Skip to main content

A semlegesek magányossága

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Moszkva színeváltozása

A kelet-európai regionális konfliktusok éleződésének eredményeként a Szovjetunióban újra egyre határozottabb formát kezd ölteni a Nyugat-ellenesség, és propagandájukban a NATO ismét egyre inkább hasonlítani kezd ahhoz a képhez, amelyet egykoron Sztálinék alkottak róla. Ezzel egyidejűleg Európa keleti tájain ismét kénytelenek lesznek a semlegesség útját választani, melynek értelmében egyes országokat ugyan kiemelnek az ellenségként számon tartott tényezők közül, ugyanakkor mégis ellenfélként kezelik őket. Mindenekelőtt a közép-európai államok sodródhatnak ebbe a helyzetbe, minthogy a Nyugat egyelőre nem hajlandó őket befogadni meglévő szervezeteibe, ők viszont érthető módon semmiképp sem hajlandók akceptálni semmi olyasmit, ami esetleg a VSZ örökébe léphet.

Bármennyire is hangúlyozták Visegrádon a hármak, hogy regionális törekvéseiknek semminő katonai jellege sincs, egy moszkvai támadás – főként a katonai lobby álláspontját tükröző TASZSZ-közlemény egyértelművé tette azt, hogy a hármak egyre távolságtartóbb magatartása katonai vonatkozást is tartalmaz.

A jelek tehát arra engednek következtetni, hogy a Szovjetunióban nemcsak létezik, de egyre határozottabban próbálja érvényre juttatni álláspontját az a befolyásos hatalmi tényező, amely semmiképp sem képes megbékélni az összeurópai biztonsági rendszer gondolatával. Helyette inkább továbbra is fenntartaná a kétpólusú szembenállást, beleértve a további fegyverkezést, az ellenséges propagandát stb. Nemcsak Manfred Wörner NATO-főtitkár – az amerikai szenátus katonai bizottsága előtt tett minapi nyilatkozata utal erre a lehetőségre, de például a mindenre igen kapkodón reagáló román külpolitika is. Azt követően, hogy a NATO, majd a visegrádi hármak, sőt az immáron a szintén semlegesítő funkciót is betöltő Pentagonale egyaránt elutasította a román közeledést, a Kreml marsalljainak örömére Bukarest váratlanul bejelentette: kész különalkut kötni Moszkvával.

A NATO sem zárkózik el feltétlenül azok közeledésétől, akik korábban a semlegesség feltétlen híveinek mutatkoztak. Valószínű persze, hogy Nyugaton bevárják, hogy a szovjet álláspont teljesen kikristályosodjék. Ez azonban előbb-utóbb bekövetkezik, hiszen a Szovjetunióban zajló folyamatok katonapolitikailag gyors állásfoglalásra késztetik majd Moszkvát, s a bécsi fegyverzetcsökkentési tárgyalásokon született megállapodások ratifikálása ügyében is rövidesen színt kell vallania.

Részrehajló semlegesség

Az is igaz viszont, hogy a korábban gyakran Moszkva számára kedvezően semleges nyugati államok közül némelyik húzódozik kivárni ezt az időt. Ausztria már a nyáron félreérthetetlen tanújelét adta annak, hogy közeledni szándékozik a NATO-hoz. Moszkva rosszallása persze nem maradt el; fenyegetőzéseiben harciasan emlékeztette Bécset az 1955-ös államszerződésben foglaltakra.

Finnországban a legutóbbi litvániai és lettországi KGB-beavatkozás keltett izgalmakat, és idézett elő lényeges politikai módosulást. Először történt meg, hogy a finnek kormányszinten fogalmazták meg figyelemre méltóan kritikus álláspontjukat Moszkvával szemben.

Legmesszebbre Svédország ment. Magas kormánytisztviselők megnyilatkozásaiból egyre többet lehet tudni azokról a félig-meddig rejtett katonai kapcsolatokról, amelyek Stockholm és Washington között a második világháború óta fennállnak, s amelyek a semlegességi státusszal semmiképp sem egyeztethetők össze. A NATO létrejötte után alig három esztendőnek kellett csak eltelnie, hogy a svédek titkos együttműködési szerződést kössenek az USA-val, melynek értelmében az amerikaiak – az elmúlt évtizedekben – svéd területről intenzív megfigyelés alatt tarthatták a szovjet térség katonai eseményeit. Az utóbbi időben pedig legalább egy svéd kémhajó követi állandó figyelemmel a Baltikum katonai hírforgalmát.

Az – egyébként szupertitkos – adatok nyilvánosságra hozatala nem véletlen. Svédország – hasonlatosan a legtöbb önként vagy kényszerből semlegessé lett európai államhoz – igyekszik most a világ előtt is egyértelműen demonstrálni egykori és mai hovatartozását; hiszen így nagyobb biztonsággal és jelentékenyebb „hozománnyal” léphet be az Európai Közösség kapuján.

Még időben, mondhatnánk, mielőtt a közép-európai államok esetleges újabb politikai felértékelődése komoly konkurenciát teremtene – különösen ha a Szovjetunió nem lesz képes vagy nem lesz hajlandó beilleszkedni valamiféle kollektív európai biztonsági (és gazdasági) rendszerbe. Mert, vélik Stockholmban, most az egykori semlegeseken – svédeken, osztrákokon, finneken – a sor, hogy végre „bejöjjenek a hidegről”. Hogy mi lesz Közép-Európával, az számukra már egy másik történet.






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon