Ha bárki azt hiszi, hogy egy 15 éves és 5 hónapos kamasz disszidálása mögött 1956 novemberében bármily politikai megfontolás is volt – az téved. Miként a forradalom napjaiban, különösen az elején, a kalandvágy, a kíváncsiság vezérelt és vezényelt egyik helyszínről a másikra, úgy a harcok csillapodása után is csak azokat az eseményeket kerestem, amelyek mindennapjaimtól, megszokott világomtól eltértek.
Témám sajátos és különleges.1 Mielőtt belevágnék, Ricoeur idézetét bocsátom az olvasó elé: „…a történész beletartozik az általa leírt és megmagyarázott világba, ő maga is egyike azoknak a cselekvő és szenvedő lényeknek, akik a történelmet létrehozzák és elviselik.”2 Ricoeur idézi Halbwachsot, aki szerint „minden individuális emlékezet »kilátópont« a kollektív emlékezetre”.3 Ez különösen akkor igaz, ha a kollektív emlékezet tárgyát képező események összegyűjtésére és értelmezésére vállalkozó személy olyan eseményekről ír, amelyeket ő maga nem élt meg, de az események résztvevői még éln
Mint minden kiskamaszon, 14-15 éves koromban rajtam is eluralkodott a gyűjtési szenvedély. Hogy miért éppen reprodukciókat tartalmazó anzixokat kezdtem gyűjteni, ma már nem tudom. Valószínűleg különös varázsuk volt az ötvenes évek közepén a külföldi képeslapoknak, az pedig még csak fokozta az egzotikumot – legalábbis számomra –, hogy ezek a reprók egy olyan világba engedtek betekinteni, amely itthon elérhetetlen volt. Kezdetben egyaránt helyet kapott a gyűjteményemben Michelangelo és Picasso, de érdeklődésem (minden külső hatás nélkül!) a kortárs festészet és szobrászat felé fordult.
A ’79-es Charta-aláírás után kérdezte meg az utcán, mert szomszéd házban laktunk: Te vagy az? A Szabad Európán hallottam a neved. Korábban is ismertük egymást, de ettől kezdve teljesen más lett a kapcsolatunk. Tudtam, hogy orvos, hogy négy gyereke van, a lakásán is jártam, láttam, vonzódik a népi tárgyakhoz, a népi kultúrához, bokályok, butélák, hímzések, szuszékok, tányérok, szőttesek garmadája lepte el a lakást. Főleg erdélyiek. És egy hatalmas feszület a nappalinak használt szoba falán.
Légrády Péterrel ekkor kezdődött a barátságunk.
Első tétel: Megismerkedésünk
Hát az nem volt valami mámoros pillanat. Nem éreztem elektromos ütést a szívemben, nem kaptam titkos naplómhoz, hogy megörökítsem a pillanatot, amikor HBA a MÜKI nagytermében, fehér köpenyben megjelent, s bennünket, kis egyetemistákat eligazított, hogyan vizsgáljuk a műanyagiparban dolgozók élet- és munkakörülményeit. Engem Solt Ottilia vitt el egy kis pénzt keresni, neki – férje révén – rokona volt HBA, innen jött a buli. HBA megjelent, már akkor is nagyon komoly volt, nagyon határozott és még ennél is fenyegetőbben felnőtt.
A Szabadságtól a Szabad Népig
1945 januárjában Pest felszabadult. Hova vezetett az első utad?
Minden kommunista első útja a pártba vezetett. Nem emlékszem, hogy kitől, de órák alatt megtudtam, hogy a párt a Tisza Kálmán téren van, a Volksbund volt székházában. Természetesen oda mentem be, s mint minden kommunistának, nekem is az lett volna a vágyam és a kívánságom, hogy a kialakuló apparátusba kerüljek.
Nem tudom, hogy hittél-e a túlvilágban – azt sem tudom, hogy én hiszek-e benne –, de remélem, hogy onnan, felülről követed mindazokat az eseményeket, amelyek itt lent, velünk megesnek. Azt is remélem, hogy levelemet megkapod, az angyalpostás idejében és pontosan kikézbesíti. Márpedig, ha ez így van, akkor azt is tudod, hogy nem túl jó a kedvünk, s ezt csak tetézi, hogy itthagytál bennünket.
A 350 oldalas kötet néhány csillogóan okos részétől eltekintve (például a forradalom irodalmi recepciója, bár ezt is féloldalasnak tartom) slendrián, pontatlan és a műfaji, műformai problémák keveredése és tisztázatlansága miatt megoldatlan, félinformációkon alapszik, nem előzte meg az ilyenkor elvárható felkészülés.
Nyilvánvalónak tűnik, hogy elsősorban az 1989-es temetés, a Jovánovics-emlékmű és annak létrejötte izgatta a szerzőt (26.
„Az új választási törvényt ne a belügyi, közigazgatási államhivatalnokok dolgozzák ki, hanem – feltétlenül átmeneti jelleggel, egyetlen országgyűlési és helyi választásra hatállyal – azok a szervezetek, amelyek spontán kezdeményezésre az elmúlt időszakban jöttek létre… Javasoljuk, [hogy] a Hálózat hozzon létre egy olyan munkacsoportot, amely kidolgozza egy demokratikus országgyűlési és helyi választási rendszer tervét…” – Ez volt a kulcsmondata annak az általam fogalmazott s nyolcunk által aláírt levélnek, amelyet 1988. szeptember 12-én a Hálózat ülésén olvasott fel Vásárhelyi Judit.
1988 elején már mintegy nyolc éve különböző kutatások mögé rejtve az 1956-os forradalommal foglalkoztam. Elsősorban volt ’56-osokkal készítettünk interjúkat, s az 1985-ben létrejött Oral History Archívumnak is – nem rejtett – célja volt minél több egykori forradalmár emlékeinek az összegyűjtése. Hegedűs B. Andrással (aki maga is ’56-os elítélt volt) feladatunknak tekintettük, hogy a forradalomról minél több információt gyűjtsünk össze.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
4 év 17 hét
6 év 42 hét
6 év 46 hét
6 év 46 hét
6 év 47 hét
6 év 48 hét
6 év 48 hét
6 év 50 hét
6 év 50 hét
6 év 51 hét