Skip to main content

Belgrád és Bukarest

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Bosznia-Hercegovina, Crna Gora, Horvátország, Macedónia, Szerbia, Szlovénia


Igaz ugyan, hogy közvetlenül az összecsapásokat megelőzően a belgrádi Danas ismét a horvátoknak küldött, romániai eredetű géppisztoly-szállítmányokról cikkezett, mégsem ez keltette fel a megfigyelők érdeklődését. Sokkal inkább azok a bukaresti jelzések, melyek ottani hivatalos körök kétértelmű magatartására utaltak a délszláv államalakulat felbomlásával kapcsolatban. A román vezetés időközben olyan benyomást keltett, mint aki a legkevésbé sem venné a szívére, ha a korábban vele feltűnő barátságot ápoló ország szétesne.

Bár látszólag a román vezetés magáévá tette a jugoszláv kérdésben kialakított nemzetközi álláspontot, egyéb akcióiból az is kiderült, hogy érdekei messzemenően egy olyan Nagy-Szerbiához kötik, amely eléggé egyedül van ahhoz, hogy hasonló nemzeti, katonai és ideológiai nézeteket valljon, mint jómaga. Bukarest elszigetelt helyzetében egy hasonlóképpen elszigetelt Szerbiában rálelne arra a szövetségesre, mely – a közös érdekek alapján – mindenben osztaná az ismert román álláspontot. Ennek az álláspontnak az eddigi érvényesítését tudvalevőleg Bukarest egyedül nem tudta elérni.

Egyéb hírforrások e bukaresti reményekhez azt is hozzáteszik, hogy a románok most nagy szenvedéllyel fedezték fel a helyzet kínálta lehetőséget: az egykori kisantantból megmenteni annyit, amennyit csak lehet, Bukarest és Belgrád szövetségét. Azaz az ekként feltámasztott véd- és dacszövetség pillérein egymást támogatva kitartani mindaddig, amíg a két országban működő – s főként a hadseregek által ébren tartott – diktatórikus hajlandóság ismét elfogadott államszervező eszmévé válhat.

Épp fél évszázada, 1941. április 6-án Hitler megtorló bombatámadást intézett Belgrád ellen (a német repülők egyébként Romániából szálltak fel). A támadás akkor a szerbeket példátlan egységbe tömörítette. 1991. június 28-án Belgrád bombázói támadtak Ljubljanára. Az analógia megbocsáthatatlanul egyértelmű, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a szlovén vezetés a jugoszláv viszonyok között különös belső tartalommal bíró fasiszta jelzőt alkalmazta a megszálló központi csapatokra. Belgrád ezt a háborút máris elvesztette; egykori szövetségesei szemében egyszerre agresszor lett, szomszédai számára pedig olyan izolált ország, amely a totális megoldások kényszerpályájára szorulva bármire képes.








Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon