Rostás Zoltán

Nyomtatóbarát változat

Alig érkezett félidejéhez Romániában a parlamenti választási ciklus, a Nemzeti Megmentési Front máris megkezdte előkészületeit az újabb kampányra. Az akciósorozat a vasárnapi népszavazáson tetőzött, ahol is a sokak által egyszerűen csak Front-alkotmánynak titulált dokumentumra kellett hogy áldását adja Románia lakossága.

Az őszi bukaresti „bányászzavargás” óta egymást követik a Front-történet fordulatai. Lemondott Petre Roman kormányfő, és egyesek szerint szándékosan engedte át a kormányrudat Stolojannak, hogy a népszerűtlen gazdasági intézkedések végrehajtása ne az ő nevéhez, s főleg ne csupán a Fronthoz fűződjön. Iliescu és Roman csoportját nagyon mély ellentétek osztják meg, ami nemcsak a két politikust támogató lapok háborújából látható, hanem abból is, ahogyan az elnök megkérdőjelezi Petre Roman pártelnöki legitimitását, és ahogyan az egykori miniszterelnök most már nemcsak konzervatívnak, hanem nyíltan kommunistának, a reform kerékkötőjének nevezi Iliescut.

Mindez azonban nem mond ellent annak, hogy mindkét Front-szárnynak közös érdeke az ellenzék megosztása: immár összehangoltan, az újabb választási kampányra való készülődés jegyében. Amikor a Front a nyáron szövetségre lépett három kis párttal, a Nemzeti Liberális Párt ifjúsági szárnyával, a Román Ökologista Mozgalommal és a Román Demokratikus Agrárpárttal, világos volt, hogy nem parlamenti helyzetének erősítésére törekedett, hiszen abszolút többsége révén bármit megszavaztathatott. Ez volt az első lépés az ellenzék megosztására. A következő lépés megtételére jó alkalmat nyújtott a bányászakció kapcsán kialakított pánikhangulat, amelyen – úgymond – már csak a Nemzeti Egységkormány tud úrrá lenni. Míg korábban a jelentősebb pártok ellenálltak a kísértésnek, ekkor már – talán Petre Roman lemondása miatt – többen fontolgatták, milyen poszton s milyen feltételek mellett vállalnának partnerséget a Front-miniszterekkel. Mindenesetre a Stolojan-kormányt most már nem egyszerűen támogatja a nevezett három kis párt, hanem miniszteri rangban részt is vesz a Front mellett a kormányban.

A Front-stratégák arra persze már nem vállalkoztak, hogy az RMDSZ-nek engedményeket tegyenek, s ezzel a legnagyobb ellenzéki csoportosulást is magukhoz ragadják. A magyar érdekképviseleti szervezeteket az ősszel indított Front-kampány nem azzal próbálja kiszorítani az ellenzékből, hogy a hatalomba emeli, hanem azzal, hogy elszigeteli. Ezt a célt szolgálta a székelyföldi autonómiabotrány és a Kovászna–Hargita-jelentés vitája. Ennek során olyan mérvű idegengyűlölő hangulatot teremtett a Front nacionalista szárnya és a Vatrát képviselő Román Nemzeti Egységpárt, hogy az amúgy sem túl erős demokratikus parlamenti ellenzék képviselőit valósággal megbénította.

Ebben a példa nélküli parlamenti színjátékban nem az volt a tét, hogy igazságot szolgáltassanak a két szóban forgó megyéből állítólag elűzött románoknak, hanem hogy leválasszák az ellenzékről az RMDSZ-t, mégpedig úgy, hogy a magyar ellenzék csalódjon korábbi szövetségeseiben, a román ellenzék pedig tartózkodjon nagy nyilvánosság előtt megbélyegzett ellenzéki sorstársaitól. Ugyané forgatókönyv szerint zajlott az alkotmányozó nemzetgyűlés is. Az ellenzéki képviselők a területi szeparatizmust tiltó cikkely egyébként szabálytalan újraszavazása mellett kardoskodtak, ám ez esetben túllőttek a célon. Addig ugyanis a nem magyar kisebbségek képviselői nem okoztak gondot a Frontnak. (Talán az RMDSZ hibájából is.) A szóban forgó cikkely megszavazásának lehetősége azonban őket is nyugtalanította. Ennek ellenére megszavazták volna a kisebbségek mindenféle szerveződését alkotmányellenesnek minősítő cikkelyt, ha szavazás előtt Petre Roman – a Párizsban tartozó Iliescu elnökkel együtt – nem figyelmezteti a Front-frakciót, hogy e lépés egyebek közt milyen nemzetközi következményekkel jár.

A következő totális áttörési kísérlet január végén, a helyhatósági választások környékén esedékes, ennek eredménye alapján lehet következtetni arra, mi várható az áprilisban tartandó általános választásokon.

• Külföld