1991. január 1.: A Magyar Közlönyben megjelenik „A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről” szóló törvény, amely többek között az alábbi zárórendelkezést tartalmazza: „A kormánynak a következő évi állami költségvetés irányelveit augusztus hó 31. napjáig, fejezetszintű előirányzatait szeptember hó 30. napjáig, részletes előirányzatait október hó 31. napjáig, a következd évi állami költségvetéséről szóló törvényjavaslatot november 15. napjáig kell előterjesztenie, hogy az Országgyűlésnek azok megtárgyalására a költségvetési időszak kezdete előtt megfelelő idő álljon rendelkezésre.”
1991. szeptember 30.: A kormány egy hónapos késéssel ezen a napon nyújtja be az állami költségvetés 1992. évi irányelveiről szóló határozati javaslatot az Országgyűlésnek.
1991. október 22.: Az Országgyűlés a sürgős tárgyalás ellenére csak ezen a napon kezdi el a költségvetési irányelvek általános vitáját. A napirendi pont előadója, Szabó Tamás pénzügyi államtitkár expozéjában a késésről említést sem tesz. Szájer József, az alkotmányügyi bizottság előadója az alábbi szavakkal zárja hozzászólását: „A bizottság abban a tudatban tárgyalta meg a költségvetési irányelveket, hogy a kormány a bizottsági vitában elhangzottakat is figyelembe véve fogja kialakítani az 1992. évi költségvetés végleges tervezetét… Látván az irányelvek feletti mostani plenáris vita iránti érdektelenséget, a miniszter urak, illetőleg miniszter hölgy tüntető távolmaradását, sajnos, ez az utóbbi lehet, hogy hiú reménynek fog bizonyulni.”
1991. november 29.: A kormány két hét késéssel csak ezen a napon nyújtja be az Országgyűlésnek a költségvetési törvényjavaslatot. Az előterjesztés tele van elemi hibákkal, egymásnak ellentmondó adatokkal. Emiatt a 3000 oldalas anyagban csaknem lehetetlen eligazodni.
1991. december eleje: A parlamenti bizottságokban a kormány többrendbeli késlekedése miatt párhuzamosan folyik a különböző adótörvény-javaslatok és a költségvetési előterjesztés vitája. A kormány által a parlamentre kényszerített, hisztérikusan felpörgetett tempó lehetetlenné teszi az elmélyült képviselői munkát. A vészes anyagtorlódás miatt a tavalyihoz hasonlóan ebben az évben sem lehet a társadalombiztosítási törvény módosításáról és a tb. 1992. évi költségvetéséről szóló javaslatokat együtt tárgyalni az állami költségvetéssel. A társadalombiztosítás és vele a nyugdíjasok megint kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.
1991. december 10.: Noha a tíz parlamenti állandó bizottságból négy (az alkotmányügyi, a szociális, a kulturális és a környezetvédelmi) általános vitára alkalmatlannak minősíti az előterjesztést, ezen a napon – mintha mi sem történt volna – megkezdődik a költségvetési törvényjavaslat általános vitája. A több mint egyórás miniszteri expozéban Kupa Mihály a késésről említést sem tesz.
Az MSZP-frakció sajtótájékoztatóján Békesi László kijelenti: célszerű lenne, ha a kormány visszavonná és 3 hónapos határidővel átdolgozná a jelenlegi formájában elfogadhatatlan javaslatot.
1991. december 11.: Orbán Viktor, a Fidesz vezérszónoka a plenáris vitában – utalva arra, hogy a kormány megszegte a törvényben előírt kötelezettségeit – kijelenti: „E határozat cinikus semmibevétele röviden nem jelent mást, hölgyeim és uraim, mint azt, hogy miközben a tisztelt MDF-kormány a demokratikus intézményrendszer tekintélyének elpárolgásán sajnálkozik, aközben élen jár a Magyar Köztársaság parlamentjének a nevetségessé tételében.” Majd hozzáteszi: „Ha a pénzügyminiszter urat megakadályozták abban, hogy – programját megvalósítandó – a költségvetés előkészítésekor érvényesítse akaratát, akkor a miniszterelnök úrnak meg kell neveznie azokat a személyeket, akiket ezért felelősség terhel. Ha pedig – mint azt már régóta sejtjük – az MDF-kormányban a kollektív felelőtlenség rendszere uralkodik, ha az egyes intézkedésekért vagy azok elmaradásáért – akárcsak az állampárti időkben – lehetetlen megnevezni a felelősöket, akkor mindazért, ami itt történik, véleményünk szerint a miniszterelnök urat személyesen terheli a felelősség.”
