Rostás Zoltán

Nyomtatóbarát változat

Akik még emlékeznek a Nemzeti Megmentési Front első, tüneményes gyorsasággal bejelentett győzelmére, egyre gyanakvóbban figyelték, milyen lassan érkeznek a jegyzőkönyvek a Központi Választási Bizottsághoz. Felmerült a számítógépes hamisítás gyanúja, pedig pusztán arról volt szó, hogy a hatóságok így próbálták leszűkíteni azt a kampányidőszakot, amit az ellenzék esélyei javítására használhat fel.

A tíz napig tartó szavazatszámlálgatást persze rá lehet fogni az anarchikusan működő közigazgatásra, ám a Front és társpártjainak stílusváltása, a propagandaeszközök eldurvulása már magyarázatra szorul. Az eseteket hosszan sorolhatnánk. Crin Halaicut, a Demokratikus Konvenció időközben megválasztott és hivatalába beiktatott bukaresti polgármesterét például a Front újságjai és szórólapjai olyan útszéli hangon támadták, amilyet csak a Romania Mare vagy az Europa engedett meg eddig magának: számítva a bukarestiek egy részének cigányellenességére, a polgármestert egyszerűen cigánynak kiáltották ki; és a kampányhoz természetesen több százezer dollárt kapott a magyaroktól, és így tovább.

A kampánycsend leple alatt

Persze egyszer a leghatásosabb érvek is elkopnak, sőt, visszafelé sülnek el olyan szövegek, mint például az, hogy a magyarok beavatkoznak Románia belügyeibe stb. Újakat kell kitalálni. A legújabb Front-receptnél érdemes kicsit hosszabban elidőzni.

Február 17-én meghívót kaptam a Román Akadémia fölöttébb hangzatos nevű, de teljesen jelentéktelen egyszemélyes intézetének, az Etnikai Problémák Kutatásának Európai Központjának ülésére. A program szerint a Külügyminisztérium is üzenetet intéz az ülésszak résztvevőihez. Gondoltam, jön majd egy tisztviselő, és felmondja az ismert álláspontot. De nem ez történt. Az akadémia dísztermében rekordidő alatt összehívott kisebbségkutatók és még több külföldi, köztük magyar diplomata és újságíró nem egy sokadrangú hivatalnokot látott a szónoki pulpitushoz lépni, hanem Adrian Nastase külügyminisztert. A román diplomácia vezetőjétől olyan européer eligazítást kaptunk toleranciából a kisebbségi jogok kérdéséről, hogy már-már a Front vonalvezetésének megváltozására kellett gyanakodnunk. Nastase nem kevesebbet állított, mint azt, ami Európának jó, az Romániának is jó a kisebbségi jogok biztosítása terén. A román rádió még aznap délben közvetítette a külügyminiszter előadását. Ez volt a választási kampány utolsó napja. A talány másnap, 21-én, a kampánycsend beálltával az esti tévéhíradóban oldódott meg végleg, amikor a bemondó felolvasta a román Külügyminisztérium szokatlanul arrogáns és kioktató hangú és terjedelmes nyilatkozatát.

Mi történt tehát? A Front-propaganda új elemet, új eljárást csempészett a kampányba: nem egy szuszra mondja el, hogy mi jók vagyunk, ti meg rosszak, hanem egyik nap a mondat első felét, a másik nap, esetünkben a kampánycsend leple alatt, a mondat másik részét. Vagyis a kisebbségi asszisztencia, diplomaták, újságírók jelenlétében – a választási kampány utolsó napján – a külügyminiszter kinyilatkoztatja, hogy Románia kötelezőnek tekinti az európai sztenderdek betartását, másnap pedig, este nyolc óra után revizionistának minősül egy február 14-i Für Lajos-beszédrészlet, amire addig az égadta világon senki se reagált. Azért fontos a nap és az óra említése, mert így érthető, hogy a 22-i ellenzéki független napilapoknak nem volt már idejük rákérdezni, hogy ugyan miért vártak egy hetet ezzel a nyilatkozattal. Csak nem azért, hogy befusson a 19-i Entz Géza-interjú is?

El kell ismerjük: tökéletes munka. A kampánycsend idején még mindig ingadozókat végleg átsegítették a Front és társai táborába.

A Külügyminisztérium Für Lajost elítélő nyilatkozatát hallgatva önkéntelenül eszünkbe juthat: ím, az elvtársi, baráti segítség, amelyet a Magyar Demokrata Fórum nyújt a Frontnak. Így válik akaratlanul is a magyarországi hatalom nyilvánosan megfogalmazott kisebbségszemlélete ütőkártyává a Front-propagandisták kezében. És éppen az ellen a Demokratikus Konvenció ellen, amelynek mellesleg az RMDSZ is tagja. Igaz persze, Bukarest sohasem akkor reagált, amikor úgymond okuk volt rá, hanem amikor érdekük megkívánta. Ebből az is következik, hogy ha nem hangzanak el az említett nyilatkozatok, mármint a Für Lajosé és az Entz Gézáé, akkor is találtak volna ürügyet a figyelem Magyarországra terelésére. Ami csak még inkább súlyosbítja a nyilatkozók felelősségét…

