A Magyar Köztársaság nevében fellépő férfiak férfiasságának kérdése eleddig elsősorban Boross urat, a belügyminisztert foglalkoztatta. Több alkalommal is férfias követelményeket fogalmazott meg az intézkedő rendőrök számára. De időközben mintha a közrendőrnél jóval magasabb státusú intézkedők is felfedezték volna a tömör, határozott, nyílt színi kiállás előnyeit. Csak néhány példa: 1993-ban konvertibilis lesz a forint! – jelentette ki Bod Péter Ákos, az új jegybankelnök, 1992-ben sok kisvállalkozás tönkremegy, de magukra vessenek – tette hozzá. A gazdasági növekedésnek meg kell indulnia Magyarországon – jelentette ki Szabó Iván, az új ipari miniszter. De kell is növekedni, mert – ha ugyan nem elírás a dátum – Kupa pénzügyminiszter szerint már 1996-ban teljes jogú EK-tagok leszünk. (Lapunk férfias véleménye: állunk elébe!) Bizonyos értelemben Jeszenszky Géza New York-i beszédéből is az új magyar kormányeltökéltség jegyei olvashatók ki. Hozzon létre az ENSZ saját gyorshadtestet, és vágjon oda, ha kell – javasolta a külügyminiszter. Ami talán nem is olyan rossz ötlet, feltéve, hogy a testület a demokrácia védelmét és békés terjeszkedését szolgálná.
Demokrácia – fogyasztás
A férfiasodási hullám még a szelíd lelkűnek vélt kereszténydemokratákat is elérte. Hiába vette Gombár rádióelnök futásra a dolgot; hiába gyónta meg frekvenciabűneit a felmérgesült egyházfőknek; hiába is emeli négyszeresére a kegyes percek műsoridejét! Ha eddig nem tudta volna a hitetlen rádióelnök, hogy a keresztényiség nem merül ki a megbocsátásban, most megtudhatta! Surján miniszter úr utánaeredt, hogy kővel dobja, korbáccsal kergesse meg a médiakufárt.
Sorok írója, oktalan, de azért látó gyerekszemmel falun élte át 1956-ot. Kicsi helyen, legalábbis akkoriban szinte még a gyerek is átlátta a történéseket. Hatalmi fordulat, a forradalom győzelme, a füleken, a „médián”, vagyis a néprádiókon keresztül következett be. De másnap már ott tolongott a nép a főtéren, fennen lobogtak a magyar zászlók, szónokoltak a heves vérű ifjú tanerők, egyéb nadrágos emberek, de jó szókincsű parasztok, vízgépészek is meg Sanyi bácsi, aki pap létére egyszersmind politikus ember is volt. Az öreg parasztok, akik nagy örömükben délután még az artézi kútnál ölelgették, csókolgatták egymást, estére már díszbe vágták magukat, ott ültek az ipartestületben, mert tudták jól, hogy mostan bizottságokat, bizottmányokat, tanácsokat kell választani. Az első nap még lehetett az odafenti politikáé meg a rádióé. A következő már a helyi, öntevékeny, civil társadalomé kell legyen. A régiek ezt pontosan értették, bár nem így fejezték ki magukat.
Értették, hogy az „odafent”, nagyban megtermelt szabadságot és demokráciát nem elég csak fogyasztani, de idelent, kicsiben, mondhatni kisiparilag újra kell termelni.
A mai politika fő- és közszereplői mintha nem egészen értenék vagy nem akarnák érteni az első és a második nap különbözetét. A második napon már nem elég a rádió, újabban a tévé gombjait tekergetni. Ekkor már a civil, polgári társadalmat kéne alakítani; szakszervezetet, munkástanácsot, társadalmi mozgalmat, gazdakört, kultúregyletet, vita- és önképzőkört csinálni. Ez a második nap, miként a régiek tudták, földhözragadtabb és archaikusabb, mint az első. Nem a hatalomé, a nagypolitikáé, híré, tömegközlésé, városé, hanem a falué, a szomszédoké, a helybéli harangozóé vagy éppen önmagunké.
