Kozák Gyula

Nyomtatóbarát változat

Zétényi Zsolt országgyűlési képviselő, a róla elnevezett törvény kiagyalója 1992. március 5-én az Össztűz című televíziós program vendége volt. Havas és Liszkai riporter urak nem kímélték az igazában rendkívüli módon bízó honatyát. Z. Zs. önmaga karikatúrájaként ismételgette vérszomjas vágyait, s egyre nyilvánvalóbbá vált az elfogulatlan néző számára, hogy az értelmes vitának nincs esélye a kamerák előtt. A riporterek már-már szánni kezdték az igaza mellett érveket felsorakoztatni nem tudó, s emiatt mind csökönyösebb képviselőt, ám ekkor Z. Zs. megpróbált kievickélni a csávából. Azt találta mondani, hogy jó lenne, ha a köztársasági elnök hiteles történelemkönyvet íratna az 1945 utáni korszakról, s nem olyan kommunista tankönyvek jelennének meg, mint az ’56-ról szóló.

„Jelenleg egy közkézen forgó történelemkönyv van ’56-ról, ami enyhén szólva rossz beállításban, mint egy kommunista forradalmat ábrázolja ’56-ot. … Nekünk az lenne az érdekünk, hogy '56 valódi arcát megláthassuk…” – mondotta a honatya.

Sajnálatos módon ma a kommunista – különösen jobboldalról – a sztálinista szinonimája, s nem egy filozófiai rendszer képviselőjének értékmentes jelzője. Ha ugyanis nem tapadnának a kommunista minősítéshez negatív asszociációk, akkor Z. Zs. sem használta volna az olvasókönyv lepocskondiázására. De nem emiatt fáj a fejük azoknak, akik ma a saját képmásukra szeretnék retusálni ’56-ot: nekik az a fő bajuk, hogy az olvasókönyv objektíven mutatja be az „utolsó szocialista forradalmat” (a minősítést Tamás Gáspár Miklóstól kölcsönöztem), s ha valamivel vádolható, az a túlzott pozitivizmus, a tények szigorú tisztelete. Vagyis, hogy nem a március 15-i ünnepnap Szabadság téri eseményeinek szellemében íródott.

Z. Zs. megállapítása azonban már csak azért sem felel meg a valóságnak, mert valóban megjelent egy Az 1956-os magyar forradalom címet, reform, felkelés, szabadságharc, megtorlás alcímet viselő Történelmi olvasókönyv (és nem tankönyv) középiskolásoknak. A könyv kiadására hatpárti (!) kezdeményezésre került sor, s ennek birtokában bízta meg a Művelődési Minisztérium a kiadással a Tankönyvkiadót. A könyv nem tankönyvnek íródott, hiszen ahhoz, hogy valami tankönyvvé váljék, bizonyos didaktikai és formai kritériumok betartása, valamint szigorú terjedelmi korlátok figyelembevétele szükségeltetik. Az olvasókönyv azonban olyan segédanyag, amelyet a tanár belátása szerint használhat munkája során. Ez az ’56-os forradalomra vonatkozóan annál is inkább így igaz, mert az nem része a középiskolás tananyagnak, tehát nem is születhetett (volna) e témából tankönyv.

Feltehetően Z. Zs. nem olvasta, sem részleteiben, sem egészében az általa kritizált olvasókönyvet, bár erre bőven lett volna ideje, hiszen minden képviselő asztalán ott volt a megjelenése pillanatában, részben a későbbi, hasonló jellegű támadásokat elkerülendő, részben gesztusként, cserébe a hatpárti támogatásért. A történethez hozzátartozik, hogy az olvasókönyv megjelenése után Antall József miniszterelnök levélben fordult a könyvet szponzoráló minisztériumhoz, s köszönetét fejezte ki a gyors megjelenésért, s egyben kérte e köszönet továbbítását a szerzőkhöz is. Márpedig Antall József igen érzékeny a kommunista (értsd: sztálinista) áfiumra, s nehezen képzelhető el, hogy egy akárcsak kommunistagyanús (itt, Z. Zs. interpretációjában: történelmet hamisító) olvasókönyvet anélkül üdvözöljön, hogy azt tüzetesen áttanulmányozza, vagy legalábbis szakértőivel megvizsgáltassa.

Nyilván Z. Zs. képviselő sem bennünket, szerzőket akart sértegetni (vagy nem csak minket), hanem elsősorban a kötet előszavát író Göncz Árpádot, aki rövid bevezető sorait kettős minőségében, egyrészt mint ’56 áldozata, másrészt mint a Magyar Köztársaság elnöke írta. De ezen nem csodálkozhatunk, hiszen Z. Zs.-nek az adott pillanatban, mélyen frusztrálva, az Alkotmánybíróság elmarasztaló döntése után kellett nyilatkoznia.

Ami pedig azt az állítását illeti, hogy az olvasókönyv (és nem tankönyv) kommunista (sztálinista) lenne, azzal nem áll módomban vitázni. Ugyanis, aki állít valamit, annak kell bizonyítania igazát. Annál is inkább, mert a kritika tárgyát képező könyv 150 000 példányban jelent meg (és fogyott el) s a legfogékonyabb korosztályhoz, a diákokhoz szól. Nem lehet felelőtlenül történelemhamisítással vádolni. Ettől némileg független kérdés, hogy milyen ’56 valódi arca: olyan, amilyennek akkor, ’56-ban mutatta magát, vagy olyan, amilyennek ma egyesek látni szeretnék?

• Belföld