Ugyanezen a napon a független képviselők nyilatkozatot adnak ki – ezt soraikból csak Dénes János és Eke Károly nem írja alá –, amelyben leszögezik: „Az Országgyűlés előtt ebben a helyzetben két lehetőség áll: vagy megtárgyalja korrekt módon a költségvetési csomagot, tudva azt, hogy annak elfogadására legjobb esetben január végén kerülhet sor, vállalva a késedelem minden következményét, vagy munkáját úgy ütemezi, hogy az idetartozó törvények december végére hatályba lépjenek, s mindezt annak tudatában teszi, hogy a törvények tárgyalása és elfogadása teljes mértékben formális aktussá válik. (…) Ezek a körülmények felelős kormányhoz és demokratikus törvényhozáshoz méltatlanok. Ám az elmondottak és más momentumok alapján azt sem hallgathatjuk el: aggódunk, hogy jelen esetben a törvény előkészítésében nem az átmeneti időszak nehézségei okozták ezt a késedelmet, még csak nem is vétkes mulasztás miatt kényszerült a kormány arra a lépésre, hogy példátlan módon sürgős tárgyalást kérjen a költségvetésre, hanem arról van szó, hogy a kormány nem tartja szükségesnek a költségvetés érdemi vitáját.”
1991. december 17.: Miután a plenáris vita korábbi szakaszában a pénzügyminiszteri expozén kívül csak a bizottságok előadói és a frakciók vezérszónokai mondhatták el a hozzászólásaikat, ez az első ülésnap, amikor a képviselőknek módjuk van a költségvetési előterjesztés részletekbe menő megvitatására. Ennek megfelelően 80-an jelentik be hozzászólási igényüket. Az ülésnap kezdetén kibontakozó ügyrendi vitában Kónya Imre mégis az általános vita aznapi lezárására tesz javaslatot, majd amikor az ellenzéki frakciók tiltakoznak ez ellen, Antall József és Kónya Imre a kormánypárti képviselők hangos helyeslésétől kísérve obstrukcióval vádolja az ellenzéket. (Áder Jánosnak arra a megjegyzésére, hogy a Fidesz igyekszik komolyan venni a költségvetési vitát, és már előző nap benyújtotta a hozzászólók listáját, az egyik kormánypárti képviselő odakiáltja: „Sajnos!”) Az érdemi vita kezdetén az elnök ismerteti a házbizottság kormánypárti nyomásra született állásfoglalását: a hozzászólások időtartama ne lépje túl a tíz percet, majd a nap folyamán többször figyelmeztetik a hozzászólókat a tízperces időkeret betartására. Az interpellációkat követően, este 8 után a vita a nyilvánosság csaknem teljes kizárásával – nincs tévéközvetítés és a sajtó képviselői sincsenek már jelen – folytatódik. A vitának ebben a szakaszában egy kivételtől eltekintve csak ellenzéki képviselők szólalnak meg. Fél 10-kor Tardos Márton, az SZDSZ frakcióvezetője a helyzet komolytalanságára és az erősen ritkuló sorokra való tekintettel kéri az ülés berekesztését. Grezsa Ferenc (MDF) még ekkor is a folytatásra tesz ügyrendi javaslatot. Az elnök azonban, mivel már senki sem hajlandó felszólalni, elnapolja a vitát.
1991. december 18.: A kormány és a kormánypárti képviselők igen gyér részvétele és érdeklődése mellett túlnyomórészt ellenzéki hozzászólásokkal folyatódik, majd 18 óra 37 perckor befejeződik az általános vita. A plenáris üléssel párhuzamosan több bizottság is ülésezik, a nap folyamán vannak olyan időszakok, amikor egyetlen árva államtitkártól eltekintve a kormány tagjai közül senki sem tartózkodik a teremben. A helyzet komolytalanságát látva Trombitás Zoltán az ülés felfüggesztésére tesz javaslatot, de azt az elnök a Tisztelt Ház határozatképtelensége miatt nem tudja megszavaztatni.
1991. december 19–20.: Csak bizottsági ülések folynak, hogy föl lehessen dolgozni az egymás mellett futó számtalan törvényjavaslathoz beérkezett irdatlan mennyiségű módosító indítványt. A teljesen ellehetetlenült helyzetben a kormánypárti képviselők az érdemi tárgyalást megakadályozó, a viták rövidre zárását célzó ügyrendi javaslatokkal és az ellenzéki indítványok gyors leszavazásával próbálnak időt nyerni. A helyzet komolytalanságát fokozza, hogy a kormány képviselői a módosító indítványok előzetes ismerete és mindenfajta egyeztetés nélkül, teljesen felkészületlenül érkeznek a bizottsági ülésekre, tárgyalás közben, kapkodva futják át az éppen soron következő javaslatot, és ez alapján formálnak megalapozottnak nemigen nevezhető véleményt. Az ellenzék képviselői – más eszközük nem lévén – időnként kivonulnak az ülésekről, hogy a határozatképtelenség fenyegetésével kényszerítsék ki a parlamenti játékszabályoknak megfelelő munkamenetet. A kormánypártok azonban valamennyi képviselőjük mozgósításával – többek között azokéval, akik egyébként csak nagyon ritkán vesznek részt a bizottsági üléseken – fogcsikorgatva fenntartják a határozatképességet, és az ellenzéki kivonulások időszakában egymás között döntik el a javaslatok sorsát.
A december 20-áról 21-ére virradó éjszakát az SZDSZ frakciójának számos tagja a képviselői irodaházban tölti, hogy reggelig – az általános vita hivatalos lezárásáig – a költségvetéshez tervezett valamennyi módosító indítvány elkészülhessen. A nagy kapkodásban azonban az egyik számítógép felmondja a szolgálatot, és néhány módosító javaslat „elenyészik”.
1991. december 21. A plenáris ülés kezdetén több képviselő jelzi, hogy még nem tudták benyújtani módosító javaslataikat. Ezért egy ügyrendi javaslat nyomán a Tisztelt Ház déli 12 óráig elhalasztja az általános vita lezárását. Addig is megkezdik a betegszabadságról szóló, hevenyészve összefércelt és december 16-án (!) benyújtott törvényjavaslat tárgyalását. Egy olyan javaslatét, amely jelentősen befolyásolhatja az állami és tb-költségvetés előirányzatait, és – a munkáltatókra, munkavállalókra jelentős többletterheket róva – egyik napról a másikra radikálisan megváltoztatja a táppénz finanszírozási rendszerét.
Továbbra is párhuzamosan folynak a bizottsági és plenáris ülések, hol itt, hol ott, hol mindkét helyen előáll a határozatképtelenség. Az MDF, hogy fenn tudja tartani a szociális bizottság határozatképességét, visszahívja egyik, Amerikában tartózkodó, bizottsági tagját, és helyette a plenáris ülés formális szavazatával lóhalálában új tagot delegál a bizottságba. Egy olyan képviselőt, aki három héttel korábban mondott le bizottsági tagságáról.
1991. december 22.: A korábbiakhoz hasonló alapossággal működik tovább a bizottsági őrlőmalom. Sok száz, a főbizottságoknak több mint ezer javaslatról kell néhány nap alatt dönteniük.
1991. december 23.: Az adótörvények határozathozatala miatt nincs idő a költségvetéssel bíbelődni.
A szocialista frakció sajtótájékoztatóján Békesi László és Gál Zoltán bejelentik, hogy mivel a költségvetés elkapkodott előkészítésével kapcsolatos aggodalmaik beigazolódtak, és a bizottságokban működő szavazóautomatizmus miatt érdemi tárgyalásra, a költségvetés hibáinak kijavítására nincs semmilyen lehetőség, tiltakozásul a költségvetés formális tárgyalása ellen, a szocialista frakció nem vesz részt a költségvetés további vitájában, és módosító indítványait is visszavonja.
1991. december 27.: Tovább zakatolnak a bizottsági őrlőmalmok, megkezdődik a csatlakozó módosító indítványok benyújtása.
1991. december 28.: Kezdetét veszi a költségvetési vita rémálomszerű hajrája. Délután úgy nyitják meg a plenáris ülés részletes vitáját, hogy a bizottságok egy része még nem tárgyalta meg az összes módosító javaslatot, ezért az érintett bizottsági előadók nem tudnak végleges, átfogó jelentést adni a bizottsági állásfoglalásról. A Fidesz és az SZDSZ bejelenti, hogy a bizottságok munkájának befejezése előtt, azok véleményének ismerete nélkül nem hajlandók részt venni a részletes vitában, így ezen a napon csak kormánypárti képviselők szólalnak meg, s mikor a közülük jelentkezők nem túlságosan hosszú sora elfogy, a részletes vitát elnapolják. Párhuzamosan természetesen folynak tovább a bizottsági ülések, a költségvetési bizottság például éjjel 3 óráig tárgyal.
