Rostás Zoltán

Nyomtatóbarát változat

Szó se róla, a választás megtörtént (kivéve a bolsevik-rebellis Szabloncát), a választásra jogosultak mindenütt a kötelező 50 százaléknál többen jelentek meg az urnák előtt, s ha nem az első fordulóban, de a másodikban mindenképpen gazdára talált valamennyi polgármesteri hivatal. Számos ok miatt azonban mégsem érzem hitelesnek a mostani választásokat.

A legfontosabb, úgy is mondhatnám, belső ok röviden az, hogy a helyi társadalmak fél évszázadnyi kiesés után még nem szerezhették vissza vezetőválasztási gyakorlatukat: megakadályozza őket az ez idő alatt „kidolgozott” vezetőelfogadási, vagy ahogy egy antropológus barátom mondja, vezetőbekebelezési stratégiájuk. Azaz: a romániai helyi társadalmakban nem feltétlenül az a vezető, akit annak megválasztanak.

Előre a parlamenti választások felé!

Emellett azonban más okom is van arra, hogy a választásnak ne a helyhatósági jellegére figyeljek. Már tavaly nyáron, amikor megingott a parlament legitimitásába vetett hit, s amikor egyre jobban gyengült a Front helyzete, sokan kezdtek új parlamenti választások kiírásáról beszélni. A szeptemberi bányászjárás után beiktatott Stolojan-kabinet fő feladatának már azt tekintette, hogy az új parlamenti választásokig elvezesse az országot. És a bányászjárással tulajdonképpen el is kezdődött a választási kampány.

Október elejétől számítva, bármiről esett is szó, a képviselőházban vagy a szenátusban, legyen az úgynevezett székely autonómia vagy Hargita–Kovászna-ügy, akár az alkotmány vitája, minden, de minden az új választásra való készülődésnek rendeltetett alá. Sőt mi több, a januári népszámlálás körüli hangulatkeltésből is ki lehetett olvasni a választási kampány jegyeit.

Besszarábia és Románia viszonyát ugyancsak ebből a szempontból mérlegelték: az ellenzék egyértelműen az újraegyesítés mellett érvelt, noha mindenki tudta, hogy ez nem csupán elhatározás kérdése. A Front nem tehette meg, hogy nyíltan szembeszegüljön a lelkes unionista hangulattal, s a megoldást egyfajta „munkamegosztásban” találta meg: Petre Roman exminiszterelnök, Front-vezér megjelent azon az iasi gyűlésen, ahol a romániai és besszarábiai parlamenti képviselők hitet tettek az egyesülés mellett, ugyanakkor pedig Iliescu elnök fogadta Kisinyov első bukaresti nagykövetét, majd pedig találkozott Mircea Snegur besszarábiai elnökkel, hogy a két ország kapcsolatának továbbfejlesztéséről tárgyaljanak…

Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a helyhatósági választások előkészítésekor alig figyelt oda valaki arra, miként lehetne visszahelyezni jogaiba a helyi társadalmat. A Front stratégiája világos volt: minél inkább „objektív” jelleget kényszeríteni a választásokra. Ennek érdekében első lépésként megszavaztatták azt az indítványt a parlamentben, hogy a pártok ne részesüljenek pénzügyi támogatásban a kampány lebonyolításához. Ez ugyanis óriási előnyhöz juttatta magát a Frontot, amely eddig a polgármesteri hivatalok nagy részét uralta. Ugyanezt a célt szolgálta, hogy a televízióban és a rádióban is a pártok adták az 5, illetve 3 perces műsoridőt. A választások előkészítését ellenőrző nemzetközi szervezet azonban azt kifogásolta a leginkább, hogy egyrészt miért szavaz a katonaság kaszárnyákon belül külső ellenőrzés nélkül, azaz, miért adják hozzá szavazataikat az illető helység szavazataihoz. Másrészt viszont miért küldik lakhelyükre szavazni az egyetemi diákságot vizsgaidőszak közepette?

Ha valaki részletesen ismeri Románia legújabb kori történetét, akkor nem csodálkozik az intézkedés jelentőségén. Ugyanis mind a diákság, mind a katonaság egyöntetűen, egy tömegben szavaz valamelyik pártra – ezért bontották meg a diákok és katonák tömegét…

Mindezzel persze nem azt akarom bizonygatni, hogy a február 9-i helyhatósági választások eredményeit ez a hiányosság és hatalmi túlkapás döntően befolyásolja. Pusztán azt kívánom jelezni, hogy a hatalmát 1989 után átmentő politikai elit egyszerre szeretné ellenőrzése alatt tartani a politikai folyamatokat, és javítani az ország külföldi megítélését. Nem is tévednek túlságosan azok a megfigyelők, akik azért vádolják az uralmon lévőket, mert ezt a választást csupán hitelük javítása érdekében, s nem a helyi társadalmak talpra állításáért szervezték.

Helyi színek helyett pártszimbólumok

Egyébként az a törekvés, hogy ezen a választáson ne a helyi érdekek, hanem a pártszínek és pártszimbólumok kerüljenek előtérbe, leginkább Bukarestben látszik. Azért Bukarestben, mert a román főváros sok tekintetben különbözik az ország többi településétől, városától. Mindenki elismeri, hogy ennek a városnak nincs olyan szeglete, amelyet ne kellene katasztrofálisnak minősíteni. Kockázatos lenne megígérni a város rendbehozatalának akár még az elkezdését is. A város kétmillió-százezer lakosa és félmillió ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező „vendég” láttán azonban nem csoda, hogy a Front és a többi a párt kivételes jelentőséget tulajdonított a fővárosi választási hadjáratnak. Csupán a főpolgármesteri székért három tucat párt és csoportosulás szállt ringbe. Ezek közül a legesélyesebbek Crin Halaicu (a főbb ellenzéki pártokat tömörítő Demokratikus Konvenció jelöltje), Casimir Ionescu (a Nemzeti Megmentési Front jelöltje) és Calin Popescu Tariceanu (a fiatal liberálisok jelöltje).

Bukarest jelentőségét fokozza, hogy a lakosságnak több mint 70 százaléka falusi, kisvárosi származású, mentalitású, tehát úgy is viszonyul a jelöltekhez. Arra szavaz, akit „ismer” (mert a jelöltek városrendészeti programjai között amúgy sincs nagy különbség). És kit ismernek az emberek, mit jelent e vidéken valakit ismerni? Akinek viselkedése, lépései, modora nem okoz meglepetést. Aki olyan, mint „mi”. A választások során Bukarestben tehát két teljesen különböző értelmezés találkozik: a választópolgár az „ismerősre” szavaz, a pártok pedig ebből szervezetük népszerűségére következtetnek.

Ahogyan egy román író ismerősöm mondta 1990-ben: tudod, miért szavaztam Iliescura május 20-án, és miért nem a másik kettő valamelyikére? Nos, nem azért, mert bízom bennük, sőt. Tudom, hogy egyik sem megy semmire ebben az országban. Viszont Iliescu számomra legalább kiszámítható. Tudom, honnan jön, tudom, mit csinált…

(Bukarest)

• Külföld