Kozák Gyula: Régi számok

A KSH – a Központi Statisztikai Hivatal – mint tradicionális állami intézmény akkor is tette a dolgát, amikor a fővárosban és az országban zajlott a forradalom, ropogtak a fegyverek, pusztultak az emberek mindkét oldalon. Adatokat gyűjtött és feldolgozott, majd a hatalom instrukcióinak megfelelően – elfektetett. A történelem azonban bebizonyította, hogy semmilyen dokumentum nem vész el, legfeljebb elbújik, lappang, de amelyik száz példányban készült el, s abból legalább 40–50 példányt el is küldtek az akkor illetékesnek ítélt címzetthez, az bizonyosan eljutott illetéktelen kezekbe is.

• Tovább

Kozák Gyula: Megzápult-e a lakitelki gondolat

1987. szeptember 27-én – Lezsák Sándor közelebbi pátriájában – összejövetelt szervezett a népi értelmiség egy csoportja, s részvételre bírta Pozsgay Imrét is. Pozsgay azonban jelenlétét ahhoz a feltételhez kötötte, hogy ne legyen ott a meghívottak között a demokratikus ellenzék számos (általa megnevezett?, vagy közismerten kényes ízlésének eo ipso meg nem felelő?) képviselője. Mutatóba azonban, hogy a teljes elzárkózást ne lehessen a szemükre hányni, meghívták Vásárhelyi Miklóst és Konrád Györgyöt.

• Tovább

Kozák Gyula: A bérlakáscsapda

Jelképes értékűnek tartom, hogy a Szeta alapító tagja, a frissen megválasztott budapesti főpolgármester, Demszky Gábor első „éles” ténykedése a hajléktalanok problémájának megoldása lett volna. Ez (is) arra irányítja a figyelmünket, hogy a lakáskérdéssel az új fővárosi önkormányzatnak halaszthatatlanul foglalkoznia kell. A megoldás kulcsa a főpolgármester kezében van, még akkor is, ha az önkormányzat többségi döntése szükséges egy átfogó koncepció elfogadásához.

A szociális bérlakások intézménye minden kultúrállamban létezik.

• Tovább

Kozák Gyula: Ünnep után

Kozák Gyula: Hogyan láttad a politikai helyzetet ’56 nyarán?

Zimányi Tibor: Úgy gondoltam, hogy a revizionisták magukban nem tudnak fennmaradni, s nem volt elképzelhető számomra, hogy a Szovjetunió hagyja leszakadni Magyarországot. Ezért is nem tudtam magamat belevetni azokba a megmozdulásokba, amelyek már a forradalom előtti hónapokban jelezték, hogy valami kialakulóban van.

• Tovább

(Vass Csaba), Kozák Gyula: [Levelezés]

Válasz a Beszélőnek

Zavarban vagyok a Beszélő két, személyemet érintő írását olvasva. A Beszélőről mind ez ideig az a kép élt bennem, hogy európai lapként valós adatok alapján kritizálja azt, amit mi is: az állampártot. Szurkoltam is sokszor neki, még ha megoldásaival nem is mindig értettem egyet.

Most azonban úgy tűnik, európaiságán csorba esett. Egyik írása sem alapul ugyanis valós tényeken. Kozák Gyula elfelejtette megírni: nem azt mondtam neki, hogy személyesen Aczél Györgytől kaptam utasítást.

• Tovább

Kozák Gyula: Nyílt levél

Néhány héttel ezelőtt a Corvin téren találkoztunk – mindketten a Művelődéskutató Intézetből jöttünk ki –, s akkor én ingerülten visszautaltam egy majd évtizeddel korábbi találkozásunkra. Egészen pontosan arra a számomra meghatározó jelentőségű eseményre, amikor is Ön mint a Művelődési Minisztérium személyzeti osztályvezetője (minisztere Pozsgay Imre volt) közölte velem a megfellebbezhetetlen verdiktet. A CHARTA ’77-tel szolidaritást vállaló és a hatalomtól is ugyanezt követelő 1979-es petíció aláírójaként akkor már túl voltam a munkahelyi és fehér házi dorgálásokon.

• Tovább

Kozák Gyula, Mécs Imre, Péterfi Miklós: Egy felkelő emlékei

Bevezetés

1983. április 22-én az újpesti temetőben több száz barátja, rabtársa, néhány rokona és munkatársa, valamint félszáz egyenruhás és civil rendőr jelenlétében eltemettük az 53 éves Péterfi Miklóst.