Beszélő: Bécsben, némi malíciával úgy fogalmaznak, hogy a nyugat-keleti hírszerzés fő találkozópontja ma már nem az osztrák főváros, inkább Budapest…
Dr. Gálszécsy András: Azt hiszem, az ősi császárváros azért még ma sem panaszkodhat. De Magyarország nyitottsága kétségtelenül lehetővé teszi, hogy ilyen jellegű börze itt is kialakuljon.
Az együttműködés sémái
Beszélő: Tudjuk, hogy a rendőrség jelentékeny segítséget kapott az elmúlt két esztendő során külföldről. Számíthattak-e hasonló támogatásra a titkosszolgálatok?
G. A.: Velünk az utóbbi időszakban valamennyi hagyományos demokrácia hasonló szervezete felvette a hivatalos kapcsolatot, így e szervezetek jól ismerhetik a mai polgári titkosszolgálataink felépítését – melyet egyáltalán nem titkolunk –, valamint technikai lehetőségeinket. Van öt terület, ahol ez az együttműködés természetes. Ilyen a terrorizmus és a kábítószer-csempészet elleni harc, a fegyver- és embercsempészet megfékezése és a maffiapénzek tisztára mosásának megakadályozása.
Nagyon sok segítséget kaptunk tehát; részben úgy, hogy számos delegációt fogadtunk és küldtünk, így módunk volt megismerni más titkosszolgálatok elveit, szervezeti felépítését, technikai lehetőségeit. A kapott segítségek körébe tartozik, hogy továbbképzés céljából meghívták embereinket; továbbá effektív segítséget is kapunk, például az Egyesült Államoktól a határőrizeti berendezések korszerűsítésére. Persze ez nekünk is jelentékeny pénzünkbe kerül, mert a budapesti számítóközpont és a határátkelőhelyek közötti hálózatot nekünk kell kiépítenünk, de a technikai apparátust az USA szállítja.
Beszélő: Számomra úgy tűnik, hogy a magyar preferenciákban biztonságpolitikai szempontból egyértelmű a német orientáció, ugyanakkor politikai szempontból kifejezetten amerikai dominancia mutatkozik…
G. A.: Kérdése kifejezetten a politikai szférát érinti, melyet már csak azért sem kommentálhatok, minthogy nem érzem magam politikusnak. Kétségtelen azonban, hogy az utóbbi időben a titkosszolgálatok irányultságában is változásoknak kellett bekövetkezniük. Részint nálunk az Információs Hivatalnak a működésében kellett súlypontáthelyezéseket végrehajtani. Mi például külföldön nem foglalkoztatunk a szó klasszikus értelmében vett kémeket, hanem igyekszünk minden, legális forrásból származó információt összegyűjteni, feldolgozni, s ezekből a magyar vezetés – az elnök, a kormány vagy a hadsereg – számára hasznos következtetéseket levonni. Újabb súlypontmódosulás: figyelmünk ma már nemcsak Nyugat-Európára, de Kelet-Európára is ki kell terjedjen. Főként a valamikori Szovjetunió államaira. Ez teljesen természetes.
Beszélő: Van olyan vélemény is, hogy a magyar titkosszolgálatok preferenciáiból bizonyos országok hasonló szervezetei ki lennének zárva…
G. A.: Ez nem így van. Ugyanolyan, teljesen legalizált és küldöttségcseréken alapuló kapcsolataink vannak a németekkel, olaszokkal, franciákkal vagy épp amerikaiakkal és japánokkal. Lehet, hogy a politika más síkjain léteznek efféle eltérések, de a magyar titkosszolgálatok ilyen diszkriminációt nem alkalmaznak.
Beszélő: A hadsereg igen figyelemreméltó kapcsolatokat tudott kiépíteni a környező országok hadvezetésével. Milyen az együttműködés – ha van egyáltalán – titkosszolgálati szinten?
