői várakozó álláspontra helyezkedtek. Hogy meddig, nem nehéz kitalálni: nem a következő hagyományőrző találkozóig, mindössze a helyhatósági választások januári előkészületeiig. Hisz – miként azt a csángóság vezetői állítják – aligha hiheti bárki is, hogy egy pusztinai rendezvény keltett volna ekkora polgárháborús izgalmat. Sokkal inkább az a lehetőség, hogy erre hivatkozva még inkább kiélezhetek a romániai etnikai ellentétek, a kormányzó párt, az úgynevezett Nemzeti Megmentés Frontja pedig rossz választási esélyein ily módon javíthat. S hogy miért épp a Csángóföldet szemelték ki ez alkalommal? A válasz egyszerű: a világtól elzárt és megosztott csángók sokkal alkalmasabbak erre, mint az önvédelmét immáron komolyan szervező székelység.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon