Az első csomagban a szakszervezetek azt kívánták, ismertesse a kormány az 1992-es gazdasági folyamatokra vonatkozó elképzeléseit, prognózisait. Itt szerepel az a két javaslat is, hogy ne csak a kormány adatait használhassák az ÉT tárgyalásain, és hogy évenként kétszer a mostani tárgyaláshoz hasonlóan átfogó kérdésekről folyjék az érdekegyeztetés, „mintegy gazdaságpolitikai fórumként”. E két követelésben született a legnagyobb egyetértés. Egyelőre azonban a szociális felek a kormány adataira voltak utalva, a szakszervezetek kénytelenek voltak leszögezni, hogy a kormányprognózisok „túlságosan optimisták”. A munkáltatók is csatlakoztak e pesszimizmushoz, mert sokallják az adót. A kincstári prognózis szerint 20-25 százalékra mérséklődik az infláció (az idei 35-36 százalékról), így még aránylag optimista színben tűnhetnek föl a kormány költségvetési és szociális előirányzatai. Például, hogy az oktatási kiadások 20 százalékkal, a kulturális és sporttámogatás 31,5 százalékkal emelkednek ’92-ben, a költségvetési tervezet szerint. E ponton a SZEF és az ÉSZT nevű szakszervezeti tömörülések pedagógus és tudós vezetése jutott szóhoz, s talán ezért nem vették észre, hogy az egészségügyi előirányzatok nominálértékben is csökkennek.
Privatizációügyben a kormány megerősítette korábbi döntését: hogy a szakszervezetek óhajával összhangban, munkahelyteremtésre fordítják a privatizációs bevételek 15 százalékát.
A második csomag többféle kérdéskört ölel föl. A kormány nem teljesíti azt a munkavállaló-oldali követelést, hogy 100 000 forintról 120 000-re kéne emelni az adómentes személyi jövedelem felső határát (ez „a vívmány az MSZOSZ számításai szerint a költségvetés 16 milliárd forintjába kerülne). A szakszervezet javasolta, hogy az SZJA-tervezetben szereplő gyermekenkénti 1000 forint kedvezményt 1500-ra emeljék. Kupa pénzügyminiszter ajánlatára végül 1300-ban egyeztek meg, ami, tekintve, hogy nem adólevonásról, hanem csupán adóalap-csökkentésről van szó, gyermekenként egy pofa sörre való vívmányt jelent a kormánytervezethez képest. Az adókedvezmények témakörében beleegyezett a kormányoldal, hogy az 1988. előtt megállapított természetbeni juttatások, a GYES továbbra is adómentes lesz, és hogy a költségelszámolás követelményének fenntartása mellett ugyan, de elnézőbb lesz a szerzői jog védelme alá eső tevékenységek megadóztatásakor. Viszont más szakszervezeti óhajoknak (pl. az étkezési hozzájárulás adómentességének és a mezőgazdasági kistermelők 1991-os kedvezményeinek fenntartása) nem tesz eleget.
A három fél egyöntetűen úgy vélte, hogy jövőre mód lesz a reálbér értékének megőrzésére. Ez a vélekedés egyben a kormány optimista prognózisának része is; viszont ha az előrejelzés nem teljesül, akkor sincs módja a közvetlen korrekcióra, hiszen jövőre jön a bérlibero, megszüntetik a vállalatok bérszabályozását. A szakszervezetek (az érdekelt SZEF-tömörülés unszolására) nehezményezték, hogy a költségvetési dolgozók átlagbér-növekedése elmarad a gazdasági szféráétól. A minimálbér dolgában nem született megállapodás a múlt héten (erről e héten fognak tárgyalni). A szakszervezetiek szorgalmazták, hogy a jövő év elejétől 9700 forintra emeljék a minimálbért (a jelenlegi 7000 forint, illetve az idei átlagos 6700 forint helyett). E követeléshez a munkaadóknak lesz egy-két szavuk; egyelőre arra hivatkoztak, hogy nem volt alkalmuk felkészülni minimálbérügyben.
A szociális csomagban a kormány nem vállalta, hogy a családi pótlékot átlagosan mintegy 3900 forintra (a létminimum 40 százalékára) emelje gyermekenként, mint ahogy azt a munkavállalói oldal javasolta. Kitart tervezete mellett, amely szerint az ez évi, átlag 2608 forintos családi pótlék 300 forinttal növekedik az év elején; ígéri viszont, hogy év közben olyan javaslatot terjeszt az ÉT gazdaságpolitikai fóruma elé, hogy a családipótlék-emelkedés legalább 20 százalék legyen. Megígérte a kormány azt is, hogy új típusú szociális ellátást vezet be januárban a munkanélküli ellátásból kiszorultak számára. (Számuk jelenleg legföljebb 24 ezer lehet, de később minden bizonnyal gyorsan emelkedik; kérdés, milyen „belső átcsoportosítási” lehetőségei vannak még a költségvetésnek, amiből ez az újfajta juttatás megvalósítható). Nem engedett a kormány annak a szakszervezeti követelésnek, hogy 14,7 milliárdról 17,9-re növelje a helyi szociális támogatások normatív – önkormányzatoknak folyósítandó – előirányzatát. Megígérte viszont, hogy záros határidőn belül a parlament – illetve, előbb az ÉT – elé terjeszti a szociális törvény koncepcióját, majd végleges változatát. A nyugdíjak az átlagkereseteknek megfelelően növekednek a jövő évben.
A legszerényebb eredmények a negyedik csomagot alkotó szakszervezeti jogok és munkavállalói beleszólás kérdéseiben születettek. E kérdésekben a munkáltatói oldal fejtett ki ellenállást, a kormány pedig vállat vont: ha nincs konszenzus, ő sem ért egyet. A legmarkánsabb szakszervezeti követelések: szankcionálják következetesebben a szakszervezeti jogok megsértését; munkaviszony létesítésekor, megszűnésekor kérjék ki a szakszervezet (illetve 50 százalék alatti szervezettség esetén) az üzemi tanács véleményét; erősítsék meg a munkavállalók jogosítványait az átalakulás és a privatizáció kérdéseiben; vállalják a munkáltatók – gentleman’s agreement-szerűen –, hogy a kollektív szerződéseket egyoldalúan nem mondják föl. A munkáltatói oldal elutasította e követeléseket a tulajdonosi autonómia szellemében, továbbá azzal érvelve, hogy korábban már kialakította álláspontját az ÉT munkatörvénykönyv-ügyben. A szakszervezetek csupán annyi eredményt értek el, hogy megígérték: egyszerre fog hatályba lépni a munkatörvénykönyv, a közszolgálati és a közalkalmazotti törvény, továbbá a munkavédelemről is törvényt alkotnak valamikor.
Az ülésen született egy nyilatkozat is. A munkáltatói és a kormányzati oldal szükségesnek látta megjegyezni, hogy nem indokolt sztrájkot kilátásba helyezni és ekképpen alkalmazni nyomást, amíg az ÉT-ben érdemi tárgyalások folynak. De reagálnak erre a következő bekezdésben a szakszervezetek: komolyan veszik a tárgyalásokat, de nem fogadják el a másik két fél nyilatkozatát. Tehát csak taktikai a nézetkülönbség közöttük a végső fegyver használatát illetőleg. Nem stratégiai.
- Beszélő [6]