G. A.: Vannak olyan környező országok, amelyekkel igen normális együttműködésünk van, de van két fehér folt is: Jugoszlávia és Románia. Nem hiszem, hogy feltétlenül rajtunk múlt, hogy a helyzet ekként alakult. Nem kétséges, hogy az újonnan szerveződő délszláv államok közül lesznek olyanok, amelyek törekednek majd együtt-működést kialakítani velünk. Nem utolsósorban azért, mert Jugoszlávián át vezet az egyik legfontosabb kábítószerút. Sajnos Magyarországon és Szlovénián át Olaszország felé vezet egy embercsempész-útvonal is. Az utóbbi időben számos fegyvercsempészeti ügy került napirendre, melyek közül sokat sikerült lelepleznünk (tavaly 246 esetben fogtak el Magyarországon fegyvercsempészt, plusz két nagy fegyverszállítmányt, egy repülőgépnyit és egy kamionnyit), tehát e téren is van közös munkára épp elég ok. Sajnos Szerbiával kapcsolatban semmilyen együttműködési igyekezetről sem számolhatok be. Amennyire ellenséges magatartást tanúsítanak egyéb szempontból, egéren is inkább csak ellenünk dolgoznak. Ám ha helyreáll a béke, és kialakulnak az új államformációk, remélhetőleg itt is: frontáttörés következik be, minthogy Szerbiának sem lehet érdeke, hogy Nyugaton magányos kábítószer-közvetítő országként tűnjék fel.
Románia esetében nagyon sokféle ellentét van, miért épp a titkosszolgálati kooperáció lenne harmonikus. Kezdemények voltak és talán lesznek is, de együttműködésről egyelőre szó sincs. Mint ahogy – tudomásom szerint – már a Kádár-érában is a „román kapcsolat” volt a legsekélyesebb, a legrosszabb.
Beszélő: Van-e titkosszolgálati egyeztetés a visegrádi hármak között? S ha igen, hogyan tudják megvalósítani azt, hisz például Cseh-Szlovákiában szélnek eresztették az apparátust.
G. A.: Igen, de újjá is szervezték. Így aztán úgy is mondhatnám: semmi akadálya, hogy mind Cseh-Szlovákiával, mind Lengyelországgal igen jelentékeny információcserét bonyolítsunk. Külön visegrádi hármas együttműködés azonban nem létezik. Nem akarunk egy ilyen kis „klikkbe” tömörülni.
Beszélő: Milyennek ítéli meg a titkosszolgálatok helyzetét a kelet-európai változások után?
G. A.: Azt hiszem, minden ország más és más megoldást választott. Szervezetileg is, személyzeti politikáját illetően is. A magyar átalakulást korántsem tekintem egyedül üdvözítőnek. Egyébként Nyugaton is országonként változik, hogy a titkosszolgálatok milyen szervezeti, felügyeleti megoldásokat, együttműködési sémákat választanak. Ráadásul egy egész sor nyugat-európai országban nem is szabályozza külön törvény a szolgálatok működését. Nálunk 1990 márciusa óta van nemzetbiztonsági törvény, és nagyon remélem, hogy belátható időn belül lesz egy még korszerűbb, melynek tervezete – tavaly december óta – mindegyik képviselőnek a birtokában van már.
Az anyaszentegyház öröksége
Beszélő: Milyen rálátása van Önnek a volt magyar titkosszolgálat KGB-, illetve PFSZ-kapcsolataira?
G. A.: Nincs rálátásom, ugyanis amikor létrejöttek az új magyar titkosszolgálatok, nem hoztak magukkal korábbi terheket. Szervezetileg e hivatalok a Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökségének részei voltak. Így amikor leváltak, elhozták a saját irattárukat: a III/I-ét az Információs Hivatal, a III/II-ét és III/V-ét a Nemzetbiztonsági Hivatal, a III/IV-ét a Katonai Biztonsági Hivatal… a III/III-at meg senki! Az ott maradt a Belügyminisztériumban, az anyaszentegyház örökségeként. Hála istennek, mondom én, de nem biztos, hogy Boross belügyminiszter úrnak is ez a véleménye.
Ami a PFSZ-t illeti, Magyarországon működik egy nagykövetségi rangú képviseletük, s így már korábban is a kapcsolatok inkább államközi, semmint titkosszolgálati jellegűek voltak. Más kérdés a KGB, hisz intézményesített titkosszolgálat-közi kapcsolat létezett a kelet-európai szervezetek és a KGB között. Viszont úgy tudom, hogy már a 70-es évek közepétől is csak csoportfőnöki szinten működtek tanácsadók. Tehát azok a félelmek, melyek esetleg más országokban megalapozottak lennének – ahol mondjuk beosztotti szinten is ismerték a KGB-sek a titkosszolgálatok embereit – Magyarországon nem állnak fenn. Itt csak a vezetők voltak kapcsolatban, akik őszintén szólva maguk sem rajongtak túlságosan a szovjet tanácsadókért.
