Ara-Kovács Attila

Nyomtatóbarát változat

– Az elmúlt napokban tette le az esküt a Vacariou-kormány. Változtat-e valamit az új kormányprogram Románia jövőjén?

– A Petre Roman- és a Stolojan-kormány után ez a kormány egyértelműen a visszarendeződés programját képviseli, legföljebb visszafogott, felülről irányított, lassú reformra számíthatunk. Ilyen körülmények közt továbbra is „harcias” ellenzék kell maradjunk, ahelyett hogy konstruktív ellenzékké válnánk.

– A román elnöki palota pártérdekektől független, a sikeres Stolojan-kurzust folytató szakértői kormányként mutatta az új kabinetet. Valóban szakértői kormányról van szó? S valóban ígéretes volt az az irány, amelyet a Stolojan-kormány elindított?

– Szakértők valóban vannak ebben a kormányban, de a tevékenységük már három évvel ezelőtt sem volt sikeres. Az nyilvánvaló, hogy politikailag teljes mértékben élvezik az Iliescu-féle front bizalmát, de azonkívül abszolút szürke személyiségek. Néhányan legföljebb azért emelkednek ki közülük, mert a Vatra Romaneascában aktív szerepet játszottak. Ennél még a Stolojan-kormány is jobb volt valamivel: legalább az egyik ellenzéki párt, a Nemzeti Liberális Párt néhány képviselője helyet kapott benne. Félő, hogy a mostani kormány beiktatásával kezdetét veszi a végleges, strukturális és intézményes visszarendeződés.

– A korábbi kormány kulcspozíciót betöltő személyiségei, a belügyminiszter, illetve a hadügyminiszter meglehetősen kétes kapcsolatban állt a Ceausescu-időszak meglehetősen kétes figuráival. Érintette-e az új kormány változása ezeket a minisztériumokat?

– A hadügyminisztériumban ugyanaz a miniszter folytatja tevékenységét, s bár a belügyminiszter személye megváltozott, de a titkosszolgálatok, a hírszerző szervezet főnöke még mindig Magureanu úr. Ezt mindenki a restauráció jelének tekinti: s ezekkel a figurákkal a mostani kormánynak sem belpolitikai, sem külpolitikai hitele nem lehet meggyőző.

– Az ellenzéket tömörítő választási blokk, a Demokratikus Konvenció bizonyos fenntartásokkal, de mégis kilátásba helyezte, hogy belépne a kormányba. Aztán mégsem így történt. Miért?

– Ha az Iliescu-féle front valódi technokratákkal vagy igazán kiemelkedő személyiségekkel alakított volna kormányt, akkor el lehetett volna képzelni, hogy a demokratikus ellenzék egyes képviselői belemehetnek egy átmeneti kompromisszumba. Ráadásul évek óta hiába követeljük néhány alapfeltétel teljesítését, ezeket rendre figyelmen kívül hagyják: három éve az ellenzék nap mint nap követeli például azt, hogy a tévé legyen végre független a kormánytól, hogy a titkosszolgálatot a parlament kontrollálhassa, hogy legalább az egyik parlamenti ház elnökét az ellenzék adhassa, és így tovább. Mivel azonban a kormány mindezek teljesítésétől abszolút mértékben elzárkózott, nyilvánvaló, hogy az ellenzék sem egyezkedhetett. Már csak azért sem, mivel mindenki fél attól, hogy elveszíti a hitelét, ha koalícióra lép a jelenlegi egyértelműen neokommunista kormánnyal.

– A választások eredménye hideg zuhanyként érte a Demokratikus Konvenciót. Módosított-e azóta taktikáján?

– Egyelőre nem. Pedig be kellene vallanunk, hogy nemcsak arról van szó, hogy a Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontja megnyerte a választásokat, hanem arról is, hogy mi elveszítettük – és ennek belső okai vannak. A Demokratikus Konvenció későn jött létre, túl laza volt, megkésve közölte elnökjelöltjét, ugyanakkor a minimális platform kidolgozásában nem voltak képesek a különböző pártok megtalálni azt az öt-hat pontot, amiben teljes konszenzusra jutottak volna. A legerősebbnek számító Parasztpárt és a Polgári Szövetségi Párt között például mindvégig nézeteltérés volt stratégiai szempontokból.

– Hogyan ítéli meg az RMDSZ magatartását?

– Fontos szerepe volt abban, hogy letisztázódjon a különböző gazdasági és politikai stratégia. A kolozsvári RMDSZ-nyilatkozat után azonban nehezebb lett a helyzet: a koalíció nem tudott egyértelműen szolidaritást vállalni vele. Az RMDSZ által közzétett politikai autonómiatervezet ugyanis meglehetős visszatetszést keltett Romániában. Bár jómagam nagyrészt elfogadhatónak tartom, be kell vallanom, hogy váratlanul ért az időzítése. Az RMDSZ-nek talán azért lehet szemrehányást tenni, mert a koalíció többi tagjával – a Parasztpárttal, a Polgári Szövetség Pártjával, a Szociáldemokrata Párttal – e nyilatkozat tartalmát nem egyeztette, legalábbis be kellett volna jelentenie, hogy ilyen nyilatkozat megtételére készül. Ráadásul nem vagyok egészen bizonyos abban, hogy az RMDSZ minden vezetője ugyanazt érti a politikai autonómia elvén. Az RMDSZ-nek tehát fontolóra kellett volna vennie, hogy saját politikai pártstratégiája – az autonómiakövetelés – az adott pillanatban „beleillik-e” a politikai életbe vagy sem, hiszen a magyar szavazók a választások idején nem csupán a tulipánra, az RMDSZ jelére, hanem a kulcsra, a Demokratikus Konvenció jelére is voksoltak. Az RDMSZ egyes vezetői megítélésem szerint úgy érezték, hogy politikailag meg kell szilárdítsák pozícióikat a választóik előtt, ugyanakkor az RMDSZ egységét nem elég belsőleg megszilárdítani, hanem kifelé is bizonyítani kell, s erre ez a nyilatkozat alkalmasnak kínálkozott.

