Akik még emlékeznek a Nemzeti Megmentési Front első, tüneményes gyorsasággal bejelentett győzelmére, egyre gyanakvóbban figyelték, milyen lassan érkeznek a jegyzőkönyvek a Központi Választási Bizottsághoz.
Szó se róla, a választás megtörtént (kivéve a bolsevik-rebellis Szabloncát), a választásra jogosultak mindenütt a kötelező 50 százaléknál többen jelentek meg az urnák előtt, s ha nem az első fordulóban, de a másodikban mindenképpen gazdára talált valamennyi polgármesteri hivatal.
Alig érkezett félidejéhez Romániában a parlamenti választási ciklus, a Nemzeti Megmentési Front máris megkezdte előkészületeit az újabb kampányra. Az akciósorozat a vasárnapi népszavazáson tetőzött, ahol is a sokak által egyszerűen csak Front-alkotmánynak titulált dokumentumra kellett hogy áldását adja Románia lakossága.
Az őszi bukaresti „bányászzavargás” óta egymást követik a Front-történet fordulatai.
Rostás Zoltán, a Beszélő bukaresti tudósítója a Székelyudvarhelyen élő Kolumbán Gábort, az RMDSZ társadalomszervezési alelnökét kereste meg.
Beszélő: Mennyire új keletűek az aradi ülésen kipattant nézeteltérések?
Kolumbán Gábor: A szervezet jelenlegi intézményi válsága már születésekor kódolva volt. Már a májusi marosvásárhelyi kongresszus előtt egyre többen érzékelték, hogy működésképtelen az az egység, amely mögött nem állnak jól körülhatárolt célok és koalíciós tárgyalások.
Rendkívül heves reakciót váltott ki Bukarestben a székelyföldi autonómiaügy. A maroknyi második vonalbeli RMDSZ-tisztségviselőre hivatkozva az egész kisebbség érdekképviseletében fellépő RMDSZ-t hűtlenséggel, románellenességgel vádolták. A kampány a múlt hét végére csillapodott valamelyest. A jelenség könnyen minősíthető, magyarázata, értelmezése azonban sokkal fontosabb.
Lélektanilag teljesen érthető az, hogy sok erdélyi magyart és románt szorongással, félelemmel töltött el a néhány napos kampány.
A Zsil-völgyi feszültség okai kétségtelenül elsősorban az életszínvonal és a munkakörülmények romlásában keresendők, ám nem mellékes az a mozzanat sem, hogy még vonatra szállásuk előtt magánüzleteket vertek szét, azaz „állást foglaltak” a piacgazdasággal, általában a reformokkal szemben.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 34 hét
9 év 7 hét
9 év 11 hét
9 év 11 hét
9 év 12 hét
9 év 12 hét
9 év 13 hét
9 év 15 hét
9 év 15 hét
9 év 15 hét