Beszélő: Az utóbbi időben megfogalmazódtak bizonyos kételyek a szolgálat munkájával kapcsolatban. A sajtó időben figyelmeztetett a nukleáris fegyvercsempészetre, a terrortámadások valószínűségére, de mintha semmi sem történt volna…
G. A.: Igen, kaptunk figyelmeztető jeleket – emlékezetem szerint nyolc vagy kilenc esetben –, és azokat azonnal továbbítottuk is a rendőrségnek. De ezek túl általánosak voltak, semhogy a védelmi munkában hasznosítani lehetett volna őket. Sajnos ma sem tudom ígérni, hogy biztosan nem fog bekövetkezni hasonló támadás. Mert egy akkora országban, amelyet két óra alatt a szélrózsa bármelyik irányába el lehet hagyni, nem nagy kunszt robbantásos merényletet elkövetni.
Beszélő: Mit szól Ön ahhoz a feltételezéshez, hogy valaki illetékes információkkal látta volna el a ferihegyi robbantás elkövetőit?
G. A.: Számomra is érdekes feladvány – sajnos a megoldását egyelőre nem tudom –, hogy miért pont ott és akkor történt a terrortámadás. Egy rendőri illetékes azt kizárta, hogy az izraeli nagykövetségtől vagy a rendőrségtől szivároghatott volna ki az információ. Én hívő ember vagyok: tehát készséggel elhiszem a rendőri illetékesnek, ha ezt „kizárja”, de akkor mondja meg, honnan származhatott mégis az információ. Erre viszont nem kaptam feleletet.
Beszélő: Katonai szakértők úgy vélik, a román hadsereg nem jelent veszélyt Magyarországra. A román hírszerzéssel, a SRI-vel kapcsolatban mi a helyzet?
G. A.: A SRI nyilvánvalóan dolgozik Magyarországon. Ha letagadják, ne higgye el nekik. Bőséges lehetőségük van erre, mert rengeteg ember jön át Romániából. Komolytalan érv ez ellen, hogy az átjövök zöme magyar nemzetiségű. Ugye, nem most találták fel a „szelíd ráhatást”, hogy informátorokat szerezzenek. Nagyon csodálkoznék, s ügyetlennek tartanám a SRI-t, ha Magyarországon nem tartana ügynököket.
Kiszerelés és leszerelés
Beszélő: Hol és miként képezik ki a titkosszolgálati tiszteket?
G. A.: Korábban, a hírhedt szovjet IMO-n történt bizonyos fokú képzés, még inkább pótképzés. A többség azonban itthon, a Rendőrtiszti Főiskola állambiztonsági tagozatán kapott kiképzést. Amikor szétváltak a szervezetek, s a BM-ből „kiszerelték” a két titkosszolgálatot, ez az oktatás területén is végbement. A Nemzetbiztonsági Hivatalnak van tehát egy iskolája, ahol szerintem igen színvonalas képzés folyik a céllövészettől több nyelv oktatásáig, kétéves kurzusokban.
Ezenkívül rendkívül sok lehetőséget kapunk arra, hogy tisztjeink hosszabb-rövidebb időt töltsenek külföldön, ahol elsősorban nyelvi képzés folyik, de hasznos szakmai oktatásban is sokan részesülnek.
Beszélő: A 70-es esztendőkben az ipari hírszerzés került előtérbe, manapság újra a biztonságpolitikai témák iránt nőtt meg az érdeklődés. Magyar vonatkozásban mely témák, témacsoportok számíthatnak különleges figyelemre?
G. A.: Belbiztonsági szempontból egyértelműen az antiterrorizmus, a drogcsempészet és a fegyvercsempészet. A hírszerzés területén pedig minden olyan információ, melyekhez a nyílt forrásokból hozzá lehet jutni. Hiszen Magyarország formálódó, átalakuló állam, gazdaságilag éppúgy, mint politikailag, tehát soha nem lehet tudni, hogy mi a különösen hasznos információ.
