Ara-Kovács Attila

Nyomtatóbarát változat

Sokan úgy vélekedtek, hogy Románia legújabb alkotmányát legalább oly lelkesedéssel szavazza majd meg a lakosság, miként az 1990-es választásokon a Nemzeti Megmentési Front ma is tartó uralmát. A múlt vasárnapi referendumon azonban a lakosságnak alig kétharmada járult az urnák elé – főként azokon a vidékeken, például a Székelyföldön mentek el sokan szavazni, ahol a szavazókedvet eleve az alkotmánnyal szembeni indulat motiválta. Az alkotmányt szentesítő és oly keveseket boldogító Igen így is megszületett. De máris kiderült: a voksokat manipulálták – a referendumon ugyanis nemzetközi megfigyelők nem voltak jelen.

Az alkotmány helybenhagyásával ugyanakkor végre teljesült az Európai Közösség azon – Romániával szemben támasztott – meg-megújuló igénye, hogy a rendszerváltás tényét alaptörvényben rögzítsék – állapították meg máris nem kevés büszkeséggel Bukarestben. Hogy mennyire tükröz valódi rendszerváltást az alkotmány, arról persze lehet vitatkozni. Egy azonban bizonyos – s ebben minden fél, a kormányzó Nemzeti Megmentés Frontja és az ellenzék is egyetért –, lényegesen más dokumentum született, mint a korábbi kommunista alkotmányok.

Románia történetében egyébként ez volt a hatodik alkotmány. Első ízben 1866-ban foglalta egységbe az ország alaptörvényeit I. (Hohenzollern) Károly, majd 1923-ban született újabb dokumentum – a belga alkotmány példája nyomán –, melyet I. Ferdinánd király neve fémjelzett. 1938-ban II. Károly szövegezett meg egy – az úgynevezett „királyi diktatúrát” szentesítő – alaptörvényt, melyet aztán 1948-ban egy sztálinista dokumentum váltott fel. Ceausescu – saját hatalmának kezdetén – 1965-ben kényszerített újabb, kevésbé sztálinista, ám annál megfoghatatlanabb rendelkezéseket tartalmazó alkotmányt az országra, amit később több esetben módosítottak, s amely a legutóbbi évekig érvényben is maradt.

A román alkotmányok mindenkori problematikusságát mindig is a hatalom értelmezése és a kisebbségek jogainak garantálása jelentette. Az 1923-as alaptörvény, melyet a trianoni békekötés „kényszerített” az országra, viszonylagos liberalizmussal közelítette meg a kisebbségi kérdési – ennek alapján kapott például az országban élő zsidóság első ízben román állampolgárságot –, ám rugalmasan értelmezhető konkrét rendelkezéseit a királyi vezetés lényegében soha nem tartotta be. A jelenlegi alkotmány bizonyos értelemben visszatérni látszik ehhez a dokumentumhoz – hivatkozásait kiegészítve a francia, spanyol, sőt portugál törvényalkotási hagyomány egyes tanulságaival – anélkül azonban, hogy bármilyen konkrét garanciákat is tartalmazna a kollektív jogok vonatkozásában. „Kisebbségi szempontból az új dokumentum rosszabb, mint az 1965-ös ceausescui alkotmány” – jelentette ki Király Károly.

Nemcsak a kisebbségek képviselői ellenezték az alkotmányt, hanem a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, a Szociáldemokrata Párt, a környezetvédők pártja, Sőt a kormánykoalícióban részt vevő Nemzeti Liberális Párt tagjai közül is többen. Nem véletlen: a román alkotmányozás korábbi hagyományainak megfelelően sajnos a jelenlegi dokumentum is csak annyiban garantálja a sajtó- és szólásszabadságot, valamint általában az emberi jogokat, amilyen mértékben az a fennálló „posztkommunista” rezsimnek kényelmes lehetőséget nyújt a hatalom meglehetősen önkényes gyakorlásához. Ilyen feltételek mellett pedig csak feltételesen lehet arról beszélni, hogy az új román alkotmány tényleges rendszerváltozást tükrözne.

• Külföld