1997. december 29.: Délelőtt a bizottságok tovább birkóznak a még nem tárgyalt módosító indítványokkal, majd délután 17 óra 5 perctől, anélkül hogy valamennyi bizottság befejezte volna munkáját, a plenáris ülésen is folytatódik a részletes vita. A kormánypártok igyekezete arra irányul, hogy a plenáris ülésen a vitát minél hamarabb lezárják, mert így akarják elejét venni újabb csatlakozó módosító indítványok benyújtásának. Ezért az ülés kezdetén Becker Pál, a költségvetési bizottság MDF-es alelnöke javasolja, hogy a vitát a költségvetés három, egymástól elkülöníthető egységéhez kapcsolódva három ütemben folytassák, és mindig csak a napirenden lévő részhez lehessen hozzászólni,. A javaslat abban a reményben fogalmazódik meg, hogy így majd egységenként le lehet zárni a vitát. A kormánypárti képviselők anélkül, hogy pontosan értenék, miről is van szó, azonnal megszavazzák a javaslatot, így a későbbiekben számos hozzászólónál hosszú percek telnek el annak a tisztázásával, hogy mondanivalója az éppen tárgyalt egységhez tartozik-e vagy sem.
Közben 18 óra 30-ra ismét összehívják a költségvetési bizottságot. A bizottság ellenzéki tagjai, akiknek így el kell hagyniuk a termet, biztosítékot szeretnének arra, hogy a későbbiekben még felszólalhatnak a plenáris vitában.
Némi huzavona után erre ígéretet kapnak, és így nincs többé akadálya annak, hogy megkezdődjék az érdemi vita, igaz, meglehetősen egyoldalúan. A kormánypárti képviselők ugyanis az idő kímélése érdekében nem kívánnak hozzászólni, s hogy mennyire veszik komolyan a vitát, azt azzal is jelzik, hogy egyre nagyobb számban szivárognak ki a folyosóra és a büfébe, ahol sokan szeszes italok fogyasztásával múlatják az időt. Később néhányuk botrányos jeleneteket produkál az elfogyasztott alkoholmennyiség hatására. Közben odabenn egymást követik a fideszes és SZDSZ-es képviselők érdemi hozzászólásai. A másnap délig csaknem megszakítás nélkül folytatódó vitában az ügyrendi csatározásoktól eltekintve csak ennek a két pártnak a képviselői szólalnak meg. A kormánypárti képviselők nagyobb számban csak akkor jelennek meg a teremben, amikor az elnök az ellenzéki képviselők kérésére ügyrendi szavazást kér arról, hogy legyen-e szünet. Az éjszaka folyamán 6-szor kerül sor ilyen szavazásra, és a sebesen bezúduló kormánypárti képviselők többségi szavazással mindannyiszor úgy döntenek, hogy ne legyen. Hat órával az ülés kezdete után Tölgyessy Péternek arra hivatkozva, hogy a szabad demokraták frakcióülést akarnak tartani, mégiscsak sikerül kicsikarnia 25 perc szünetet. Ezt követően Kónya Imre ügyrendi javaslatára átmenetileg félbeszakítják a költségvetési vitát, és csak úgy félkézről befejezik a betegszabadságról szóló törvényjavaslat tárgyalását, sőt éjféltájban – az SZDSZ kérésére egyenkénti szavazással – megejtik a határozathozatalt is, s így nincs akadálya a költségvetési vita folytatásának. Tamás Gáspár Miklós ugyan felveti: „A 29-i ülésnap csillagászati tényezők következtében véget ért. Éjfélkor. A 30-i ülésnap az Országgyűlés határozata értelmében reggel 9-kor kezdődik. Ez itt most micsoda?” Az elnök azonban feloldja a dilemmát: „Ez még a tegnapi ülés folytatása.”
Reggel 3 óra 30 perc: Az újabb fideszes és SZDSZ-es hozzászólások hosszú sorát Kutrucz Katalin (MDF) szakítja meg, aki a bizottságokhoz még mindig csordogáló csatlakozó módosító indítványokra hivatkozva javasolja a részletes vita lezárását. Kiderül azonban, hogy a Becker Pál javaslata nyomán három részre tagolt vitából a harmadik rész tárgyalása még el sem kezdődött. Újabb hosszadalmas ügyrendi vita kezdődik, melynek végén úgy döntenek, hogy egyelőre csak az első és második rész lezárásáról lehet szavazni. Ezekre viszont a Fidesz egyenkénti szavazást kér. A kormánypárti többség természetesen a lezárásra szavaz, így a vitának ehhez a részéhez a költségvetési bizottság ellenzéki tagjai a korábbi ígéret ellenére már nem szólhatnak hozzá. A harmadik egység vitájában csak néhány hozzászólás hangzik el, amikor Csóti György (MDF) javasolja, hogy ennek a résznek a vitáját is zárják le. Újabb hosszadalmas ügyrendi csatározás, majd tekintettel arra, hogy a költségvetési bizottság még mindig nem fejezte be a munkáját, Kónya Imre nagylelkűségének köszönhetően a plenáris vita folytatódhat, egészen fél 9-ig.
Reggel 8 óra 30 perc: Szabad György közli az Országgyűléssel a néhány perccel korábban véget ért házbizottsági ülés döntését. Eszerint a plenáris vita folytatódhat 11-ig. (Hadd szónokoljanak tovább a fideszesek és a szabad demokraták, ha annyira akarják.) A következő ülésnap délután fél 3-kor kezdődik Kupa Mihály miniszteri zárszavával, majd kezdetét veszi a határozathozatal, amelyet éjjel l órakor megszakítanak, és 31-én reggel 8 órától, folytatnak egészen a befejezésig.
Szabad György bejelentését követően a kormánypárti képviselők nyomban hazaindulnak pihenni. Az MDF vezérkara távozás előtt még lefújja az eredeti menetrendhez igazodó, 9 órára tervezett tévéközvetítést, és utasítja a ház személyzetét, hogy a fotósokat ne engedjék be a terembe, majd végképp elnéptelenedik a kormánypárti oldal, – legfeljebb 8-10-en kókadoznak a helyükön, de a fideszes és SZDSZ-es képviselők az üresen tátongó padsorokkal farkasszemet nézve folytatják hozzászólásaikat, egészen 13 óra 20 percig, amikor több hozzászóló nem lévén, az ülés véget ér.
1991. december 30., délután 14 óra 46 perc: Kupa Mihály nagyjából a tervezett időben elmondja miniszteri vitazáróját, a határozathozatal kezdetét azonban technikai problémák miatt – a forgatókönyvek még nem készültek el – 17 óra 20-ra kell halasztani. Ettől kezdve a szavazás – kétóránként rövid szünetekkel – viszonylag zökkenőmentesen halad éjfélig.
December 31., éjjel 0 óra 5 perc: Az elnök szünetet rendel el és összehívja a házbizottságot. A szünetet követően Szabad György bejelenti, hogy sokan a korábbi megállapodással ellentétben folytatni szeretnék a szavazást, és mivel erre nézve a házbizottságban nem alakult ki konszenzus, most a Tisztelt Házzal szeretné megbeszélni a dolgot. Mindenekelőtt kér egy kizárólag tájékoztatási célokat szolgáló, nem hivatalos szavazást. Hogy mégis lássa, mekkora többség az, amelyik azonnal folytatni akarja a határozathozatali procedúrát. De a világért sem akar egyszerű többségi döntéssel határozni. (A szavazás eredménye csupa igen, mert az ellenzék nem szavaz.) Szabad György közli, hogy akkor ő most magántanácskozmányt tart, jelezve, hogy szeretné szép szóval meggyőzni az ellenzéket. Hack Péter közli, hogy az SZDSZ ilyen feltételekkel nem tud felelősen részt venni a határozathozatalban, Szájer József (Fidesz) pedig megjegyzi, hogy mivel ők nem ismernek magántanácskozmányra utaló szakaszt a házszabályban, az iménti szavazásnál nem nyomták meg a gombot. Kupa Mihály is latba veti tekintélyét: szerinte folytatni kellene, hiszen már csak 6-8 órányi szavazás van hátra, reggel 8 órára végezhetnek. Még Kövér László próbál a reggelig történő elnapolás érdekében – igen élesen – néhány szót szólni, de Szabad György megunja a dolgot, egyik pillanatról a másikra leveti nyájas magántanácskozmányi modorát, és elnöki hatalmával élve elrendeli a folytatást. A Fidesz- és az SZDSZ-frakció természetesen kivonul, de hárul kullogó képviselőik még el sem hagyták a termet, amikor Szabad György már fölteszi szavazásra a következő pontot.