Ön említette, hogy a 70-es években a gazdasági információk kerültek előtérbe. Én úgy velem, hogy a jövőben megint ez fog történni. Persze a kábítószerek jelentős belbiztonsági fejtörést fognak okozni még, hisz ha a magyar valuta konvertibilissé válik, a drogok szempontjából már nemcsak tranzitország leszünk, hanem komoly piac is. Ám még a CIA mostani átszervezése is azt mutatja, hogy a jövőben e szervezet fő profilja az USA számára fontos gazdasági információk begyűjtése lesz. Számomra meglepő, hogy az állami hírszerző szervek a klasszikus kapitalista országokban is bizonyos mértékig rendre átállnak a gazdasági hírszerzésre. Holott azt gondolná az ember, hogy egy olyan társadalomban, ahol minden ipari, kereskedelmi tevékenység a magánszférában zajlik, egy költségvetésből élő állami szerv számára ez csöppet sem lehet fontos. A jelek azonban arra vallanak, hogy valamilyen módon e két dolog mégiscsak kapcsolódik egymáshoz.
Beszélő: Milyen mértékben változott meg a magyar titkosszolgálatok struktúrája?
G. A.: Én már nem sokat kellett változtassak, hisz elődöm, Boross Péter úr ezt már megtette. Tulajdonképpen a legjelentősebb személyi cserékre is ekkor került sor: a két hivatalból 50-50 embert bocsátottak el vagy nyugdíjaztak. Azokat, akik exponált politikai szerepet játszottak az előző rezsimben. Mindenhova fiatal tisztek kerültek. A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, Simon Sándor, a legfiatalabb magyar tábornok; negyvenhárom éves. De az Információs Hivatal vezetője, Kocsis Kálmán tábornok is mindössze negyvenöt éves. Miként a második vonalhoz tartozók zöme is negyvenes éveiben jár.
A magam részéről felülvizsgáltam a személyzeti munkát, megszűnt a korábbi személyzeti apparátus, és humánpolitikai jött létre, ami nem egyszerű cégtáblaátfestés. Pszichológusokat alkalmaztunk, akik új szempontokat dolgoztak ki a munkatársak kiválasztásához. Tavaly történt először, hogy a titkosszolgálatok az egyetemeken ugyanolyan pályázatokat hirdettek, mint más cégek vagy minisztériumok.
Beszélő: Valóban, milyen kritériumok alapján válogatják ki a tiszteket, az ügynököket, illetve például az elemző részleg tagjait, s kapnak-e segítséget más minisztériumoktól?
G. A.: Semmiképp sem fogjuk újra bevezetni az SZT-tiszti rendszert a kormányhivatalokban, minisztériumokban stb. Ami pedig a káderkiválasztást illeti, az nyitottabbá vált. Korábban nagyjából családi alapon ment ez végbe: akinek a papája jó volt alezredesnek, annak a fia is jó volt hadnagynak.
Mi a kiválasztást egy nagyon komoly környezettanulmánnyal kezdjük; milyen a családi, ismeretségi háttere az illetőnek. Nincsenek-e káros szenvedélyei, nem állt-e valamilyen gyógykezelés alatt. De ma már csak ilyen válogatási szempontok léteznek – mondjuk a nélkülözhetetlen egyetemi végzettség mellett –, s nem másmilyenek, mint korábban. Egyébként igyekszünk minél szélesebb körből verbuválni a munkatársakat.
Beszélő: Egyik korábbi nyilatkozatában említette, hogy a szolgálatok állományát mintegy 20%-kal csökkentették. Szeretném tudni, mihez képest történt ez a 20%-os csökkentés, továbbá, hogy mi lett azokkal, akiktől „megszabadultak”? Nyomon követik-e tevékenységüket?
G. A.: Boross Péter úr tevékenységét azzal kezdte, hogy azonnal zárolta a BM-ből kiváló két titkosszolgálatnál lévő üres állásokat – akkor még bőven voltak ilyenek –, majd az összlétszám 20%-át ebből megszüntette. További létszámcsökkentést én nem tervezek, mert a jelenlegi bel- és külpolitikai helyzetben nagyon szükségesnek ítélem, hogy ez a létszám – azaz mintegy 4000 fő – megmaradjon. Fontos ugyanakkor tudni, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal személyzetének mintegy fele a technikai igazgatóságnál dolgozik, mely a rendőrség hatáskörébe tartozó bűncselekmények felderítésében is közreműködik. Ez az igazgatóság változatlanul kapocsként működik a BM és a Nemzetbiztonsági Hivatal között, amellett hogy a technikai személyzet ez utóbbi állományába tartozik. Viszonylag jelentős létszámot köt le a két önállósult hivatal pénzügyi-műszaki ellátó apparátusa is.
