A parlament alkotmányügyi bizottsága 1992. március 11-én tárgyalt a megyei elnökök kinevezésének módjáról. Miként az várható volt, a bizottság kormánypárti többsége nem találta jogsértőnek a kinevezéseket. (Emlékeztetőül: ugyanezen bizottság kormánypárti része annak idején a kárpótlási törvényt és a Lex-Zétényit sem találta alkotmányellenesnek.)
A bizottság ülésére egy miniszteri átirat is született, amelyben Balsai István ismételten rögzíti álláspontját. Az átiratban az igazságügy-miniszter többek között a vonatkozó törvény 59. §-ának (3) bekezdését is értelmezi: azt, hogy „a pályázó alkalmasságáról a megyei bírósági elnöki állás esetében az összbírói értekezlet foglal állást és javaslatot tesz a kinevezésre. Balsai értelmezésében az állásfoglalás és a javaslattétel azonos jogi aktusnak minősül.
„Rá kívánok mutatni – így a miniszter – hogy a Bsz. a »szavazat« (20. § 4. bekezdés) és az »egyetértés« (51/C §) jogi fogalmakkal jelölt aktusok esetében részletesen rögzíti az aktus keletkezésének eljárási módját, a döntéshozatal folyamatát.”
(…) „A kinevezésekre vonatkozó 59/A § (3) ilyen rendelkezéseket a törvényhozók által szándékoltan nem tartalmaz. Ez joghézagnak nem minősül.”
Ha jól értjük, a miniszter úr itt kinyilvánítja, hogy a törvény szövegét nem gondatlanságból, hanem előrelátásból írták pongyolára. Ezt azonban természetesen fölösleges lett volna idő előtt az érintettek orrára kötni.
Mint ismeretes, számos bírói testület úgy döntött, hogy a pályázók alkalmasságáról való véleménynyilvánítás után, az minősül javasoltnak is, aki a szavazatok legalább 50 százalékát + egy szavazatot kapott.
A miniszter erről így vélekedik:
…„Az 59/A (3) bek. körében a Bsz. semmilyen szervet, testületet, illetve személyt nem hatalmaz fel arra, hogy a határozatképesség mértékéről, a döntéshozatal nyílt, illetve titkos voltáról, illetve valamely számarányokról – mintegy a törvényi rendelkezéseket kiegészítve – dönthessen. Ezért sem születhettek úgynevezett minisztériumi tájékoztatók, de ezért kellett a pályázatok elbírálásakor figyelmen kívül hagyni néhány bírói testület nem joghatályos »törvényértelmező« (törvényrontó) állásfoglalását is.
…Az »állásfoglalás és javaslattétel« az összbírói értekezlet olyan, a részvételi, véleményi számarányhoz nem kötött, szorosan kapcsolódó egyidejű aktusa, amely a miniszteri kinevezés egyik tényezője.
…A »javaslattétel« mint a fenti szorosan kapcsolódó aktus második része az »összbírói értekezlet állásfoglalásának az igazságügy-miniszter tudomására hozatala« fogalmával egyenlő.”
Hack Péter, SZDSZ-es képviselő az Alkotmányügyi Bizottsághoz írásban benyújtott válaszában minderre a következőket válaszolja:
…„Az összbírói értekezlet a törvény értelmében bírói testület, olyan szerv, amelynek döntési jogosítványai vannak. Összbírói értekezletről csak akkor beszélhetünk, ha azt az 51/A § (3) bekezdése értelmében összehívják és határozatképesen össze is ül. Ezért nem helytálló az igazságügy-miniszter kijelentése, miszerint »az állásfoglalás és javaslattétel az összbírói értekezlet olyan, a részvételi, véleményi számarányhoz nem kötött, szorosan kapcsolódó egyidejű aktusa, amely a miniszteri kinevezés egyik tényezője«. Amennyiben a részvételi arány nem éri el a határozatképesség szintjét, akkor nem beszélhetünk összbírói értekezletről (ha egy megyében van száz bíró és közülük kettő megjelenik egy értekezleten«, nem gyakorolhatják kettesben mindazokat a jogokat, amelyeket a törvény az összbírói értekezletnek biztosít). Elfogadhatatlan az az érvelés is, hogy az összbírói értekezlet állásfoglalása nincs szavazatarányhoz kötve, akkor honnan lehet tudni, mi az állásfoglalás?
…A fentiekből következik, hogy nem helytálló az az érvelés, hogy »a javaslattétel… az összbírói értekezlet állásfoglalásának az igazságügy-miniszter hozatala fogalmával egyenlő.« Hiszen a minisztérium formanyomtatványa szerint »minden egyes pályázó tekintetében állást kell foglalni«. A miniszter értelmezésében ez azt jelenti, hogy minden egyes pályázót javasolni is kell, ami nyilván ellentétes a jogszabály előírásával, s magát a pályázati rendszert teszi teljességgel értelmetlenné.
…Teljességgel elfogadhatatlan az az érvelés, hogy mivel a törvény erről külön nem rendelkezik, ezért nem állapítható meg, hogy mekkora többség szükséges az alkalmasság kérdésében való állásfoglaláshoz… mivel a törvény szövege nem azt követeli meg, hogy a kinevező tájékozódjon arról, hogy van-e aki alkalmasnak tartja a pályázót, hanem az összbírói értekezletnek – tehát egy testületnek – az állásfoglalását írja elő, a jog általános szabályai szerint kell eljárni, tehát – eltérő rendelkezés hiányában – a testület állásfoglalása az, amit a tagok több mint fele állít.”
Hack Péter és Szigethy István a kinevezések ügyében az Alkotmánybírósághoz fordult. Néhány részlet az indítványukból: „Kérjük, hogy szíveskedjenek a bíróságokról szóló… 1991. évi LXVII. törvény rendelkezését felülvizsgálni, és annak a bírósági vezetői állások betöltésére vonatkozó szabályait – a törvény hatálybalépésére visszaható hatállyal – megsemmisíteni.
E rendelkezések sértik a bírói függetlenség és a jogorvoslathoz való jog alkotmányos elvét; a hiányos rendelkezések következtében fellépő jogértelmezési, jogalkalmazási problémák pedig veszélyeztetik a jogállamiság megvalósulását.”
A jogbiztonság – az Alkotmánybíróság értelmezésében – a jogalkotótól azt követeli, „hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatók, és a norma címzettjei számára előreláthatóak legyenek. Egy törvény szövegezésének határozatlansága, bizonytalansága tehát sértheti a jogbiztonság követelményét.”
- Belföld [6]