Éjjel 1.48 perc: 23 percnyi szavazás után Csóti György ügyrendi javaslatot tesz: a szavazási időt állítsák át 10 mp-ről 5 mp-re. Megtörténik. Szűcs István pedig azt javasolja („a lét-nemlét határán vagyunk”), hogy a jelen lévő kormánypárti képviselők vonjanak vissza minden olyan indítványt, amely a bizottságokban nem kapott többséget. A javaslatot elfogadják azzal, hogy majd mindenki a szavazás megfelelő pillanatában jelzi visszavonási szándékát.
Éjjel 1.57 perc: További 9 percnyi szavazás után Csóti György újabb javaslattal áll elő: nem kell a szavazásra föltett módosító indítványok lényegét ismertetni, elég bemondani a számokat. Az elnöklő Dornbach Alajos elutasítja a javaslatot. Viszont megígéri, hogy amennyire tőle telik, igyekszik sietni.
Éjjel 2.32 perc: Az MSZP visszatér a terembe. Gál Zoltán bejelenti: úgy döntöttek, hogy mostantól újra részt vesznek a szavazásban, mert védeni szeretnék a parlament tekintélyét, és szerintük ehhez az ellenzék jelenléte is szükséges. Továbbra is úgy vélik azonban, hogy a kormánypárti többség durván megsértette a házbizottságban kialakult hatpárti konszenzust.
A szocialisták ezzel teszik teljessé szolgálataikat, amelyeket annak érdekében tettek, hogy a végleges költségvetés december 31-én éjfél előtt megszülessék. Korábban a módosító indítványok visszavonásával és a vitából való kivonulással takarítottak meg tetemes időmennyiséget a kormánypártoknak, most a határozatképesség bebiztosításával járulnak hozzá a sikerhez.
Éjjel 3.21 perc: A Fidesz visszatér a terembe. Kövér László bejelenti, hogy a „számítógépes reflexjátékká” silányodott szavazási bohózatban a végszavazásig továbbra sem kívánnak részt venni, de figyelemmel akarják kísérni az eseményeket, hogy őrködhessenek a szabályok maradéktalan betartásán.
Reggel 7 óra 40 perc: Kónya Imre bejelenti, hogy a műszakiak tájékoztatása szerint szünetet kell tartani, mert a szavazógép nem bírja a terhelést. Az elnök szünetet rendel el.
Reggel 8 óra 27 perc: A szünetet követően az eredeti házbizottsági megállapodással összhangban a szabad demokraták visszatérnek a terembe. A többség ettől kezdve részt vesz a szavazásban, de sokan döntenek úgy, hogy a történtek után csak a végszavazásnál hajlandók megnyomni a gombot.
Délután 13 óra 52 perc: Az Országgyűlés 215 szavazattal 120 ellenében, 3 tartózkodással elfogadja a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetését.
1992. január 1.: Megjelenik a Magyar Közlöny első száma, benne a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetése. A hírlapkiadó V. portáján hajnali 3 órakor már megvásárolható. Az első vevők nyilván nem sejtik, hogy a frissen nyomott lapokon a szavazások eredményének ellentmondó számok is találhatók. 1991. december 31-én reggel 6 óra 11 perckor a T. Ház leszavazta Kis Gyula javaslatát, amely szerint a profiltisztítás keretében a költségvetés 3,6 milliárd forintot fizet a tb.-nek. A Magyar Közlönyben mégis úgy szerepel, mintha megszavazták volna. Fordított a helyzet Vass István javaslatával, amelyet 31-én 6 óra 18 perckor 180 szavazattal 9 ellenében, 5 tartózkodással megszavazott a T. Ház, a módosítás mégsem szerepel a közlönyben. Az egyházi ingatlanok visszaadásával kapcsolatos költségek előirányzatát a Ház 600 millió forinttal növelte. A közlöny ezt a 600 milliót nagylelkűen átigazolta a szovjet csapatok által okozott környezeti károk helyreállításának költségeihez, vagyis egy sorral feljebbre. Hiába, jó munkához idő kell!
- Beszélő [6]