Skip to main content

Ismerjük el Moldáviát?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Pedig egyelőre még önkormányzati törvény sincs, a választások jogi kereteiről nem is beszélve. A parlament a legképtelenebb ötleteket igyekszik jogi egységbe kovácsolni: például rendezzenek csak listás választásokat, ami a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek minden eddiginél kevesebb esélyt biztosít.

Míg az 1990-es parlamenti választások alkalmával a szavazatvadász ellenségesség részben az erdélyi magyarság és politikai szervezetei ellen irányult, addig ma, a helyhatósági választásokat előkészítő propaganda-hadjáratban, máris külpolitikai szempontok kerültek előtérbe. A fő veszélyt a román propaganda Magyarországban jelölte meg; sandán célozgatva nem utolsósorban a jugoszláv válságra, s arra az állítólagos bomlasztó szerepre, melyet Magyarország a Balkánon betölt. Bukarest már korábban is nehezményezte, hogy ő nem kap helyet a közép-európai kispiacban, most felháborodottan utasította vissza azt a nem hivatalos lengyel ajánlatot, mely Erdélyt is részesíteni óhajtotta a Visegrádi Hármak együttese által teremtendő gazdasági előnyökből. A romániai ellenzék – beleértve a Polgári Szövetséget – még tapsolt is politikai ellenfelének.

Aligha kell nagyobb jóstehetség annak megjövendöléséhez, hogy a választási csetepatéban felvetik majd Bukarestben az egykori Besszarábiával, a mai Moldáviával szembeni „magyar diszkrimináció” ügyét. Nem vitás, arra fognak hivatkozni, hogy ha a balti államok szuverenitását elismerte a magyar kormány, miért nem teszi ezt a volt Moldavai SZSZK-val is, mely augusztus óta független román állammá nyilvánította magát?

Bár azzal – Bukarestet leszámítva – mindenki tisztában van, hogy a balti államok és Besszarábia szuverenitása között nagy a különbség, talán mégse volna haszontalan mérlegelni egy, e különbségtől eltekintő politikai lépés lehetőségét. Igaz ugyan, hogy a Nyugat még nem hajlandó a Bukarestnek egyre inkább mindenben felajánlkozó Besszarábiára komolyabb figyelmet fordítani, s Moszkva is idegesen szemléli a fejleményeket – nem is beszélve az egykori Moldáviát benépesítő kisebbségekről –, a terület leválását mégis kész tényként fogadhatjuk el. Indokolja e kérdés megfontolását az erdélyi magyarság politikai szervezeteinek állásfoglalása is, mely szervezetek – egy Besszarábia–Románia-egyesülés esetén – jelentékeny segítséget remélnek a terület már most megmutatkozó autonóm törekvéseitől.

Mint ismeretes, ez év elején, a magyar delegáció – a kormány és az ellenzék egyöntetű helyeslésétől támogatva – tartózkodott Románia Európa Tanács-i megfigyelő státusának megszavazásakor. Csak később derült ki, mennyire haszontalan volt ellene szegülni – még ha csak „tartózkodó” formában is – valami olyasminek, amit a kontinens már elfogadott; s ráadásul Bukarest újabb vádjainak is tápot adtunk ezzel.

Besszarábia – azaz új nevén Moldavai Köztársaság – elismerésének vitája ugyanilyen kétértelmű helyzetet teremtett máris. Ha elsőként döntenénk e kérdésben, elismerésünkkel a moldáv autonómiát nemcsak a volt szovjet uralom, de az eljövendő bukaresti centralizmus ellenében is támogatnánk. És ennek a lépésnek a helyhatósági választások szempontjából alighanem még egyértelműbb előnyei lennének.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon