A Héja akció
Három nappal Vukovár agóniája után Tudjman elnök letartóztatja Mile Dedakovicot, a Héját, Vukovár védelmének parancsnokát, majd – pontosan azon a napon, amikor Cyrus Vance Zágrábba érkezik – Dobroslav Paragát, a szélsőséges Jogpárt vezetőjét. Dedakovicot saját lakásában fogja el egy 50 fős kommandó. Paraga épp egy sajtótájékoztatóra igyekszik, amikor két kamion zárja le előtte és mögötte az utat. A teherautókból fegyveresek ugrálnak ki, és Paragát szó nélkül elrabolják. (Hasonló, máig tisztázatlan körülmények között lőtték szitává a horvát gárda tagjai azt az autót, amelyben Ante Paradzik, a Jogpárt alelnöke utazott.) Paragát az elnök 6 órával letartóztatása után egy tévébeszédében már bűnösnek nyilvánítja. Közben a Jogpárt székházát állig felfegyverzett rendőrök veszik körül, a Paraga mellett tüntetőket szintén a karhatalom zavarja szét. Levegőben lóg a horvát-horvát fegyveres összetűzés Zágráb szívében. Mint később kiderül, még a letartóztatások előtt megalakul a „Vukovár védelmének megszervezését és irányítását vizsgáló bizottság”, amely elkészíti a jelentését Vukovár utolsó napjairól. A bizottságba Tudjman saját embereit ülteti: elnökévé első és azóta leváltott miniszterelnökét, a horvát börtönök egykori főfelügyelőjét, az UDBA régi alkalmazottját, a mostani horvát titkosszolgálat fejét, Josip Manolicot nevezi ki. A bizottság tagjai a védelmi és a belügyminiszter, Susak és Vekic is, jóllehet egy független bizottságnak az ő felelősségüket is vizsgálnia kellene. A jelentés zavaros, homályos, prekoncepciózus. Ha a két per (vagy egy per) vádirata erre támaszkodik, és tiszteletben tartatnak az alapvető jogelvek, nincs az a bíróság, amelyik Paragát és Dedakovicot elítéli. Paragát a horvát államrend fegyveres megdöntésére tett kísérlettel vádolják majd. Hogy milyen bizonyítékokat talál az államügyész (aki érdekes módon szintén a Vukovár-bizottság tagja), egyelőre rejtély – ez idáig jobbára csak Paraga sajtónyilatkozatait emlegetik, melyekben a Jogpárt vezére valóban nem csinált titkot abból, hogy Horvátország katasztrófájáért a naiv és erélytelen Tudjmant okolja. A jelentés név nélküli tanúkra, titkos dokumentumokra hivatkozva, a bizonyítandó tényeket bizonyítékként felhasználva azt állítja, hogy a HOS (Hrvatske Osvoboditeljske Snage – Horvát Felszabadító Erők) a Jogpárt fegyveres alakulata Tudjman esőszakos megdöntésére akarta felhasználni Vukovár elestét. És ha a bizottság nem is hiszi el az önmaga által gyártott konstrukciót a Paraga-féle összeesküvésről, egyvalamit biztosan tud: Paraga eltávolítása látszik a legbiztosabb módszernek arra, hogy Tudjman lemossa magáról a fasiszta extremizmus bélyegét.
Hős vagy áruló?
De miért kell árulót faragni a már-már mitikus hős Héjából, Vukovár védőjéből, abból a Mile Dedakovicból, akit – két héttel azelőtt, hogy letartóztatta volna – maga Tudjman elnök tüntetett ki? A Héja az ostromlott városból többször is élesen bírálta a zágrábi vezetést, mert az nem nyújtott elég támogatást a védőknek. (Ebben a szellemben tájékoztatta egyébként a parlamentet a kormány helyszínen járt különmegbízottja, Marin Vidic is.) Mintha szándékosan hagyták volna őket kapóra jöttek volna a Vukovárról érkező szörnyűbbnél szörnyűbb képek, melyeket az elismerést koldulva világszerte mutogatni lehet; vagy mintha Zágráb egy titkos alku jegyében, Hercegovináért cserébe lemondott volna Szlavóniáról… Nincs, aki ma ezt Zágrábban hangosan ki merné mondani, s talán nem mondta ki Mile Dedakovic, a Héja sem. Vukovár végnapjainak történetére, a pokol eme krónikájára talán soha nem derül már fény. Azok, akik ott voltak, hallgatnak: vagy mert halottak, vagy mert félnek. A bizottság jelentése szerint a város elestéért a Héja a felelős – a Héja, aki elszabotálta a Zágrábból szervezett ellentámadást, aki Paragával szövetkezett a horvát rezsim megdöntésére, aki nem teljesítette a zágrábi komisszárok parancsait, aki miatti döntő csapást el kellett halasztani, mert előző este részegen fetrengett az óvóhelyen, s végül aki a Zágrábból fegyverekre érkező kétmillió dinárt egyszerűen ellopta. Tény, hogy a HOS Dedakovic parancsnoksága alatt végig Vukováron harcolt, s tény az is, hogy a város utolsó védői jobbára a HOS tagjai voltak: egyes források szerint az 50 fős utóvédből mindössze heten maradtak életben. De hogy sikerül-e a Héjáról a bíróságon is bebizonyítani, hogy az állítólagos Paraga-féle összeesküvés részese volt, megint csak a jövő titka. Ha nem sikerül, talán még jobb is – ha a Héja nem lehet sátánian ravasz, mindenre elszánt összeesküvő, legyen kisstílű, részeges tolvaj, mint ahogy piti kábítószercsempészként végezte az angolai győző, Castro egykori kegyeltje, Ochoa tábornok is…
A történet mintha ismerős lenne: mintha a horvátországi dráma hősei évezredek óta megírt és megénekelt szerepeket játszanának el, életre-halálra. Az elnök bajban van: hiába a szinte korlátlan hatalom alattvalói élete és halála fölött, hiába a talpnyalók és kegyencek hada, hiába az ezüstpénz, melyre saját arcélét verette, ha országa lángokban, ha egyre fogy körülötte a térkép. Az elnök ideges: hirtelen megritkult körülötte a levegő. Lassan megérti, hogy az ellenség becsapta, s hogy akikben bízott, cserbenhagyták, hogy hülyét csináltak belőle, hiszékeny, fecsegő vén bolondot, s az út, amelyen népét fáklyaként akarta vezetni, lehet, a semmibe visz. Az elnök fél: bűnöst kell találnia, hogy saját félelmét népébe ültesse, s így szabaduljon meg tőle; bűnöst, hogy saját háborgó lelkét megnyugtassa. S az elnök és jó emberei a temetetlen holtakkal teli város romjain az egyre szűkebben rájuk boruló, színtelen téli égbolt alatt ezt a bűnöst a vesztes háború egyik győztes hadvezérében találják meg (mert Vukovár 3 hónapon át tartó ellenállása maga a csoda), abban, aki már most legendák hőse, és akinek porba alázása intő példa lehet a rosszul álmodóknak. Abban, aki megígérte: egyszer eljön a Báni Palota elé, és nem lesz egyedül.
- Külföld [6]