Kockázatos partnerek

De miként vonja meg a történtek mérlegét a román ellenzék? Idézzünk néhány elemzést a Front árnyékában élő Román Nemzeti Egységpárt északkeleti előretöréséről: „A nacionalista tényezőt nem szabad elhanyagolni, de tetszik, nem tetszik, el kell ismernünk, hogy Erdélyben pótválasztás esetén sohasem szavaznak majd arra a szövetségre, amelyhez magyarok is tartoznak. Szomorú, de ez az igazság!” (22 – a Társadalmi Dialógus Csoport hetilapja, 1992/8.) „A szomszédok által elővigyázatlanul táplált nacionalista diverziók drámaian olyan irányba terelhetik a választók opcióit, amely ahelyett, hogy közelebb vinne bennünket a valódi demokráciához, eltávolít tőle.” (Romania Libera, 1992. február 25.)

A román ellenzék persze világosan látja, hogy a nemzeti érdekek nincsenek veszélyben, sőt az ókirályságbeli tömegek egyenesen érzéketlenek a magyarellenes hecckampányokra. Annál inkább érzékenyek viszont az erdélyi románok, pontosabban az észak-erdélyiek. Érdemes elgondolkodni azon, hogy miért győzött a dél-erdélyi megyeközpontokban, Temesváron, Aradon, Déván, Gyulafehérváron, Szebenben, Brassóban a Demokratikus Konvenció és az észak-erdélyi megyeközpontokban, Kolozsváron, Nagybányán, Szatmáron a Vatra által inspirált román nemzeti egységpárt. Marosvásárhelyen pedig, a Román Nemzeti Egységpárt, ha győzni nem is tud, de mindenki mást megakadályozhat és meg is fog akadályozni a város kormányzásában.

Az RMDSZ-nek gyökeresen meg kell változtatni mind a hatalomhoz, mind a többi romániai politikai erőhöz fűződő viszonyát. Ha a kisebbségi magyarság érdekvédelmi szervezetével való együttműködést ugyanis a román demokratikus erők továbbra is kockázatosnak vélik, akkor az RMDSZ-nek legalább olyan mértékben kell önmagában keresnie a hibát, mint amennyire hajlamos azt a hatalom és környezete nacionalizmusában, sőt, az ellenzéki pártok visszafogottságában fellelni. Az RMDSZ-nek váltania kell, még azon az áron is, hogy lemond az amúgy is fiktív egységről. Ha erre képtelen lesz, ezzel elismeri, hogy nem a kisebbség, hanem egy szűk elit érdekeit képviseli. Csíkszeredában fiatal mérnök vállalkozók már most megalakították a Csík-Platform nevű független szervezetet, szembe mertek szállni a helyi RMDSZ-t uraló városi nómenklatúrával, annak populista demagógiájával. Kampányuk hibáin múlt, hogy csupán minden negyedik választópolgár – igaz, a város aktívabb része – szavazott rájuk.

Újabb kormányválság Romániában?

A romániai helyhatósági választások során nyilvánvalóvá vált, hogy az államszocializmusba való átmenet lassú folyamat, és bármilyen látványos is volt a „tévés forradalom”, a nemzeti kommunizmus vége csak most kezdődött el. És megint csak Temesváron, abban a megyeközpontban, ahol már az első fordulóban is győzött a Demokratikus Konvenció polgármesterjelöltje. Ugyancsak a demokratikus konvenció jelöltjei győztek Bukarestben, Ploiestiben, a dobrudzsai Konstancán, a moldovai Bákóban és az említett dél-erdélyi megyeszékhelyeken. Ám hiába szűnt meg a szinte monolit Front-uralom, a Román Nemzeti Egységpárt és a Román Demokratikus Agrárpárt előretörése éppenséggel tovább erősíti a Frontot. Ezek mögött ugyanazok az erők húzódnak meg, mint a Front esetében. Továbbá arról sem lehet megfeledkezni, hogy a városokban ugyan vesztett a Front, de falun megőrizte fölényét. Főleg Moldovában és Olténiában. Nem szeretném alábecsülni a Demokratikus Konvenció eredményeit, sőt e társadalom természetének ismeretében rendkívülieknek tekintem. Csakhogy a Konvenció tagszervezetei nem voltak és most sem biztosak abban, hogy továbbra is együtt kell haladniuk. Különösen nehéznek ígérkezik az elnökjelölt személyének eldöntése, de az biztos, hogy ha a parasztpárti Ion Ratiu, a nemzeti liberális Radu Campeanu és a polgári szövetség elnöke, Nicolae Manolescu egyaránt jelölteti magát, akkor egyikük sem lesz elnök. Nem enyhíti az ellenzék helyzetét a Front válsága sem.

Nem csoda, ha végeredményben egyik párt sem óhajtja igazán a parlamenti választások áprilisi, májusi megtartását, és egyre gyakrabban esik szó őszre halasztásáról. Ha viszont valóban ez következik be, vajon Stolojan a helyén maradhat-e? Újabb kormányválság elébe néz Románia?

(Bukarest)

• Külföld