Ami pedig a szolgálattól távozók számát illeti: a Boross korábbi miniszter úr által elbocsátott-nyugdíjazott 50-50 alkalmazotton túl nagyon sokan önszántukból fordítottak hátat a két titkosszolgálatnak. Részint azért, mert féltek, hogy az egész hivatalt felszámolják, másrészt sokan igen kedvező ajánlatokat kaptak a különböző alakuló magánvállalatoktól. Részben olyan cégektől, ahol kitűnő nyelvismeretre volt szükség; de megnőtt a technikai szakértők kelendősége is, továbbá az őrző-védő kft.-k szaporodtak meg és alkalmazták azonnal a kiváló szakembereket. Ilyen a GRUP–4 Kft., mely a volt laktanyákat őrzi; az Őrmester Kft. is sok volt rendőrtisztet és katonatisztet alkalmaz. Nagy Lajos például, aki az utolsó főigazgatója volt a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, szintén igazgatója lett egy ilyen kft.-nek, ahol korábbi kollégái dolgoznak. Ezek teljesen legális vállalkozások Egyébként már csak ezért sem követjük nyomon tevékenységüket.
Beszélő: A Stasi aktáit nyilvánosságra hozták. Romániában a titkosszolgálat munkáját szabályozó törvénytervezet kapcsán a szolgálat vezetője azt ajánlotta, hogy 90 évre zárolják a volt Securitate irattárát. Milyen legyen a „magyar megoldás”?
G. A.: Ami a Stasi-aktákat illeti, minden bizonnyal sokaknak örömet okoz, hogy olvashatják, ugyanakkor még nagyobb örömöt okozna, ha a BND-aktákba (Bundesnachrichtendienst – Szövetségi Hírszerző Szolgálat) is betekinthetnének. Bár egyesült a két ország, csak az egyik titkosszolgálat, a keleti vált áttekinthetővé és nyitottá, a másik nem. Nyilvánvalóan a román példát sem tudnám elfogadni. Nálunk most kerül majd vitára ez a bizonyos III/III-as törvény, amelyik lehetővé teszi, hogy bizonyos igazságtétel megvalósuljon. Az persze egy másik dolog, hogy hozzáférhetővé váljanak-e az akták. Ezt én nem helyeselném, mert borzasztó sok mikrotársadalmi szintű feszültségnek, bajnak lenne a forrása. Kérdezem: boldoggá teheti-e az embert, ha megtudja, hogy korábbi barátja információkat adott róla? Aligha.
Beszélő: Nem félti-e munkatársait bizonyos köröknek a múlttal – enyhén szólva – leszámolni akaró radikalizmusától?
G. A.: Ha a III/III-as törvény megőrzi azokat a kereteket, melyek között előterjesztették, akkor nem. Minthogy a tervezet egyértelműen kimondja: csak a III/III-ra, annak SZT-tisztjeire és ügynökeire vonatkozik. Ha e kör továbbterjed, feltétlenül problémák merülnek majd föl, hiszen akkor ez veszélyezteti a hivatalok működését, amivel én semmiképp nem tudok egyetérteni. Ennek a törvénynek az áldatlan hatásait egyébként már most is érezzük, pedig még el sem fogadták. Hiszen azok, akik a kémelhárítás, a terrorelhárítás, illetve az alkotmányvédelem területén együttműködnek velünk, óvatosabbá váltak, s egyesek meg is mondták nyíltan: nem kívánnak velünk dolgozni, mert félnek, hogy a törvény hatályát – a különböző képviselői javaslatok alapján – ki fogják terjeszteni. S lehet, hogy egy következő kormányzat esetleg kitalálja majd, hogy ezt – à la csehszolvák lusztrációs törvény – terjesszék ki majd’ mindenkire. Tehát, ha a parlament ezeket a szélesítő-módosító indítványokat elfogadná, komoly gondjaim lennének.
- Belföld [6]