Langmár Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Másfél héttel ezelőtt egy tv-beszélgetésben ismételten fölemlegette a történetet. Mindkét alkalommal „kiderült”: Antall doktor dicsősége, hogy 1989 novemberében Németh Miklós közzétette az ország tényleges külföldi adósságát. Vajon miért éppen most emlegeti mindezt a kormányfő? Meglehet, hogy a sokat emlegetett, kifinomult politikai stílusérzéke indította erre? Az államigazgatásban dolgozók közül (már amennyire ezt tudni lehet) Surányi György mindéképpen azok közé tartozott, akik a legtöbbet tették azért, hogy a tényleges adatokat bevallják. S most az ő kirúgásának megszentelése lett volna az ok arra, hogy fölelevenedjék a történet úgy, hogy minden érdem az MDF elnökéé legyen? Ez még Antall doktor nagysága mellett is kicsinyes feltételezés.

Idézzük föl, hogy a nyilvánosság előtt milyen fokozatai voltak az adósságadatok bevallásának (erről részletesebben lásd: Beszélő, 1989. december 18. és Magyar Nemzet, 1990. február 27.). 1988-ban a Világgazdaság (ha jól emlékszem, akkor még nem volt nyilvános terjesztésű lap) közölt egy adatsort a külföldi adósságokról, amelyek lényegesen nagyobbak voltak a hivatalos adatoknál. Ezek az adatok szigorúan titkosnak számítottak. Feltételezhető – semmiféle bizonyítékom erre nincs –, hogy Pozsgay körei szivárogtatták ki az adatokat, máskülönben aligha merték volna azokat közölni.

Németh Miklós 1989 tavaszán egy parlamenti beszédében mintegy mellékesen „bemondta” a belföldi államadósság tényleges nagyságát, ami szintén jóval nagyobb volt a hivatalosnál. Egy statisztikai rendszerben nem lehet csupán egyetlen számot meghamisítani: világossá vált, hogy előbb-utóbb közölni fogják a valós adatot is.

Azt, amiről már egy viszonylag szélesebb kör (becslésem szerint két-háromszáz ember) tudta, hogy 2-3 milliárd dollárral nagyobb lehet a bevallottnál. (A kozmetikázás alapvető oka a költségvetési hiány valós nagyságának eltitkolása volt.) Erről a fontosabb ellenzéki pártok is tudtak. Az SZDSZ például a reformközgazdászok, az MDF pedig a Pozsgay-körből hozzájuk pártoltak (Bogár László) révén. Az adatok nyilvánosságra hozatalára komoly nyomásgyakorlás (pláne nyilvános) nem volt a részükről. Persze az ügy bizalmas jellege miatt ezt csak sejteni lehet, s bárki könnyen állíthatja az ellenkezőjét. Ráadásul az 1990 elején 1982-ig visszamenőleg közzétett adósságadatok eltértek a „közszájon” forgó adatoktól. Nem tudni, hogy ténylegesen milyen kör ismerte a pontos számokat. S tegyük hozzá, hogy az MNB korrektül és ellenőrizhetően azóta sem publikálta a korábbi adatokat.

Az 1989. novemberi vallomást legközvetlenebbül kétségtelenül a már elkerülhetetlen új választások kényszerítették ki. Ilyen értelemben tehát Antall Józsefnek bizonyosan igaza lenne, ha csak annyit állítana, hogy ehhez a lépéshez politikai kényszerhelyzetre volt szükség, a technokraták nyomása nem volt elegendő. De akkor elvileg hasonló „érdemei” voltak a többi ellenzéki pártnak is. (Később Németh Miklós mellett az MNB akkori elnöke, Bartha Ferenc is a maga érdemének tekintette az adatok közzétételét.)

De 1990-ban volt egy furcsa közjáték. Már az Antall-kormány idején, az 1990-es költségvetés módosításakor a miniszterelnök úgy nyilatkozott a Pesti Hírlápnak, hogy a Németh-kormány valótlan adatokat szolgáltatott a Nemzetközi Valuta Alapnak (IMF). A kormány szóvivője azonban megcáfolta a Pesti Hírlapot. A lap olyan állítást tulajdonít a miniszterelnöknek, amit az nem állított. A valótlan adatokat ugyanis nem a Németh-kormány, hanem a Magyar Nemzeti Bank vezetői szolgáltatták.

A kormány szóvivője nem különösebben nevezetes egyéni véleményéről és akcióiról, így semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy a miniszterelnök kiigazítása Antall József instrukciója alapján történt.

Miután a jegybank élén nemcsak ma, hanem 1991 előtt is olyan vezetők álltak, akik feltétlen hívei voltak a legfölsőbb hatalomnak, s ráadásul a jegybank jogi értelemben is teljes mértékben a kormány alá van rendelve, komolytalan állítás az, hogy az MSZMP és kormánya nem tudott a tényleges helyzetről. Már csak azért is, mert – mint említettük – a külföldi adósságok meghamisítása döntően (valószínűleg) a költségvetési hiány meghamisításának következménye volt. Ha valaki ebben elhallgatja a kormány felelősségét, az vagy mégsem ismerte korábban az adatokat s az azokat megalapozó mechanizmusokat, vagy valamiért ferdít. Az, hogy formailag az MNB szolgáltatja az adatokat, s hogy a szakapparátusoknak mindig komoly lehetősége nyílik a manipulációra, nem igazolja azt, hogy ily módon varrjanak mindent a jegybanki apparátus nyakába.

Mi érdeke fűződött Antall Józsefnek ahhoz, hogy megvédje a korábbi kormányt, kormányokat?

S ugyanez a kétlelkűség nyilvánul meg a mostani két megnyilatkozásban is. A sajtójelentések szerint a bodpéteri beavatáson inkább Németh Miklóssal szemben fogalmazta meg állítását, míg a tévében ismét a bankárokat marasztalta el Csurka szellemében. A kvázi hazug bankárokat.

Miközben saját kormánya is jócskán elkövet csalásokat és törvénysértéseket. Talán elég, ha a költségvetési törvényekre és zárszámadásokra gondolunk.

Csak nem a régi történet ismételt, bár szégyenlős fölelevenítéséről van szó? A jó királyról és álnok tanácsadóiról? Talán úgy érezte Antall doktor 1990-ben és 1992 elején is, hogy szükség lesz még erre a mesére? S erre a bankárok lesznek a legalkalmasabbak?

• gazdaság