A demokrácia nem a tévé által, s nem is a média korában keletkezett. Inkább azt lehetne mondani, hogy annak idején, az archaikus, élőszavas óvilágban olyan jól kifundálták a demokratikus alapintézményeket, hogy még ma is, a tévé, rádió ellenére is tartják magukat.
Akik ezt nem veszik tudomásul, és az első nap múltával, a civil társadalom építésének évadján sem képesek másra, mint hogy a politikai propagandagépek kormánykereke körül lökdösődjenek, marakodjanak, azzal gyanúsíthatok, hogy igazából nem is a demokrácia érdekli őket, hanem a hatalom!
Arany középszer
A demokrácia egyebekben nem a hatalomvágy kioltását, hanem csak keretek közé szorítását célozza. Ez is mutatja, milyen régi és milyen bölcs találmány a demokrácia.
Fejlett, stabil demokráciákban, ősöreg civil társadalmi berendezkedések szomszédságában a politikusoknak, politikai pártoknak végeredményben nincs más dolga, mint megnyerni a választást, és utána úgy kormányozni, hogy ne veszítsék el azonnal a nép bizalmát.
Minálunk, akik csak most kezdjük, a politikailag aktív kisebbségnek még egy sor másfajta, nem kifejezetten politikai, hanem társadalmi és kulturális intézmény megindításában, átgyúrásában is közre kellene működnie. Többek között saját érdekében is fel kellene ismernie, mennyire szűkölködünk a különféle lökéscsillapító, konfliktusrendező, fájdalomenyhítő hagyományokban és szokásokban. Amiből következne, hogy a politizáló minoritásnak nem lehet vagy nem tanácsos négy esztendőn át állandó és kiélezett előválasztási riadókészültségben léteznie.
Semmiféle ismeretem róla, nem tudom, hogyan, milyen lelkiállapotban tölti el idejét két választás között a nyugati politikus. Sem pedig, hogyan magyarázza meg feleségének, amikor leszavazzák.
Azt viszont látom, miként szorong, retteg, gyűlölködik a magyar politikus. Egyetlen éjszaka háromszor is jeges verítékben riad fel, pedig hol van még az igazi választás! De hát hogyne riadozna, mikor álmában nemcsak leszavazzák a vesztest, de mindjárt ki is végzik! Hogyne lenne joga akkor az egész tévére, rádióra, az egész mindenségre; hiszen az életéért harcol.
Ezek az álmok, felteszem, még a kádárizmus tudatalatti folytatódásai. El kell ismerni, legnehezebb helyzetben a kormánypártok emberei vannak, ők még csak a győzelem érzésébe kóstolhattak bele; a vereségről csak nyomasztó fantáziaképeik lehetnek. A liberális ellenzék már tudja, mi az, veszíteni. És mégis élnek! Legnagyobb tapasztalattal a valamikori komszocosok rendelkeznek. Ők először a teljhatalmat veszítették el, majd a választást is. Ők már tudván tudják, a demokráciában nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.
Fuharosok
Ahogyan a költő, Esterházy Péter nevezi ezt a magyar kormány számára minduntalan kellemetlenné váló foglalkozási kategóriát. Ahelyett, hogy fizetnének, lezárják a hidakat, keresztbe állnak az úton. A nyáron, Ljubljanában viszont a szerb tankok előtt emeltek blokádot a kamionosok, mindennemű fizetség nélkül. Úgyhogy azért jó oldalaik is vannak.
A görög blokádot sem azért említjük, hogy a magyar hatóságokat leckéztessük. Rosszul jött ki a lépés, most már nincs más hátra, mint megegyezni az árban, azután éljen a görög–magyar barátság.
Inkább azoknak a hithű MDF-aktivistáknak üzennénk, akik még ma is őszintén hiszik, a ’90-es fuvarosblokádot az SZDSZ szervezte, a kormány megbuktatásának céljából. Hogy a görögöket is az SZDSZ bújtogatta volna, azt talán még ők sem hiszik. De akkor ki?… Csak nem a magyar kormány árpolitikájában van valami?… Vagy a fuharosokban?… Nehéz itt eligazodni…
- A hét üzenetei [6]