Meglephette a román politikai élet demokratikusabb erőit, hogy az RMDSZ-en belül instabil politizálás folyik, bár tudni lehetett, hogy az RDMSZ-en belül is különböző áramlatok vannak, azt azonban nem, hogy különböző körülmények között melyik szárny, melyik tendencia erősödik fel.

– A kormányon belül az egyik legszilárdabbnak tűnő miniszteri posztról távozott Nastase külügyminiszter, ő volt az, akinek személyében talán a leginkább érvényesült a magyarokkal és Magyarországgal szembeni bukaresti politika. A legelső hírek szerint ezt a „küldetést” most a tanügyi miniszter venné át. Maior miniszter a minap azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem támogatja a magyar tanügyi elvárásokat, a magyar nyelv oktatását Romániában. Mi az ön álláspontja erről? Új szerepmegoszlásról vagy az eredeti stratégia módosulásáról van szó?

– Inkább az volt meglepő, hogy Adrian Nastase külügyminiszter elvállalta az Iliescu-féle Demokratikus Front alelnöki posztját. Leszámítva a magyarkérdésben képviselt álláspontját, elég dinamikus és európai politikusnak képzeltük. Ha most a front alelnökeként látjuk viszont, ez arra utal, hogy a nacionalistább vonal erősödik. A tanügyi minisztérium előtérbe helyezése pedig a már említett logikába tartozik: visszarendeződést szorgalmazó kormányról van szó, nem pedig nyitott és európai gondolkodás felé tartó politikai formációról. A kulcsminisztériumokba egyértelműen konzervatív személyek kerültek. Maior miniszter úr például nem csupán a magyar nyelvű oktatást nem támogatja, de feltehetőleg a felekezeti iskolák iránt sem lesz nyitott, sem aziránt, hogy különböző program szerint tanuljanak a gyerekek különböző iskolákban. Egyszóval ő is, miként az egész kormány, elzárkózik a másság elfogadásától. Mivel a magyarkérdést továbbra is ki lehet használni a térségben, elsősorban nyilván a magyar egyetemet vagy magyar nyelven folyó felsőoktatást fogják visszaszorítani, de ennek hátterében az húzódik meg, hogy csak egységes központosított tanügyi politikát tartanak elfogadhatónak.

– Ön szerint tehát nem a magyarellenesség a fő baj a román politikában?

– Nyilvánvaló, hogy léteznek a térségben olyan országok, ahol nagyon is erős a nosztalgia a kommunizmus stabilitása iránt, s ezt induktív módon próbálják átplántálni a közvéleménybe. Szerbiára, Szlovákiára és Romániára gondolok, de a bolgár kormány álláspontja sem biztató. A visszarendeződési tendencia kibontakozásához az egyik fogódzó lehet a „magyar veszély”. A mai politika azonban nemcsak magyarellenes, hanem az alapvető román érdekeket sem szolgálja. Az Iliescu-féle politizálás, maga Iliescu elnök is anakronisztikus figurája a román politikai életnek, és vissza kellene vonulnia. Most, hogy a Vatra Romaneasca-féle pártnak a székhelye elkerült Kolozsvárról Bukarestbe, közelebb került a központhoz. Bukarestben már létezett egy nacionalista centrum: a Corneliu Vadim Tudor, illetve Eugen Barbu befolyásolta s részben vezette Romania Mare Párt. Azt hiszem, most Iliescuék megpróbálják a kettőt egyesíteni, s talán még jobb is lesz, ha egy kontroll alá kerül a két különböző nacionalista áramlat. Szerintem a Vatra Romaneasca-mozgalmat lassan-lassan beolvasztják a legerősebb és a Securitatéhoz legközelebb álló, Cornealiu Vadim Tudor vezette Nagy-Románia Pártba.

– Értsem ezt úgy, hogy az erdélyi nacionalizmust most fölváltja egy államnacionalizmus?

– Mindenesetre a készülő államnacionalizmus jobbnak látja azt, hogy az erdélyi román nacionalizmust is központosított eszközként használja fel, ha arra sor kerülne. És sor kerül, mert a gazdasági válság Romániában napról napra erősödik, és ilyenkor nem felel meg egy központosított államnak az, ha a különböző városokban különböző színű nacionalizmus jelenik meg. Úgyhogy most a nacionalizmusok központosításának időszakát éljük.

• Külföld