A zsinati tanítás
Politikai életünk egynémely szereplője folyamatosan gondoskodik arról, hogy ne legyen olyan szöveg a magyar és európai polgári kultúra történetében, amely ne nyerhetne égető aktualitást mai helyzetünkben. Most éppen egy kisgazda honatya panaszolta fel a parlamentben, hogy micsoda vétkes könnyelműség a szülőknek szabadságot engedni gyermekeik vallási nevelése kérdésében. A politikai eszmékben valamelyest is járatos olvasó pontosan érzi, hogy hány száz évet kell visszalapoznunk a történetek könyvében, ha a felmerülő érveket eredeti formájukban akarjuk olvasni. Idézzünk itt egy viszonylag új textust: „Minden családot, mint sajátos és őseredeti jogokkal rendelkező közösséget, megillet az a jog is, hogy szabadon intézze a maga vallásos életének rendjét a szülők irányítása alatt. Ezeknek pedig jogukban áll, hogy saját vallási meggyőződésük szerint döntsék el, milyen legyen gyermekeik vallási nevelése. Ezért az államhatalomnak el kell ismernie, hogy a szülőknek joguk van igazi szabadsággal megválasztani az iskolákat vagy a nevelés egyéb intézményeit…” Mielőtt a tisztelt képviselő keresztényi felbuzdulásában családfakutatásba fogna, közölhetjük: a II. Vatikáni Zsinat Dignitatis Humanae című nyilatkozatát idéztük. (A II. Vatikáni Zsinat tanítása; Szent István Társulat – Az Apostoli Szentszék könyvkiadója, Bp. 1975, 375–376. o.)
Az értelemnek keresése
A Szentszék persze rettentően internacionalista tekintély, ezért rejtvényünkben egy valódi magyar nemes nézeteit idézzük. Protestáns vallásúnak született, később Mária Terézia javaslatára katolizál, úgyhogy széles körű tapasztalatok birtokában rendelkezik úgy, hogy egyházi közreműködés nélkül temessék el saját kertjében. „Remeteként” halt meg (1811-ben), pedig inkább testgyakorlással, mint meditációval foglalkozott fiatalabb korában. 1779-ben kísérletet tett egy Hazafiúi Magyar Társaság létrehozására – sikertelenül. Amint írói munkásságát sem kísérte tevékeny egyetértés és támogatás. A hivatallal is meggyűlt a baja, éppen a sajtószabadság és a tolerancia ügyében. Egyik utolsó, kéziratban maradt művének címe: Az értelemnek keresése e világnak testében és határa annak ismeretében. Magánya, végsőkig fokozódó szkepszise arra mutat: inkább határokra, mint értelemre bukkanhatott „e világnak testében”.
A hitben való erőltetés vakság, gonoszság, ostobaság
„Mindenkor világi szándékbul származik az uralkodó Papságnak térítése, következésképpen gonoszság, mert idvezítésnek színe alatt földi hasznot, pénzt, hatalmat vadász. Vagynak ollyan nagy Papok sokak közt, kik lelkekben valósággal megvakíttattak, és dühösségbül térítenek. Ezeket szegényeket csak szánni kell, s tőlük szaladni. A külső emberek [az egyházon kívüliek] nem annyira térítők akarmelly vallásúak is, mint a belsők. Nem csudálhatod ezt, mert ők nem eszik ezzel kenyereiket, hogy a nem hiteken lévő embereket üldözzék, gyűlöljék, kárhoztassák és térítsék, hol szóval, hol bottal, mint a lelki Pásztorok. Ha találsz ollyan embert, ki nyughatatlan térítő, hidd el, hogy tudatlan és ostoba is. Soha tanult, bölcs férfit nem láttál a térítésnek erőszakos lelkével felebaráttyai közt dühösködni, sem ártatlanokat kárhoztatni.
Nem azért térítenek erővel a tudatlanok és gonoszok, hogy azoknak idvességét szívből kívánnák, kiket üldöznek, utálnak, kárhoztatnak, csalnak, hanem azért, hogy nem szenvedhetnek előttük olly halandókat, kik megvetik azt, kit ők tisztelnek és szentségnek mondanak. Mi emberek örökké kívánni szoktuk, hogy amit mi tisztelünk, azt más is tisztellye, és meg ne gyalázza. Mit tisztel valaki inkább, mint Hitit? mit utállyon, üldözzön hát nagyobban, mint annak csúfolóit. … Miért szereti minden ember a maga Nemzetségit inkább, mint másokat, – azért mert ő ebből származott. Micsoda részeg ostobaság lenne benned tőlem azt kívánni, hogy a magam Attyát megvetvén, a tiedet fogadjam el Atyámnak. Mimódon erőltethetsz tehát arra is, hogy vallásomat a tiedért aggyam? Más ez, mondod, mert ezáltal pokolba mégy, de az enyim által üdvezülsz. Jól van, bizonyicsd hát, hogy csak a te hited az igaz … Ha mondod, hogy hitednek igazságárul sokan írtak, és azt sokan vallják, majd Törökökhöz küldetek, kik Mahumedet még többen hiszik Isten emberének lenni, mint ti hihetitek a magatok szentjeit. Ha régiséget említesz, nézd sidóinkat, régibb Hitek van, mint neked; hiszed-é ezen okbul, hogy igazabbak nálad e részben? …
Igen nagy vigasztalásomat találnám benne, kedves Atyámfia, ha erkölcsi dolgokban is olly ellene mondhatatlan, világos igazságokat bizonyíthatnék előtted, mit a testben, t.i. mint az, hogy kétszer kettő négy. Ha pöerben lévő emberrel magával beszólsz, ugye széles világon mindenkinek igaza lesz előtted; hasonlóul minden ember önnön hitit, cselekedeteit igazolja; valamennyi fejedelem vért ont, hadakozik, mind igazságnak kiáltja ügyét. Aki rágalmaz, azt állítja, igazat mond, aki paráználkodik, természet törvényével menti magát, szinte úgy, mint aki szorultságbul lop.
Hány nemzet tartotta igazságnak, szentségnek, hogy Istenének emberekkel áldozzon. Amennyi vallást találsz a földön, annyiféle természet, tetszés tulajdoníttatik igazságul az egy örök Istennek. Minden ember a maga bölcsessége vagy tudatlansága szerint ítél az erkölcsi dolgokrul, szinte úgy, mint Nemzetek, kik között kiki a maga törvénye szerint ítéli Hazafiainak cselekedeteit igazságnak vagy gonoszságnak. Nincsen pedig olyan két Nemzet e földön, hogy mindenben egyenlő törvénye volna; nincs hát egyenlő igazság is.”
???
Kapcsolódó cikkek
- Ki beszél? [6]